Apu hoz neked majd diót,
európai rádiót
hajadra pedig lepke száll:
molnárlány ő, hímport szitál –
csak edd meg ezt a zöld izét,
idd rá vadállat-gyermekek
titokzatos, de friss vizét,
erdőkben dugdosott borát –
egy lepke jő. Ki tépi szét?
egy ismerős? egy jóbarát?
Veszek én neked
dominót,
nádimanót és dinamót,
mandolint, sózott mandulát,
levendulát
és rajzolunk
ki épp egy pallón indul át
és rajzolok, ha jó leszel
hajcip... azazhogy hajcihőt,
gondolatot és gondolát,
nyaktilót is, cipót,
cipőt,
cécét, spinétet és spinét
de előbb fogyjon innen el
ez a drága jó bőrspenót –
hej-haj, folyó.
„Óráról órára más az élet." Egy-
szer lenn,
máskor lennebb.
S akkor még mindig jól jártál. Angyalom,
mondtam-e elégszer,
nem léphetsz ugyanabba
a gyerekkorba
nem léphetsz bele kétszer:
a kettőt egymástól elválasztja
a Túlperenciás tenger habja.
Fémkeretes hátizsák rajtuk:
jönnek-mennek a radikálisok.
Ám az országban túlsok a fül –
nem is:
a följelentő bácsi sok
anyád főzött valami füveket
mint te magad is láthatod.
S akkor még mindig jól jártál.
Beszélnek veled másegyébről
s figyelik közben a lábad!* Ez most
első gyerekkorod
de mindössze hetven év
s már itt is a második
a kettő között pedig
mint tekervényes lépcső
húzódik a középső.
De mindez nem számít, egyél csak.
Valami füveket főzött anyád,
rémes ugye? hiába,
egyél. Hallod-e, ne bosszants. Vagyishát,
mindegy. Amúgysem,
egyetlenegyszer sem léphetsz
ugyanabba a Túlperenciás tengerbe
1982. IX. 7.
* „Az embereket másról faggattuk, mint amiben valóban tudhattak felvilágosítást adni, de közben vizsgáltuk a lábukat."
(Mág Bertalan: Nyomon a Mág-csoport. Megtörtént bűncselekmények. Albatrosz könyvek, Budapest, 1969. 282. o.)
