FőoldalTŐLEMDrámákDon Quijote esete Dulcineával (2000)

Don Quijote esete Dulcineával (2000)

A magyar ember és a zombi
287
8

Demény Attilának

SZEREPLŐK
DON QUIJOTE
DULCINEA
SANCHO PANZA
FOGADÓS
VÁNDORÉNEKES
NEMES ÚR
KÍNAI FUTÁR, VÁNDOROK stb.

Helyszín: Fogadó a Szélmalomhoz

Szerájforma hely; egyik oldal az állatoké, ide kötik ki, és itt etetik a lovakat, öszvéreket; a másik oldalon az ivó és – a módosabb vendégek szobái előtt – tornácszerű alkotmány. A közelben egy szélmalom.
Zarándokok, utazók, vándorok, hajcsárok, kereskedők, vásárosok, zsoldosok. A dal előbb több szájon, összevisszaságban, külön-külön, részleteiben és kuszán hallható, olyanszerűen, ahogyan egy zenekar hangol. Végül összeáll, összerázódik – teljesen spontánul, „magától" – a kórus.

Történik az 1600-as évek elején La Mancha tartományban, egyik estétől a másikig.

1. jelenet

KÓRUS
Jaj, gyors kancám lába véres,
végtelen az út pora,
jaj, a halál előbb ér el,
mint én téged, Córdoba.
Zarándokok stb. el. Távolodva:
Jaj, lovam, te kedves kanca,
jaj, te út, te út pora!
Jaj, a halált, azt elérem,
téged soha, Córdoba.
A FOGADÓS dala
Vándorútján hova húz
e száz lovas andalúz?
Sem Córdobát, sem Sevillát
nem érik el soha már.
Hallgat róluk majd a tenger,
az a locska tengerár.

Száz lovas most útnak indult,
arra tart most mind a száz,
hol a sírok, sírkeresztek
közt majd egy se dudorász.
DON QUIJOTE dala
Reggeli harangok
hangja Granadában.
Libegő szoknyában,
ahány pöttöm lábú,
ahány spanyol lány van,
hallgatja magában,
ahány spanyol lány él
panaszos magányban,
ahány lány él Alsó-,
ahány lány él Felső-
Andalúziában.
DULCINEA
...Csukom, csukom!
FOGADÓS
Hát csukd be már!
DULCINEA
Az ablakot!
FOGADÓS
No és a ló?
DULCINEA
A ló, a ló...?
FOGADÓS
Még nem kapott
ma abrakot.

DULCINEA
Hadd lássam, ló, nagy ló-herédet,
lovam, hadd látom ló-heréid...

Ló-bálba mén a ménem,
és lóbálja a száját:
ló néz a holnapokba,
keresvén ló-babáját.
DON QUIJOTE
A szerelem s a lóvér
nem ház és nem lakatlan,
de rettentő a Holnap,
mert visszahozhatatlan.

DULCINEA
Már megint maga az?
DON QUIJOTE
Dulcinea, virágok ékessége...
DULCINEA
Kell is nekem a kend turbékolása, vén szamár. Különben is, a becsületes nevem Aldonza Lorenzo, úgyhogy ne nagyon turbózzon itt nekem.
DON QUIJOTE
De Dulci...
DULCINEA
Na, húzzál innen, öreg.
DON QUIJOTE
Ó, Dulcineám, mely boszorkány,
mely varázsló műve az átok,
hogy rám nézel, és nem engem látsz...
DULCINEA
Egy lófaszt! Látlak! Tudd meg: látok.
DON QUIJOTE
Dulcineám, ezt nem hallottam.
DULCINEA
Süket vagy, öreg.
DON QUIJOTE
Azt álmodtam...
DULCINEA
Nem érdekel...
DON QUIJOTE
Dulcinea, te páratlan, országunk dísze, virágaink ékessége, a szépség éltetője, az elmésség megtestesülése, kire minden magasztalás ráillik...
DULCINEA
Shut up!
DON QUIJOTE
Egy szerenádot írtam hozzád.
DULCINEA
Tartsd meg magadnak, apafej.

Dulcinea eltűnik a fogadóban, majd fény gyúl az egyik ablakban, még látjuk egy pillanatra a lányt is, azután sötét lesz. Don Quijote az ablak alá ül, és belekezd a szerenádba. Az ablak nemsokára kivilágosodik, s megjelenik benne Dulcinea eszményített, kifinomult mása, pazar öltözékben.

