FőoldalTŐLEMKötetekFodor Évike

Fodor Évike

A szélnek eresztett bábu
56
53
Te mentél át a vízen?
76
35
1954 VII 29 1972 XII 26

 

korcs vége az évnek ó nyomorult idő

amikor kislányok szőke haja keveredik el fekete földdel:

hogy görgetném beteg tekinteted elé

piros szívem vele játszodj nagyot dobbanó labda

vedd vidd és vele játsszál megromlott agyú szörny

s add vissza

a kislányt

ki ártatlan volt s mindenben nemcsak a lázadozásban

teellened akihez hasztalanul én íme most is kiabálok

mint a szélkiáltó

mint az óriás visszahangzó medencék fölött kiabáló

szélkiáltó esős idők tömbjei mélyén

 

*

 

kishúgom legalább úgy néztem volna meg az arcod

hogy most utoljára

mert érzem én

akármi erős is a gondolat érzem én képessé arra soha nem lesz:

emléket belülről úgy szememre vetítni

hogy tükör előtt ha állok láthassam szememben az arcod – hisz olyan az emlék

mint finom zárt sejt-kazetta kulcsa nincsen

felnyitni soha többé s csak el ne feledjem

benne mi van jaj el nem feledni ARCOD

MÁR SZEMEMBEN SOHA TÖBBÉ ha rád gondolok is

átlátszó marad szemem zöld tenger két keserű cseppje

átlátszó vízmezőkön csak a karcsú fájdalom

bolyong és bujkál a gyász nővére

 

*

 

jaj kivel fogom hallgatni én hogy fordulásakor távoli

nehéz kőbolygóknak mint csörren kemény falakhoz

tengerek hűvös vize

 

*

 

s láttalak téged mégis (és szánandó remény –):

láthatlak álmomban a külső létre nyíló ablakon kihajoltam

beburkol téged karcsú zene öröklét óvó balzsama

– úgy simítja rád a hosszú ujjú fájdalom –

pirosfa-hegedű-árnyék átlátszó szirmú dallama

 

*

 

és hidd kishúgom egyetlen fogadott húgom:

együtt alszunk majd mi robajló vizek alján

s mint tölcsére mélyén kétgyökerű egykelyhű virágnak

álmunkban kergetjük majd ismét együtt a kékszaladású labdát

 

 

Életrajz 3