Édesapát most ne zavard, rácsos levelet ír egy barátjának.
Így kezdődik:
„Kedves Ernő, ügyedben írtam a Központi Bizottsághoz is. Megírtam, hogy a közvélemény úgy gondolja, valamilyen kapcsolatban állottunk egymással és azért kerültél börtönbe. Persze, ez a közvélekedés jócskán manipulált. De a pokolba minden kincstárilag megbízott rémhírterjesztővel..."
Nem, szívem. Kislányokat nem zárnak börtönbe.
Még nálunk sem.
„...tudod-e különben, hogy 1982 novemberében, a Tolvajos-tetőn bujkálva, megkísértett a gondolat, hogy éjszaka leereszkedjem Csíkszeredába és egy időre nálad rejtőzzem el? Mint később kiderült: ez egy nappal azelőtt volt, hogy azon a hajnalon érted jöttek. Vajon, ha akkor ott találnak nálad?!"
A bácsi? Nem, hanem tanár bácsi volt. Történelmet és filozófiát tanított a nálad nagyobb gyerekeknek. A történelem azt jelenti, hogy mi történt, a filozófia pedig, hogy mi nem történt. És esetleg, hogy hogyan kellene a dolgoknak másként történniük.
„Emlékszel? emlékszel, mikor
még kisdiákként
mikor még nem voltunk
főleg én,
nem voltam ilyen főlegény:
lefényképeztük azt a helyet
ahol az akasztófa állott
a Fellegváron
a vártömlöc mellett"
(...és akkor jön a hóhér bácsi és előveszi a kötelet és akkor hunyót játszanak, be kell hunyni a szemet, de nem szabad leskelődni, meg kell várni, amíg kiáltják: szabad!)
„Mire a börtönből kijössz, Borbély Ernő,
kislányom is már fölnő, felnő:
milyen az, meséld el neki
a híres börtön-egyetem
ott arrafele Enyeden
ahol a harmadévet végzed:
ahol az elítélt alul-
nézetben él,
okul
s tanul
történelmet és filozófiát.
Tékozló családunk, miközben tékozol,
nem érti néhány bajhozó fiát –
de hagyjuk ezt.
Régi barátod, P. R.
úgy volt, hogy elveszi Zsófiát;
de aztán mégsem.
s még mit meséljek?
Meg sem köszöntem azt a képet,
amit az ismeretlen lányról adtál.
Gyönyörű volt. Nincs már meg.
Elkallódott
ki tudja, melyik házkutatásnál."
Nem, nincs kislánya. Lehetne, ha nem zárták volna be oda.
„Kijössz majd, s félelem fogad..."
Rajzolnál neki egyet? Ez pompás ötlet, biztos nagyon fog örülni neki, mikor hazaengedik:
„Kijössz, s majd félelem fogad:
No, ezt is puhára verték.
És: Nélküle is van már elég bajunk.
Meg hasonlók. Én mindig szívesen foglak látni.
Fölsétálhatunk olykor
az akasztófa alá:
ebben a forróságban
jólesik néha kis árnyék."
(1985 július)