DON QUIJOTE SZERENÁDJA:
Madonna, ó madonnám,
szíved szívemre vonnám,

kereslek Nekeresden
talállak Nemlevőn

gyertya vagy éjjelemben
és gyertya-szentelőm

be rég volt, ó be rég volt

ha szólt a szó parancsa
és bús lovára szállott
búsképű de la Mancha.
Zizeg mélyén az éjnek,
hozzád száll ily hű ének:

szívéről szól egy sírig,
sőt síron-túl hülyének.

Zene jelzi az éjszaka múlását. Kivirrad.

2. jelenet

Sancho Panza, majd Dulcinea, később Nemes úr és kínai futár.

SANCHO PANZA
(bort töltöget magának egy kancsóból, bólogat, nevetgél. Végig a darab folyamán időnként rövid időre játszani kezd valamit a hangszerén, amely lehet hegedű vagy fuvola, esetleg akár furulya)
DULCINEA
(be)
SANCHO PANZA
Nini, Dulcinea! Ejsze, már ilyen kora reggel?
DULCINEA
Te is dulcineázol, te tuskó? Mi a franc ütött belétek?
SANCHO PANZA
Hihi... egész rendes fehércseléd volnál, te Aldonza, ha kicsivel több sütnivalóval áldottak volna meg...
DULCINEA
Na, van is időm ilyen pokolfajzatokra. Ihol egy nemes úr érkezik, na tűnés innen.
SANCHO PANZA
Ahora. (El)
NEMES ÚR
(be) Adjonisten. Ez A szélmalomhoz címzett fogadó?
DULCINEA
Ott írja, né, aki tud olvasni, elolvashassa.
NEMES ÚR
Aki tud olvasni? Aztán te tudsz?
DULCINEA
Én aztán nem.
NEMES ÚR
Mindjárt gondoltam. Azt mondd meg nekem: itt találom-e nemes Miguel Cervantes de Saavedra urat? Mert azt hallottam, itt szállt meg.
DULCINEA
Cervantes? Nem tudom...
NEMES ÚR
Ő írta meg a nemes manchai kóbor lovag, Don Quijote történetét, aki Toboso szépének, Dulcineának dicsőségére oly sok rendkívüli kalandot vitt végbe...
DULCINEA
Du-du... Dulcinea?
NEMES ÚR
...oldalán fegyverhordozójával, a derék Sancho Panzával...
DULCINEA
Hát ez a Sancho Panza, ez éppen...
NEMES ÚR
...én pedig a kínai császár különfutárának vagyok a kísérője...
DULCINEA
Igen?
KÍNAI FUTÁR
(be)
NEMES ÚR
...éppen ő az... és azért küldte ide a császár, merthogy kollégiumot szándékozik alapítani, ahol a spanyol nyelvet fogják tanítani, s azt akarná, hogy tankönyvül Don Quijote történetét használják, aki széles e földön halhatatlanná tette Dulcinea nevét.
DULCINEA
Nahát... én mingyárt elájulok. (Sancho Panza be)
NEMES ÚR
És a felséges császár küldönce most azért keresi Cervantes urat, hogy a történet leghitelesebb kéziratát bocsássa rendelkezésére. Hát ezt közöljék Cervantes úrral, ha felbukkanna erre, s hogy nyargaljon tüstént Toledo főtisztelendő érsekéhez, Don Fernando Sandovalhoz, mert ott várja a császár követe. Vale.

