FőoldalTŐLEMKötetek75 virágvasárnapján, napéjegyenlőség idején

75 virágvasárnapján, napéjegyenlőség idején

A szélnek eresztett bábu
74
67
Kilátótorony és környéke
10
5

Ó, aki meghalt, föld alá viszi az arcom.

Szétázó agysejtjeiben, elmálló, földdé oldódó szöveteiben,

b-o-nyo-lult gy-öngy-so-rok alakját felöltő anyag-szemecskék

összehajtogatott, s most szétnyíló, elbomló láncában

ott van képmásom a talajban, mint egy foszladozó,

elásott papírlap

alig kivehetően, mintha rengeteg meg rengeteg őszi meg

tavaszi eső mosta volna át –

mint falragasz, amelyről az arc beleázik a falba, lefesthetik

százszor, és mégis ő néz rád a vakolat alól.

 

 

Gondold meg: száz év múlva össze lehetne gyűjteni a földet,

a talajjá vált emlékezetet, amelyből

hibátlanul kivonható lesz az arcom úgy, ahogyan

őbenne éltem, aki meghalt mintha csak a zsebéből lopnál ki

egy rólam készült rajzot: így emeled tenyeredbe a fejéből

kioldott, földdé válott emlékképet – fölemeled úgy,

mint víz felszínéről összetöredező tükörképed –

 

 

Bizony, mint ázott lapok, ott fekszenek majd

elvásott képmásaim a föld alatt hanyatt, mint égnek forduló

szemgolyók, puha órák számlapja; szakállamba

füvek vegyülnek, arcomat mint millió apró csatorna, foszforeszkáló

hajszálgyökerek szövik át meg át, akár a falevelet például,

mint egy ázott diófalevél fonákját – így lesz. Képmásom,

mintha egy kút tükre

szórta volna szerte földrengéskor: mikor ismerőseim

sírhantjára nézel, majd úgy érzed, mintha hullámzó föld alól,

föld-kút mélyéről tekintenék föl rád –

 

 

mikor mindenki meghalt, aki ismer engem,

te, aki szeretsz, jársz majd vadlúd képében

sírtól sírig, arcomtól arcomig, csak felülről kivehető, neked

küldött képmásom hív majd, néha leszállsz mellém.

 

 

Politikai 3