A behemót dinó összefog a táblabírókkal, akiket idegesít, ha egy sörcímke nem az állam nyelvén szól a szomjas emberekhez...
Hány olyan filmet láttunk, amelyben Góliát vereséget szenved a kisebbtől, gyengébbtől, az elesettől, a kiszolgáltatottól, aki semmilyen más fegyverrel nem rendelkezik, mint az igazával. A saját kis, privát, szerény, de meg nem kérdőjelezhető igazával.
Norman Wisdom egy amúgy feledhető filmben – lám, most mégis eszünkbe jut – tejesemberként, kordéhúzó szamarával kényszeríti térdre a tejipari mammutot (elnézést, én két m-mel írom ezt a szót, két ll-lel a brilliánst és a billiárdot, két r-rel a konkurrenciát, ezekről is beszélhetnénk egyszer...).
Aztán volt az a másik film, amelyben Peter Fonda a területfoglalókkal bánik el egy szál magában, s még mennyi más történet vigasztalt bennünket azzal, hogy a kicsi, a törpe, a minoritás, a kisegér kifog a behemóton, a kolosszuson: az egér a macskán, a macska a kutyán, a kutya a sintéren...
Most a söripar sárkánygyíkja összefogott Surgyélánnal a csíki erdők kismókusa ellen.
A mókust betiltották, sőt a tölgyfát is, amelyen a mókus lakott, s amely túl sok makkot termett, most leszerelik és elviszik Hollandiába.
Pedig mennyire bíztunk a szabad versenyben, a piacban, a kapitalizmusban... Igaz, már a kezdet kezdetén felmerült bennünk az aggály, vajon hogyan fog a szabadpiacon megküzdeni a szabad tyúk a szabad rókával, de bíztunk abban, hogy érvényesülnek majd a méltányosság, a diverzitás, a piaci önkorrekció elvei és gyakorlata.
Sokáig azt hittük, a vörös csillag a sörös palack címkéjén nem egyéb németalföldi tréfánál, az elvtársak bosszantásánál, jópofa gegnél, ötletes fricskánál.
És most kiderült, hogy ez bizony nem valamiféle poén, azt kell látnunk: a sörgyár hozzáidomult a logójához, azonosult vele, erőt vett rajta a hatalmi, a nagybolsevik szemlélet, a többségi arrogancia, a bolsoj erőszakossága a málenykijjel és a menysijjel szemben. Igen, a bolsevik pöffeszkedése a mensevikkel, az eszerrel, a trockistával, a burzsoával, a tőkés-földesúrival, a reakcióssal, a klerikálissal, a polgárral, a kispolgárral, a kisgazdával, a nagygazdával, a székellyel és általában: az embertárssal szemben.
Ehhez szállították a legitimációt – átgyalogolva az európai jogszemléleten is – a marosvásárhelyi táblabírák.
Vajon komolyan hihették a behemót, a multi-brontoszaurusz, a globál-diplodokusz, a szabadpiaci szuper-T. Rex közgazdászai, píárosai és csúcsmenedzserei, hogy a csíki sör eltaposásával kelendőbb lesz a saját pasztőrözött, kommersz limonádéjuk, a komlózott kólájuk? Amelyből, bevallom, olykor még jól is esett felhajtanom egy-két korsóval, már csak a vörös csillag miatt is.
Mostanig.
Nem akarok tanácsot adni senkinek, hogy mit igyon, vagy ne igyon.
De, ami engem illet: száradjon le a nyelvem, ha abból a vörös csillagos sörből egy kortyot is iszom a következő 150 évben!