Nemes úr és kínai futár el

SANCHO PANZA
Mit akart a pasas? És mi van ezzel a kínaival?
DULCINEA
Ezek is... hogy izé... Dulcinea...
SANCHO PANZA
Na látod!
DULCINEA
Mit na látok?
SANCHO PANZA
Ahora! Hogy milyen híressé tett téged Don Quijote. Mer azért, Aldonza, tedd a szíved a kezedre...
DULCINEA
Hova?
SANCHO PANZA
...terólad mostanig csak itt, ebben a két-három faluban hallottak a népek... és ők is csak annyit, hogy messze földön te értesz a legjobban a disznóoldalas besózásához...
DULCINEA
Ammá igaz.
SANCHO PANZA
De mióta Cide Hamete Benengeli nyomán Cervantes úr megírta...
DULCINEA
Cervantes!
SANCHO PANZA
...Don Quijote történetét, Aldonza Lorenzót, ha Dulcinea néven is, de megismerte az egész világ. Sőt, mondhatnám, az egész világ a lábánál hever.
DULCINEA
Hogyhogy?
SANCHO PANZA
Már a messzi Erdélyben is operát írnak rólad. A lovagok Spanyolhon- és világszerte az életüket adnák érted.
DULCINEA
Értem?
SANCHO PANZA
Igen, mert híresebb vagy bármely spanyol hölgynél, bármely királylánynál, hercegnőnél vagy mesebeli tündérnél. Mely lovag nem adná életét oda, hogy elmondhassa: ami nem sikerült de la Manchának, azt, íme megadta neki a sors kegye: Dulcinea szívét.
DULCINEA
Az enyémet?
SANCHO PANZA
Úgyhogy ne is csodálkozz, ha minden úrhölgy irigy és féltékeny rád Spanyolhonban, de még odaát, Új-Spanyolországban is. Vagy nem olvastad Oriana úrhölgy Dulcineához írott szonettjét?
DULCINEA
Hogyhíjják? Orijána? Asszem, nem ismerem.
SANCHO PANZA
Oriana angol királylány Amadís de Gaula királyfi szerelme.
DULCINEA
És mit írt rólam?
SANCHO PANZA
Azt, hogy bánja, hogy az Amadísé lett... s hogy milyen szívesen elcserélné Londont és Miraflort Tobosóra...
DULCINEA
Tessék?
SANCHO PANZA
S hogy a te ruháidra vágyik, és a te vágyaidra s a Don Quijotéra...
DULCINEA
Te csúfolkodsz velem, te Sancho!
SANCHO PANZA
Aaj, dehogy... hát tudnék én ilyen választékosan írni, mint Oriana?
DULCINEA
Mit írt még?
SANCHO PANZA
Ahora, ahora. A szonett, melyben Amadís választottja elrontott életét siratja, így ér véget:

Ő irigyelne engem, nem pedig őtet én,
S a bú helyett, mely szívem összetörte,
Vidáman éltem volna és örömbe'.
DULCINEA
Eztet írta rólamról?
SANCHO PANZA
Nem hallottad még hírét?
DULCINEA
Nem.
SANCHO PANZA
Persze, mert együgyűségben akarnak tartani. Azt szeretnék, ha tudatlan parasztlány maradnál. Hogy ne lehessen részed az egyetemes világhódolatban. Hogy ne tehessék lábad elé az egész földkerekséget.
DULCINEA
Áhá... Szóval ilyen a leányzó fekvése.
SANCHO PANZA
Arról sem hallottál, hogy egy hercegi udvarhölgy, Altisidora nevezetű, belehalt a Don Quijote utáni epekedésbe?
DULCINEA
Nem.
SANCHO PANZA
Na nem baj, gyere, kóstold meg ezt a salamancai vöröset. Van, aki a malagait szereti jobban. Ami meg a portóit illeti...
DULCINEA
Tőccs má' egy kupával, ne pofázzá'.
SANCHO PANZA
(dúdol, majd énekel; később Dulcinea is bekapcsolódik):
Egy borral teli kancsó,
ne törődj semmi mással,
ezt mondja néked Sancho.

3. jelenet

Előbb Vándorénekes és Don Quijote, majd Don Quijote és Dulcinea.

VÁNDORÉNEKES
(Aben Chamot és Yóta balladáját énekli):

Aben Chamot és Yóta

Aben Chamot, a mór lovag
Győzelmes hadból tér meg,
Nyergét zsákmányul terhelik
Hősökrül tépett érmek.
Megvívta Royas várát.

Levágta őrvitézeit,
Nem kért egy sem kegyelmet.
Rom lett a vár és temető,
Midőn alóla elment.
Hírnök jő rája szemközt.

„Óh, hős Aben Chamot lovag!
Mit használ diadalmad?
Levágnod Royas őreit,
Bástyáit elfoglalnod?
Mit ér a kincs, a zsákmány!

Ten váradat rohanta meg
Don Fernando d'Atoya,
Néped levágta: én vagyok
Utolsó hírmondója.

Hagyján a vár, hagyján a kincs,
De elrabolta hölgyed.
Most fuss, lovag, és érd utol,
Hogy rablóját megöljed."

Aben Chamot elszórja mind
Nyergéből zsákmány-terhét,
Fényes boglár és drága gyöngy
A pusztában hever szét.
Repül a mén a síkon.

Pánczélba' van a portugál,
Aczélcsojtárba' méne,
Szélvész a mór, ki lenne az,
A kit utol ne érne
„Állj, Fernando d'Atoya!"

