Hogy csillog a lampium!
s nézd az álruhák
selymét-bársonyát!
Rabló faggat egy kofát:
hogy adja a petre-
petra-
hogy adja a petrezselymét?
és a bábuit?
néger-bábuját,
meg a pápuát?
Barnabőrű polinéz
ül a kerti zongorához
s kezdődik a polonéz.
Mennyi jelmez, mennyi álarc!
Nemcsak légyölő galócák,
hanem légy is, kolumbácsi,
s Kohn bá' is, egy bécsi bácsi.
Cement-leányok: cemendék;
mennyi álarc! mennyi vendég!
kékvérű és fehérvérű,
félvér is és telivér,
egyik józan, másik spicces,
borgőzös és tehergőzös
s van itt még egy bűnös kígyó,
vonaglós és tekergőzős.
Őserdei madarász
kérkedik és magyaráz:
az a kicsi miazma,
ugyan kérem, mi az ma!
Megszólal egy oposszum:
lupus eram, opos sum!
És ahogy közeleg az éjjel,
pisztráng táncol a nevetéssel,
vidrafiú a virradattal,
kérleli őt, vigyél magaddal.
Könnyű cement-kislányok.
Pisztrángok és puszpángok,
ispánok és istrángok,
ispilángok, musztángok!
Karne-, carne-
karnevál.
De este van, későre jár
és anya otthon így beszél:
jó volna, hogy Petra
jönne már, hazaérne már.
Lengő, kialvó lampionnal
búcsúzkodik a karnevál.
Apa még táncol az ópiummal,
de Petra szépen hazamegy,
hazakísérnek most az ikrek,
a fekete s a hófehér,
mindkét fiúcska elkísér,
egyik szeplős, másik kancsi:
Tejfel Jancsi,
Teufel Jancsi.
