„Szívem, fejem belefáradt a szerelembe, azt akarom, hogy meglegyen a nyugalmam, és főleg, mon cher, megcsömörlöttem a szerelem örökös boncolgatásától, ettől a judeo-kopt mániától. Ép lélekkel akarok megtérni normandiai tanyámra."
(Lawrence Durrel: Alexandriai négyes)
Egy még annál is nagyobb hóember várna téged az utca tetején * Hazaérkezőben pillantanád meg; vagy mikor épp kilépnél a házból * Ő a szívköszörűs, Isten nevében * Bőrharisnyának hívják; vagy Hóman Bálintnak * Világos óriás-alakja amúgyis messziről észrevehető volna abban a késői (vagy korai) időpontban; már ahogyan a hajnali három órát fölfogjuk *
Hóman is snowman – jut eszedbe váratlanul, de nem újszerűen * Lehet, hogy találnál benne valakit? a how-man szét is volna szedhető * Gyanakodva figyeled magad; ez a judeo-kopt mánia megkeseríti az életed, de még fiatal vagy * Tudom, tudom:
– nem fekszik a te ágyadba minden kapcabetyár.
Vélhető, hogy belső kezében a hóember szakadt bankókat és – ugyan no mit – jókora vörös rózsát szorongat, mely itt vagy ott egyszer majd kétségtelenül kihajt; ha ugyan nem nyílott már ki réges-régen.
A bálvány testét szétfejtő, szétszaggató kéz – a te két kezed – mikor eljut ott belül a figyelmes szempárig, hirtelen tétovázni kezd; olyasmit érzel meg, amihez, sárga kesztyűivel, legfönnebb csak a találgatás érhetne hozzá – már-már – de semmiképp sem a bizonyosság; vagy a lakatosok * Szó vagy érc vagy hó: olyan mindegy ez, abból a szempontból... hát abból, hogy alattuk...
Azután tovább dolgoznak az ügyes női kezek * Az egész hóembert mindössze egy átázott papírdarab éli túl, vagy ötven, sebtében ráfirkált sorral a hátán; de kezedben ez is egykettőre szétmállik * Csak mintegy a felére fogsz emlékezni, egy ideig.
Kivilágít és így dalol
egy hang az arc
az érc alól
figyeld csak őt figyeld csak őt
kit ama hölgykoszorúér'
kínoz a szívkoszorúér –
elmeszesednek a csontok
megfeketednek a hörgők
hohó, hahó, de ő de ő
milyen pofával lép elő
melle a-
latt kese-
lyűvel –
drót szövi össze a száját
végleges szájkosarával
s látod-e, mégis elindul,
elcsoszog, föl-fölragyogó
szívkoszo-
szívköszörűvel
*
lódulj, öreg
most még elérsz
világít rád
az arc
az érc