Nyilaktól cseng a vért, sisak,
A portugál kaczagja.
Aczél testét, érczhomlokát
Nem járja lándzsa, szablya.

Vitéz csoportja közepett
Vágtat Fernand előre,
Nyergében átkarolva ül
Aben Chamot szép nője,
A halvány arczu Yóta.

„Aben Chamot, férjem, uram!
Ne hagyd elvinni nődet.
Aczélvitéz vitt fogva el,
Most tüntesd hős erődet."

„Szép Yótám, hölgyem, édenem,
Egemben égő csillag.
Nem vesztelek, nem hagylak el,
Vagy itten visszavívlak,
Vagy meghalok előtted."

DON QUIJOTE
Szép volt, öreg. Nesze érte három maravédi. (Pénzt vet neki)
VÁNDORÉNEKES
Köszönöm, nemes hidalgó. (Meghajlik és el. Közben megjelenik Dulcinea, és észrevétlenül hallgatja Don Quijotét)
DON QUIJOTE
(dúdol)
Két vagy három maravédi.
Azt reméli a hidalgó:
estére övé a lédi.
De mindhiába.
Bedobhatod a toporzékot,
toporzékolj és kiabálj.
Dulcinea
you make me cry.
Vénülő majom, ez vagyok,
öreg és zokogó király.
Dulcinea, you make me cry
Dulcineám, you make me happy.
DULCINEA
Hé, nemes lovag! (Magának) Úgy látszik, se nem lát, se nem hall.
DON QUIJOTE
Dulcinea, that was a joke.
Oh, egy kis joke.
Nem nagy kérés,
ezt te is jól tudod.
Dulcinea, te tobzos állat.
Egy joke-ocska,
egy kislány,
ein Kuss
ein Kuss
ein Kusslein –
testbeszéd ez is, vorba corpului.
De unalmas lesz végtelenül nélkülem,
és fogod bánni, hogy nem tártam fel az igazságot.
Fénylik az örökkévalóság szája,
s e szájban meg-megvillan néha
a jóreménység foga.

Ami meg Dulcit illeti:
folyton hívom
ámde mindhiába
andalogni
Andalúziába:
az éjben ott gitár szól
gitár és kasztanyét
s boy hozza ágyba reggel
a rumos gesztenyét

de mindhiába hívom
makacs Dulcineámat
magamban kell meginnom
drapp-ízű pótteámat
S míg andalognánk Andalúziában...
DULCINEA
(előjön, mint aki nem tudja, hogy ott van Don Quijote)
DON QUIJOTE
Dulcinea!
DULCINEA
Jé, maga az?!
DON QUIJOTE
Dulcinea, hercegnőm, engedd meg, hogy lábadhoz borulva azért esedezzem, hogy...
DULCINEA
Ó menjen, maga csak tréfát űz egy szegény leánnyal.
DON QUIJOTE
(meglepődve a kacér hangon): Hercegnőm!
DULCINEA
Egyszerű teremtés vagyok én, nem hercegnő. Nem is értek máshoz igazán, mint a disznóoldalas besózásához.
DON QUIJOTE
Jaj! Ezek a gonosz varázslók!
DULCINEA
Pedig talán ha más ágyban születtem volna meg...
DON QUIJOTE
(hallgat)
DULCINEA
Vagy ha egy olyan igaz és nemes lovagra találtam volna, aki...
DON QUIJOTE
(rágyújt egy szivarra, hallgat)

