FőoldalTŐLEMInterjúkMint kötet

Mint kötet

Az al-legóriás ember
101
83
[Beszélgetés Orbán János Dénessel]

1992-ben jelent meg „Sz. G. utolsó verseskönyve". Beszélnél arról, hogy miért az utolsó?
– Nem.
Hány verset írtál azóta?
– 1992 óta? Ez engem is érdekel... Néhány százat? Félezret?
Mennyit?
– Hát... milyen gyakran ír verset az ember? Van persze, hogy évekig, aztán egy nap tízet... de egyébként? Hetente? Havonta? Mondjuk átlagban. Hetente kettőt? Tegyük fel, egyet. Az évente úgy ötven vers, tíz év alatt ötszáz...
És ez mind megvan?
– Jaj, dehogy.
Hanem? Megsemmisítetted?
– Hogy tennék olyat?
Egyszer azt mondtad egy interjúban, hogy egy versed kéziratát te magad dobtad el.
– Ilyent biztos nem mondtam. És nem is tettem.
De, még az Ésben jelent meg az interjú. Egy Arany Jánossal kapcsolatos versről beszéltél...
A walesi bárdok látogatása! Emlékszem. Dehát azt nem eldobtam!
Hanem?
– Akkor elmondtam pontosan, mi történt. Arany János-szobrot avattak Nagyszalontán s mikor mindenki elment az ünnepi ebédre, becsúsztattam a koszorúk közé a kéziratot. De nem dobtam el.
És akkor mi van a többi verssel? Amelyek nincsenek meg?
– Nem mondtam, hogy nincsenek meg.
De igen.
– Nincsenek meg nálam vagy nekem. Így értettem.
Hol vannak?
– Nem tudom, de ez a történet már elvezet odáig, hogy mikor megpróbáltak – hiszen tudod – kivégezni... akkor kölcsönöket vettem föl... azért, hogy az Erdélyi Napló továbbra is megjelenhessen, hétről hétre... ezen ma már csak nevetni lehet... volt aki már akkor nevetett... Szóval erre ráment a család ingatlanjainak javarésze, ideértve az öcsém pesti lakását is... őt előbb eltávolították a Duna TV-től, családunk jóbarátjának, egy volt sztalinista hírlapírónak a vezényletével, aki később tízmilliós végkielégítéssel távozott a tévétől... és mivel öcsém ezt a Podmaniczky utcai lakást ajánlotta föl kölcsönfedezetül, odaveszett ez is. Egy belorusz uzsoráshoz került, Vovának hívták, és az ügyletet egy Szalontai nevű magyar katonatiszt közvetítette, és egy estén kipakolták a lakást, könyvet, ruhát, iratokat, fényképeket kidobáltak a folyosóra és mindennek nagy része eltűnt, csak a bútorok maradtak ott a folyosón. Nohát ott és akkor vesztek el a kézirataim is. De néha arra gondolok, hátha valaki olyannak a kezébe kerültek, aki megőrizte őket.
És nálad?
– Hát ami közben megjelent nyomtatásban... ez sincs meg, de ez összegyűjthető. Majdnem minden drámámban vannak versek. Aztán néhány szerelmes vers, annál, akihez szólnak. Meg kéziratban van néhány. Azt hiszem, mintegy tizede összegyűjthető annak, amit azóta írtam, hogy a Szindbád megjelent.
Kéziratban mennyi van?
– Nyolcvan... száz?
És öcséddel mi lett?
– Hányódik. Azóta nincs saját lakása.
Eltelt kilenc év azóta, hogy megjelent Sz. G. „utolsó verseskönyve". Azóta, ha jól értem, többszáz verset írtál. Most hát fölteszem a kérdést: nem gondoltad meg magad? Nem akarsz újabb kötetet megjelentetni?
– Nem.
És ha valaki összegyűjtené és kiadná a verseidet?
– Azt persze nem tudnám megakadályozni, hogy itt-ott megjelent verseimet valaki kötetben kiadja. Ez azonban, mint kötet nem az enyém lenne; a kötet mint kötet szerzői üzenete hiányozna. A verseskönyv olyan, mint egy mondat, és azt a mondatot csak a költő ismeri... Amiről te beszélsz, egy ilyen kötet, az abban az értelemben nem sajátom lenne. Legfönnebb csak egy gyűjtemény a verseimből. Egy könyv, amelyben Sz. G.-versek vannak. De nem Sz. G. verseskönyve.
De megtiltanád...?
– Nem, hogyan is tehetnék olyant, hogy verseket betiltsak... mégha a sajátjaim is azok. Egy szempontból talán még nem is bánnám.
Milyen szempontból?
– Sokan, miután megjelent a Szindbád, mint Sz. G. utolsó verseskönyve, gyorsan és megkönnyebbülve igyekeztek tudatosítani: Sz. G. nevű költő nincs többé. Ha volt is, ki tudja, mi lett vele. Mintha a verseskötet tenné költővé a költőt! Mintha nem láttuk volna százszor, hogy mint válnak szerzők kötetről kötetre ismeretlenebbé...
És mi legyen a kötet címe?
– Milyen köteté?
Ha összeállítanék egyet a verseidből... Mi lehetne a címe?
– Azt nem nekem kell...
Mi lett volna a következő verseskönyved címe, ha lett volna következő versköteted?
Ahova kísértetek.
Ahova kísértetek engem? Vagy ahova kísértetek járnak?
– Igen.
Mi igen?

Az interjút Orbán János Dénes készítette

 

Folyóirat 2