a strekk mentén egy kertben
hirtelen, főbeverten,
meghallod: lassú belső ének –
beszél hozzád egy másik éned
szemét fölnyitja lassan
benned
új lélek új arc
új szem ébred
s átragyog rá a kékség
a szőkeség a szépség
és szíved!
szíved mint délisarki-nyári
hóvihar-ketrecekben
őrzött gyerek-kanári
a strekk melletti házban
a strekk mentén egy kertben
a forrásban is láz van
fényében bőrig ázik
éned, az új, a másik
a strekk mellett egy magnó
nyírfa áll föl a vízből:
átüt rajta és megnő
megérint könnyű lombja;
föláll a vízben, felnő
így susog, ezt mind mondja:
eljő még, meglásd, gyermek,
az az idő is eljő