Csend

DON QUIJOTE
Min dolgozol most?
DULCINEA
Most készítem a disznyófősajtot meg a mézes pogácsát. A fokhagymás tüdőlevessel megvagyok... kérne egy kis hirtelen sütött disznószívet?
DON QUIJOTE
Nem.
DULCINEA
Igaz, hogy mindenféle hőstettet vitt végbe?
DON QUIJOTE
Ühüm.
DULCINEA
És hogy... hogy az én nevemet... az én híremet... a szépségemet...?!
DON QUIJOTE
Ez így igaz.
DULCINEA
(hízelkedve): Hát akkor meséljen ezekről a hőstettekről.
DON QUIJOTE
(a szivart tanulmányozza)
DULCINEA
Mert én csak egyről hallottam...
DON QUIJOTE
Melyikről?
DULCINEA
De arról csak az éles nyelvű, irigy rosszakarók elmondásában hallottam... hogy a szélmalmokat óriásoknak nézte, és nekirontott az egyiknek...
DON QUIJOTE
Hm.
DULCINEA
Merthogy azt hitte (int a szélmalom felé) a szélmalomról, hogy óriás.
DON QUIJOTE
Nem hittem. Tudtam, hogy szélmalom.
DULCINEA
Hásze akkor...
DON QUIJOTE
Neked elmondom, mert borsónyi eszeddel amúgy sem fogod megérteni.
DULCINEA
Sz-sz-sz...
DON QUIJOTE
Óriások nincsenek. Sajnos. Kipusztultak, s most ugyanaz a sors vár az emlékezetükre, mint sokkal hatalmasabb elődeikre, a törpékre.
DULCINEA
Hogy a törpék nagyobbak voltak az óriásoknál?
DON QUIJOTE
Persze. Kétszer akkorák voltak, mint az óriások.
DULCINEA
A törpék?
DON QUIJOTE
Igen. És éppen ezért, ha valamire azt mondták, hogy törpe, ez a szó azt jelentette, hogy az illető dolog nagy és félelmetes erejű.
DULCINEA
Hát ez aztán...
DON QUIJOTE
Aztán az emberek egyre többször kezdték rámondani silány, elfajzott és szánalmas mindenféléjükre, hogy törpe. Félresikerült, vakarcs gyerekeikre azt mondták: milyen szép nagy ember lesz belőle, ha megnő, valóságos törpe! És a gyerek nem nőtt meg, de a szó rajta maradt. És az elherdált vagyonokból megmaradt kis birtokocskákra azt mondták a lányos apák a hozományvadászoknak, hogy a lány hozománya egy valóságos törpebirtok lesz. És mindenre rámondták, hogy törpe, a hímvesszőtől a... szóval így kezdett ez a szó egyre kisebb dolgokat jelenteni... a valóság lecibálta a magasból, mert nem tűrhette a hazugságot. És ez a sors vár az óriásokra is. Egy idő múlva az óriás szó azt fogja jelenteni, hogy feleakkora, mint a törpe.
DULCINEA
Hihihi...
DON QUIJOTE
Az óriások próbára tesznek bennünket. Az óriásokban a kevélységet kell tönkretennünk, az irigységet nagylelkűséggel és tiszta szívvel, a haragot csendes magatartásunkkal, lelkünk nyugalmával, a falánkságot kevés evéssel és sok virrasztással; a renyheséget fáradozással, a puhaságot és érzékiséget hűséggel kell leküzdenünk, állhatatosan ragaszkodva gondolataink úrnőjéhez. Szerteszéjjel kell járnunk a világon, keresve az alkalmat, hogy hírneves lovagokká legyünk, hogy karunk hatalmával és kardunk erejével kivívjuk a föld üdvét. És az én feladatom az, hogy ne engedjem kiveszni az óriások emlékét, meg a hercegnők emlékét sem, akikért az ember szívesen áldozta volna föl, sőt áldozta föl az életét, s akikből mára hírmondónak sem maradt.
DULCINEA
Egy sem?
DON QUIJOTE
És amilyen rettenetesen üres az óriások nélküli világ, amelyben már csak önmagunk ellen harcolhatunk, és mi nem vagyunk nemes ellenfelek... ugyanígy, Dulcinea, rettenetes annak a világnak az üressége, amelyben már nincsenek igazi nők, akikért meghalni vagy legalább élni érdemes lenne... A férfiak feldíszítették, agyonszépítették magukban a nőket és ez minél jobban sikerült, annál több tettvággyal és határozottsággal vetették bele magukat az élet küzdelmeibe... de mihelyst megfáradnak, és elveszítik a nők feldíszítésének képességét, a világ megtelik lompos, unalmas, érdektelen, trampli és állhatatlan szívű, hűtlen fehérnépekkel, akik cselédeknek sem jók, és ez a lepusztult világ elviselhetetlen.
