FőoldalTŐLEMPolitikai írásokRészletek a budapesti Kulturális Fórum egyes résztvevőihez írt levélből

Részletek a budapesti Kulturális Fórum egyes résztvevőihez írt levélből

Az uniformis látogatása
227
101

Azt szeretnétek, hogy írjak valamit a kulturális fórum számára? Csakhát: hogyan tehetném? erre a találkozóra engem nem hívott senki, de nem is hívhatott – akkor pedig aligha kopogtathatok bármiféle hozománnyal...
Mint romániai magyar író különleges helyzetben vagyok több tekintetben is. 1982 és 1985 között többször fogalmaztam meg véleményemet a kisebbségi és az emberi jogok román értelmezéséről. Némely javaslatom radikálisabb volt, mások kevésbé; volt mikor a nemzetközi jog terminusaiban fogalmaztam meg indítványaimat és nagytekintélyű nemzetközi szervekhez címeztem őket, máskor versben írtam meg ugyanezt, s az egyének lelkiismeretére, történelmi tudatára és erkölcsi érzékére akartam hatni. Elkötelezettje vagyok egy olyan nemzetköziségnek, mely számára a kisebbségek nem gyötrő gondot jelentenek, hanem ígéretes lehetőséget...
...az írónak továbbra is írnia kell – még a legfeszültebb társadalmi vákuumban is. Írnia kell akkor is, ha már papírja sincs, ha már nem maradt a háznál a sorozatos házkutatások után; írnia még akkor is, ha naponta 8-10 órát tölt a vallatószobában, ahol boldog cinizmussal olvassák fel neki legszemélyesebb leveleit. Akkor is, ha elvesztette állását, barátait, s már nem is publikálhat. Akkor is, ha egy percre sem lehet soha egyedül, mert mindig és mindenhol figyelik. Ebben a mesterséges vákuumban nincs soha egyedül. De éppen azért, mert mesterséges, tudnia kell erről a vákuumról, hogy a nemzet valódi – spirituális – régióiba nem tud behatolni. Nincs tehát más lehetősége: írnia kell.
Én újra lefordítottam az Internacionálét, és ez (mint máshol már hangsúlyoztam) jelkép-értékű gesztus is; de persze ettől még sokan úgy tartanak számon, mint a határok oly sok bajt hozó megváltoztatásának hívét és bajnokát. (Persze, ilyesmivel mindig is szokás volt vádolni azokat, akik nemzetiségi jogokért szót emeltek.) Noshát, erről is beszélnék a fórumon, a határokról. Soha semmit sem tettem azért, hogy valamely határ módosuljon.
Minden akaratom, nagyképű szavakkal élve: minden ambícióm és elképzelésem egy olyan magyar kultúra, egy olyan nemzeti öntudat lehetősége és minősége fele tapogatózott, mely öntudat egyesítené – melynek egyesítenie kellene – lélekben a magyarokat akkor is, ha Magyarországot 16 más állam között felosztanák. A határok és állami alakulatok változhatnak és változnak is, de a haza tudata megmarad – meg kell maradnia – hiszen a haza más és több, mint adminisztratív hatáskör. A zsidóknak akkor is volt hazájuk, többezer éven át, mikor országuk még nem (és már nem) – s azt, hogy ma országuk is van, csak a haza többezer éves gondolata tette lehetővé. A lengyelek is megmaradtak lengyel nemzetként akkor is, mikor „Lengyelország" nem is létezett.
Nem azt mondom, hogy mindegy, hogy fölosztanak-e, hogy van-e ország, s hogy ez mekkora, de bármekkora s bármilyen gazdag legyen egy ország, ez csak másodlagos kérdés ahhoz képest: mekkora és milyen gazdag a haza azok tudatában, akik hordozzák és alkotják. Ez jelenti a haza fogalmának eszme-voltát; márpedig egy eszmének nem lehet megváltoztatni a határait, nem vehető el és nem osztható föl. A haza, a „haza a magasban" és 38 betűs lelke, megmaradnak mindig – meg kell maradniuk egészben; elfoglalni e hazát nem lehet, de föladni igen.
Ezt jelenti számomra az „összmagyar országgyűlés" fogalma, valamint az az idézet, mely így szól: az a hazám, ahogyan élek.
Egy ilyen magyar haza eszméje és léte nem függ semmilyen békeszerződéstől, és nem irányul senki ellen.
Ezért bízom egy hasonló román haza és hasonló német és kurd és palesztin és zsidó és baszk haza eszméjében is. Ne csak a magyaroknak legyen ilyen hazája. Legyen mindenkinek. S akkor majd lehet szervezni egy másik találkozót, egy másik fórumot, s azon majd én is ott leszek.
Két házkutatás között,
Szőcs Géza
Kolozsvárt, 1985. október

 

Tanulmányok 1