FőoldalTŐLEMTanulmányok, esszék"SZABADULNI! Ahogyan Houdini teszi! Ahogyan Merlini képes rá!"

"SZABADULNI! Ahogyan Houdini teszi! Ahogyan Merlini képes rá!"

[Irodalmi Jelen, 2016. január]

Hölgyeim és Uraim,
örülök, hogy eljöttek és köszönöm, hogy eljöttek; David Merlini nevében is, akinek ezt a kiállítást köszönhetjük. A kiállítást azok, akik október második felében megfordultak Milánóban, már ismerik: ugyanúgy, mint Bíró László-kiállításunkat is, amely szeptember végétől volt a magyar pavilonban látható Milánóban. Utána pedig itt, az OSZK-ban, ugyanabban a teremben, mint ezt a mait, azt is meg lehetett tekinteni – olyannyira, hogy még hazai sajtónk ingerküszöbét is elérte, végre, és kedvező kritikát kapott.
Természetesen anélkül, hogy Milánóról egy szó is esett volna. Hadd higgye a magyar újságolvasó, hogy Milánóban csak ostoba néptánccal és csujogatásokkal volt jelen a magyar kultúra.
Ma délutántól tehát megismerkedhet a budapesti érdeklődő egy másik „milánói" kiállításunkkal. Ami a legfontosabb, hogy általa élet közelbe kerül a magyar főváros egy titokzatos fiának az alakja és valamelyest sorsa is. Bíró László és Houdini egyébként 2-3 utcasaroknyira született egymástól, és bár Houdini majdnem egy generációval idősebb volt, akár találkozhattak volna is mondjuk a 20-as években valahol Európában vagy valahol Amerikában. Ami annál is természetesebb és indokoltabb lett volna, mert hiszen volt legalább egy pont, amelyben a két zseni érdeklődése összefutott, egyetlen tárgy, amely mindkettejük számára szimbolikus fontossággal rendelkezhetett volna ahhoz, hogy megalapozza barátságukat a hasonlelkek rivalizálásában. Ezt a tárgyat mi is ismerjük.
Bíró ugyanis megtervezett egy feltörhetetlen zárat, Houdini pedig nem ismert feltörhetetlen zárat. Akik látták a Bíró-kiállítást itt a Budavári Palotában, ugyanebben a teremben, azok szemügyre is vehették a Bíró-féle zárat és szabadalmi patentjét, amelyet megvásárlói, svájci tulajdonosai ma is a fiókban jó mélyen elrejtve őrinek – hisz ki lenne bolond örökre használatos zárat, törhetetlen üveget és hasonlókat gyártani, amelyek tönkretennék a piacot.
Akár ki fog derülni, hogy Houdini mégiscsak találkozott valamikor Bíróval, akár nem, hívjuk föl Houdini, azaz Weisz Erik számos testvére közül legalább kettőre a figyelmet. Egyik öccse, Theodor (Theo Hardeen néven) ugyancsak bűvész lett, sokáig együtt emlegették a fivérével. A másik testvér pedig, Leopold, New York és Amerika egyik első röntgenorvosaként ismert, akinek kísérleteiben Houdini is részt vett – talán ezért is halt meg gyermektelenül, veti fel a kérdést Merlini, aki mindent tud nagy elődjéről, amit csak tudni lehet, és minden tárgyat összegyűjtött vele kapcsolatban, aminek köze volt Houdinihez, s ami Merlini szeme elé került. Bátran írhatna belőle – mármint elődje életéről és titkaiból – egy doktori értekezést. Itt említem meg, hogy két hónap múlva itt a közelben, a Dísz téren megnyílik egy Houdini-vonzáspont, egy múzeumocska, természetesen a mi Merlininknek köszönhetően, aki olyan szerényen álldogál itt közöttünk, mintha nem tudna húsz percig búvárfelszerelés nélkül a víz alatt tartózkodni, lezser módon jégtömbökből kiszabadulni vagy Houdini-múzeumokat alapítani. Milánóban pedig egy remek Houdini-prezentációval búcsúzott az Expótól a magyar pavilon, és ezt is Merlininek köszönhetjük.
De még nem beszéltünk mindarról, ami Houdininek személyiségében, zsenialitásában és életében a legfontosabb.
Egyik nemdebár a bűvészet lényegét érintő fő-fő tartalom: az illúzió, a látszat mint filozófiai valóság.
Most ne is feszegessük, hogy a bűvészkedés, a mutatványosság és egyáltalán, az illúzió, a biztos kézzel uralt látszatok tudománya és művészete, régi idők marxista-leninista szóhasználatával: az szubjektív vagy objektív idealizmus-e. S hogy van-e benne valóban és ténylegesen mágia, avagy csak a mágiának a káprázata? – ezt hagyjuk meg a fekete macskák titkának.
Mindezt, amit eddig elmondtunk, elmondhattuk volna a költészetről is. Hiszen a költészetnek is ez a lényege – úgy beszélni, hogy a konkrét primér jelentéseken és értelmeken túl, a nyelvi és érzéki hallucinációk fénytörésében létrejöjjön valamilyen új jelentés, sokszor csak egy pillanatra, mint a magas rendszámú elemek előállításakor a részecskegyorsítókban. Megvillan valami, egy százmilliomod másodpercre: ragadd meg, ha tudod, fényképezd le a nyomát, miközben ő már vette kalapját, én úgy gondolom, hogy egy cilindert.
De Houdini és „legjobb magyar tanítványa", Merlini, nemcsak alkatukat és becsvágyukat tekintve költők mind a ketten, habár persze nem nyelvi értelemben.
Hanem még egy vonatkozásban mintegy megtestesítik azt a legfőbb értéket, amely a költőknek talán mindig is a legfontosabb volt. Ez az érték a szabadság. A láncok közül, a bilincsek közül, a kötelek közül, a béklyók közül, a fizika törvényei közül, a járomból, az igából és leigázottságból való szabadulás mesebeli képessége. Miről másról, kiről másról álmodozott megannyi zsarnokság megannyi rabja, foglya, rabszolgája, mint arról, hogy SZABADULNI! Ahogyan Houdini teszi! Ahogyan Merlini képes rá!
Erről – erről is – szól ez a kiállítás, Hölgyeim és Uraim.

[Elhangzott a Harry Houdini (1874–1926) magyar származású amerikai szabadulóművész, illuzionista és bűvész előtt tisztelgő kiállítás megnyitóján Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban, 2016. január]

Kapcsolat 1