DULCINEA
És én is ilyen unalmas és tramp...
DON QUIJOTE
Nem, nem. Nehogy magadra vedd. Mindenesetre lehet, hogy úgy gondolod, hogy amit most elmondtam, az nem más, mint távolról szeretés, illuzionizmus vagy üres szimbolizmus, vagy egyfajta fetisizmus vagy szubjektív idealizmus, sőt, közhelyes szolipszizmus...
DULCINEA
Hát, azt azért már mégse...
DON QUIJOTE
Nem? Én az örökkévalóságot keresem benned. Érted? És ahogy én az égnek rendelése szerint arra születtem, hogy a vakmerő és egyenlőtlen viadalokkal ebben a mi vaskorunkban az aranykort támasszam fel, s ezért én vagyok az, akinek a sors a veszedelmeket, a nagy hőstetteket s a bajnoki fegyvertényeket fenntartotta – ugyanígy én vagyok az is, akire a nőkbe vetett hit visszaállítása hárul. Az örökkévalóság legyőzi a valóságot, érted?
DULCINEA
Értem.
DON QUIJOTE
...Én az örökös szépséget, az örökös nőt kerestem és találtam meg benned, Dulcinea. És ezért meg kell értened, hogy ha most elvonulnék veled hálókamrádba, amit talán a fejedben forgatsz...
DULCINEA
Éppen azt gondoltam, hogy milyen szépen tud beszélni kegyelmed... s hogy nem mennénk ki a mezőre virágot szedni, ha elkészítettem a májast...
DON QUIJOTE
...ha veled töltenék egy éjszakát... vagy akárhány évet... utána már a képzeletem nem tudna foglalkozni veled... nem lehet elképzelni azt, ami van... nem lehet vágyni valakinek az ölelésére, miközben éppen öleled...
DULCINEA
Szóval akkor jön velem virágot szedni?
DON QUIJOTE
Ha elkészítetted a májast, mi?
DULCINEA
Meg a véres hurkát. De rögtön megleszek vele. És akkor mehetünk.
DON QUIJOTE
Most inkább ne, Dulcinea.
DULCINEA
(sír)
DON QUIJOTE
Jaj, nehogy most sírj...
DULCINEA
(szipog): Jó... és hogy van a szélmalmokkal? Miért esett nekik, ha tudta, hogy nem óriások?
DON QUIJOTE
A világ már rég nem figyel oda önmagára, Dulcinea. Hány sárkányt, hány óriást, hány félelmetes ellenfelet győztek le vitézebbnél vitézebb lovagok, és a világ mindezt elfelejtette. De az én szánalmas és nevetséges párbajomat a szélmalommal számon tartja és emlegeti. Miért van ez így, nem tudom. De ha ez kell a világnak ahhoz, hogy ébren maradjon benne a bajvívás, az egyenlőtlen párviadal, a megfontolások nélküli hősiesség eszménye – akkor igenis szívesen nyújtom neki ezt. Ezért vívok meg újra meg újra a szélmalmokkal. Például legközelebb ma este.
DULCINEA
Tréfálni tetszik?
DON QUIJOTE
Dehogyis. Sisakom rostélyát mélyen lebocsátva, dárdámat rohamra szögezve nekirontok a szélmalomnak, fennszóval így kiáltozva: Ne fussatok, gyáva, aljas fajzatok! Csak egyetlen magányos lovas támad rátok!
DULCINEA
Ó, be szép!
DON QUIJOTE
...és ezt kiáltozván, miután egész szívemmel szerelmem hölgyének, Dulcineának ajánlottam magam, arra kérve, hogy a szörnyekkel vívott harcban jöjjön segítségemre...
DULCINEA
Istenem, istenem. Olyan szépen tetszett beszélni, hogy az Úrjézus áldja meg érte. És én mindig hűségesen fogom várni, hogy egyszer, akármikor, ha megjön a párbajból, én megköszönjem a jóságát, és felgyógyítsam a sebeiből...

Don Quijote kezére borulva zokog

DON QUIJOTE
Jól van, jól van, Dulcinea. Annál szebb, minél abszolút.
DULCINEA
Minél szebb, annál abszolút?
DON QUIJOTE
Hogy készíted a mézes pogit?
DULCINEA
Hogy szeretné az úr?
DON QUIJOTE
Ánizzsal, görögösen. À la grecque. Ahogy Don Belianis de Graecia szerette.
DULCINEA és DON QUIJOTE
Egy kis mézest?
Egy kis májast?
Vagy egy rétest?

Ideadnád?
Leszel szíves?
Reszelt májas.
Reszelt szíves.

4. jelenet

Dulcinea, Sancho Panza
Dulcinea tükörben nézi magát

SANCHO PANZA
(be): Tükrödben nézegesd magad, ki voltál.
DULCINEA
Mi ez rajtad, Sancho Panza, hogy nézel ki?
SANCHO PANZA
Ez az új... izé... a tarisznya... ahora... vagyis... a tarisznyanadrágom. Tetszik?
DULCINEA
Rémes.
SANCHO PANZA
Egy borral teli kancsó
ne törődj semmi mással,
ezt mondja néked Sancho...
DULCINEA
Figyelj csak, Sancho...
SANCHO PANZA
Figyelek.
DULCINEA
Apám teljesen nincstelen ember.
SANCHO PANZA
Aha.
DULCINEA
Úgyhogy nincs hozományom. És örökségem se nincsen. Én vagyok a hozomány nélküli lány.
SANCHO PANZA
Annyi baj legyen. A szépség több, mint bármilyen gazdagság.
DULCINEA
Na csak azért.
SANCHO PANZA
Aha. Egy borral teli kancsó...
DULCINEA
A gazdád tévedésben van.
SANCHO PANZA
A gazdám?
DULCINEA
Igen. A lovag.
SANCHO PANZA
Milyen tévedésben?
DULCINEA
Azt mondta, hogy azért szeret engemet, mert nagy vagyont fogok örökölni.
SANCHO PANZA
Ezt így mondta?
DULCINEA
Éppen így. Azt mondta, én vagyok az örökösnő.
SANCHO PANZA
Hallj oda.
DULCINEA
De én nem vagyok. Nem örököltem és nem fogok örökölni semmit. Nem én vagyok az örökösnő.
SANCHO PANZA
Ne búsulj, Dulci, nekem így is nagyon tetszel.
DULCINEA
Tényleg?
SANCHO PANZA
Esküszöm, hogy én még ilyen helyes, talpraesett, éles eszű vászoncseléddel, amióta csak az eszem tudom, még nem...
DULCINEA
Esküszöl?
SANCHO PANZA
Bizonyisten.
DULCINEA
Te Sancho, nincs kedved virágot szedni?
SANCHO PANZA
Hát dehogyesnincs, angyalom.
DULCINEA
De bármi essék odabenn...
SANCHO PANZA
Hadd essék...
DULCINEA
Mindhalálig titok legyen! –
SANCHO PANZA
Titok lett, mondja Sancho. Odabenn, hol?
DULCINEA
Ott a malomban.
SANCHO PANZA
De hát mindenki odalát. Az egész fogadó.
DULCINEA
De a malomban ma nem dolgoznak, és tudom, hol lehet bemászni. És olyan finom puha búza várja ott, hogy megőröljék, hogy az tiszta csuda.
SANCHO PANZA
Na, akkor lássuk azt a búzát. (Mindketten el)

5. jelenet

Don Quijote, majd Sancho Panza és Dulcinea

DON QUIJOTE
Dulcinea, te keskeny ösvény.
Az ösvényen egy macska lépdel,
átsurran rajta, s fönt a felhő
az ő hajában mossa lábát.
Mert a feledés megváltotta
párnaciháját, mellét, száját,
és megváltotta animáját.
Cicáját, máját, pneumáját.

Mindenem tiéd,
így a kóbor lovag,
hírnevem, szerelmem, rangom.
Hát ez a föveg? Hát ez a kacagány? Ez a dolmány?
hát a
hát a
hátasló?
add ide add ide
dide dide
dideregj csak
no nézd csak a lovagot!
vagy tán hara
mia
miát?
nézd a hara
mia
miáját...
pokol, mennyország, kurvatórium!
Cicáját, máját, pneumáját.

Papírt, tollat vesz elő, fennhangon olvassa, amit ír

Dulcinea lelke: spanyol királylány ruhája. (Ír)

Kérdésére, hogy a szenyóra nem ment-e azóta férjhez, nem született-e gyermeke, nem viselős-e, s hogy most is megvan-e egykori épségében, megőrizve erényét és tisztaságát, eszében tartva Don Quijote szerelme lángolását, válaszom a következő:

Dulcinea még hajadon, és az én szerelmem is lángolóbb, mint valaha. Lelki kapcsolatunk állandó, csakhogy szépségét paraszti durvasággá varázsolták. És bár őróla magáról keveset mond, ha azt állítjuk, hogy illatos szépsége nem más, mint selyem közt őrölt ámbra és pézsma, termete pedig egyenesebb, mint a guadarramai orsó, egyszóval: hogy szépsége földöntúli, mert benne valósággá váltak a költők lehetetlen és fellengzős jelzői, mégis nekem – és csak nekem, de másoknak nem – egy álnok varázsló az ő páratlan szépségét szegény parasztlány képévé változtatta...

Dulcikám, aki másnapos,
mező, amelyet más tapos!
Az ott a ribancok temetője.
Ott van emléke eltemetve.
Ugye, tudod majd, Dulci, édes,
ugye, tudod majd, Dulcikám?
Ha majd egy szőrös kéz, ha bármikor –
míg tested titkát, titkait
egy kéz kutatja majdan,
nem gondolod majd Dulcika,
nem gondolod, hogy baj van

de hangod majd remegni kezd,
s már térded is szitál majd,
meg méhecskéd narancsa:

ugye, tudod majd, édes,
hogy az a kéz öledben,
az Don Quijote mancsa.

A távolból Sancho Panza hegedűje – vagy furulyája – hallatszik, közeledőben. A Ciocárliát játssza diadalmasan.

SANCHO PANZA
(hangja, ő még sötétben, vagy egy oszlop takarja): Megbasztam Dulcineát.

Don Quijote rezzenéstelen arccal ír. Sancho Panza előlép, hófehéren, tetőtől talpig lisztes.

SANCHO PANZA
...Csak Teresa meg ne tudja. (Csend) És ne mondta volna közben folyton, hogy gyí te, gyí!
DON QUIJOTE
„...és az álnok varázsló, valószínűleg Frestón, őt magát szegény parasztlány képévé változtatta, Dulcineám tiszta aranyfürtjeit pedig vörös ökör farkszőrszálaivá. De ideálom szempontjából közömbös is, hogy milyen az igazi Dulcinea. A varázslók különben valószínűleg bennünk vannak."
SANCHO PANZA
Úgy bizony.
DON QUIJOTE
(énekel):
Yamahákkal a Bahamákon.
S az angyaloknál, Andalúziában...
hol gitár szól az éjben
gitár és kasztanyét...

Dulcinea be, lisztesen, fehéren

DON QUIJOTE
(ír): „...Dulcinea egyébként" stb.
DULCINEA
Egy kis mézest?
Egy kis májast?
DON QUIJOTE
(magára öltve fegyvereit. Sancho segítségével): Vonulj kolostorba.
DULCINEA
Egy kis mézest? À la grecque?
DON QUIJOTE
À la szolgája.

Dulcinea észreveszi, hogy csupa liszt, elkezdi seperni magáról, majd kifordul az egyik ajtón. Sancho Panza utána. Don Quijote távozik, teljes fegyverzetben.

DON QUIJOTE
Madonna, ó, madonnám,
szíved szívemre vonnám,

kereslek Nekeresden,
talállak Nemlevőn,

gyertya vagy éjjelemben
és gyertya-szentelőm.

Jegyzetek

Don Quijote szavait gyakran Cervantestől idézi a szöveg.

1. jelenet A kórus által énekelt két strófa részlet Lorca Lovasember éneke című verséből, az első Faludy György átköltésében, a második pedig Nagy Lászlóéban.
A Fogadós dala: részlet Az út című versből (Lorca – Faludy).
Don Quijote dala: részlet az Alba című versből (Lorca – Faludy).
Az idézetek nem szó szerintiek.
Don Quijote szerenádja Szilágyi Domokos poémájának részben átírt első része.
3. jelenet Jókai Mór: Aben Chamot és Yóta. Részletek.
4. jelenet De bármi essék... Lásd Robert Burns: Falusi randevu. Szabó Lőrinc fordítása.
5. jelenet Lelkem spanyol királylány ruhája. Lásd Albert Samain versét.

Utószó helyett

Miguel de Cervantes Saavedra
Merlin vagyok
(részletek)

Merlin vagyok, a mondák ősi hőse,
azt mondják rólam: ördög volt atyám.
Ott lenn, hol bűvölő jegyeket rónak,
az alvilágban, szó zengett felém,
a szép Dulcinea del Tobosónak
busongó jajszavát hallottam én!

Tudom, milyen rossz élni elbűvölten,
s hogy fényes hölgy volt, most meg pórleány!

Tehozzád szólok, ó hős Don Quijote,
La Mancha fénye, bátor, jó vitéz!
Hölgyednél szebb e földön vajjon volt-e?
Nos, ugye nem? S karod mentésre kész!

Pedig hiába, meg nem mentheted.
Sanchóra vár ez, fegyverhordozódra,
csak ő segítget mindenekfelett,
elmondom rögtön azt is, hogy mi módra!
Sancho harmincháromszor verjen százat
meztelen és hatalmas alfelére,
saját kezével, nem keresve társat,
de úgy, hogy jól sajogjon, nem kímélve,
s akkor megtörvén a rút varázslat,
szép Dulcinea akkor újra éled!
Csak néhány százat üt! Volt s nincs varázslat!
Mi másért jöttem volna, mint evégett!

(Radnóti Miklós fordítása)

 

Beszédek 3