FőoldalTŐLEMDrámákA kakas (1987)

A kakas (1987)

A magyar ember és a zombi
5
1
Históriák a küszöb alól
29
2
Filmnovella

– Grittié –

„Vacsorálóház", illetve annak előtere Jeruzsálemben; szőnyegek, lépcsők, mediterrán kertrészletek: az utolsó vacsora helyszíne. A tájformák és a tárgyi világ: nehezen értelmezhetőek, akárcsak a színésznők emlékei; a holt nyelvek tanszékére pedig vissza-visszajárnak a holtak lelkei, hallgatózni. A Megváltó öltözéke is, a tanítványoké is korhű; egyszerű; szegényes, de nem hivalkodóan szegényes. A vacsora körüli kötetlen jövés-menés laza koreográfiája: mint egy madárraj, mely éppen megszokott klasszikus geometriai alakzatába rendeződik. Ez akkor lesz nyilvánvaló, amikor a tizenhárom alak elhelyezkedése és minden egyes gesztusa, mozdulata – egyetlen pillanatig – pontosan megfelel Leonardo da Vinci Utolsó vacsorá-jának. (E pillanat, mely által készülő kompozícióvá értékelődnek át a megelőző jelenetek, még a másodperc tört részéig sincs megállítva, kimerevítve; ahogyan ez a folyókkal sem történik meg.)
A jelenet – az öltözékektől eltekintve – legkisebb részleteiben is hűséges mása a festménynek; ideértve az arcokat és a hajviseletet is. Ha valaha, valakik egyszer eljátsszák e filmet: nem szabad álszakállat és parókát viselniük; szakálluknak, hajuknak meg kell nőnie. Ez alól legfönnebb Júdás alakítója lehet kivétel.
Néhány mondatfoszlány egy-két tanítványtól.
Júdás: ...vacsorázni így, éhgyomorra?
János: ...és ezek a tárgyak, ahogy közeledsz feléjük, egyre kisebbek lesznek...
Máté: ...és lehazudja a kígyót-békát az égről.
Egy-két másodpercre Jézus arca; és a következő szavak:
– Bizony mondom néktek, tiközületek egyvalaki...
A mondat vége már nem érthető.
A tanítványok egyes csoportjai, amint hitetlenkedve, rettegve, szomorúan kérdik: csak nem én? vajon melyikünk? csak nem én? ki fogja ezt megtenni?
Az utolsó kérdés jelzi, hogy a kezdeti meglepetést követően a tanítványok figyelme már nem önmagukra irányul, a lelkiismeret-vizsgálatot fölváltja a gyanakvás. Képi asszociáció: egy vödör, amint lemerül a kútba; majd egy másik vödröt húznak ki egy másik kútból: kis vörös szörny ül benne, szertekémlelve.
Néhány kérdésfoszlány közül kiválik a következő állítás: a leghűségesebb tanítvány én vagyok. Majd részletek Jézus válaszából:
– Aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb.
Simon Péter arca: szavai nem érthetőek; csak szenvedélyes gesztusaiból és mimikájából derül ki, hogy tiltakozik valami ellen; a jelenetet távolról látjuk – az sem baj, ha a nézőnek az jut eszébe: ez az egész itt most olyan, mintha az Atya nézné távcsövön.
Jézus kereszt formában maga elé helyez két száraz faágat. Hosszan nézi – fejét megdöntve, majdhogynem kíváncsian –, mint egy műtárgyat. Sokára felel Péternek:
– Péter, Péter! Imé, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát: de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.
És Péter válasza:
– Veled, Uram, kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni.
Jézus szavai nem feddőek, inkább szórakozottak, elnézőek, megbocsátóak:
– Mondom néked, Péter: ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.
Péter:
– A kakas? Melyik kakas?
Jézus nem válaszol.

*

Jézus a tanítványok között az utcán. Hirtelen megtorpan és végigméri őket. „Egy közületek démon", mondja.
A „vacsorálóház", a vendégek távozása után. Az asztalon tányérok, kenyérdarabok, csontok.
A töprengő, összeráncolt homlokú Péter, amint meghasonlását hordozza az éjszakai Jeruzsálem utcáin. Mintha magában vitatkozna valakival; de száját legfönnebb egy-két szótag hagyja el olyankor, amikor a holdfény rásüt. Néha megáll, és kakasokat rajzol a homokba. Azután össze is tapossa őket.
Egy kapu előtt megtorpan, majd visszafordul: arcán a megvilágosodás öröme, majdhogynem káröröme.
Bemegy a kapun. A ház egy baromfikereskedőé. Péter nemsokára a ketrecek előtt alkuszik vele. A jószágok még alusznak, mint az árulás.
Pénzt ad a gazdának, aki szolgák és cselédlányok segítségével előráncigálja a kakasokat, majd helyben leölik őket. Péter gondosan megvizsgálja a ketreceket:
– Biztosan nincs több?
Majd a gazda tagadó szavaira:
– Egy sem maradhat élve.
Péter elcsukló, már-már háborodott örömmel és fénylő szemekkel, mintegy magának:
– Ha nincs kakas – nincs kakasszó – ha nincs kakasszó – Péter nem lehet áruló.
A háziak döbbenten nézik, amint Péter kifordul a kapun, maga mögött hagyva az udvaron a kakastetemeket.
Péter háziasszonyokkal, kereskedőkkel, gazdákkal tárgyal, és mindenütt irgalom nélkül leöleti a kakasokat.
Aztán: a ketrecekhez lopózó Péter, amint saját kezűleg világít be a baromfiakhoz, majd elvágja a kakasok torkát. Szablyája jellegzetes, mint a halálos ítéletek grammatikája.
Végül a felszabadultan siető – olykor-olykor majdnem tánclépésbe váltó – Péter: egyszer csak megáll, és karját szétvetve, földöntúli elégedettséggel, beesett, csillogó szemekkel fölkiált:
– NINCS TÖBB KAKAS JERUZSÁLEMBEN!

*

A végzetről sorra legombolódnak a lehetséges csodák, amelyek még kit-kit megmenthetnének a kínhaláltól vagy a bűnbeeséstől. Már csak egyetlen gomb maradt rajta, abba is hálni jár a cérna.
Jézus az olajfák alatt alvó tanítványokat ébresztgeti:
– Keljetek fel, menjünk! Imé, elközelgett, aki engem elárul.
Fegyverekkel, fustélyokkal, fáklyákkal felszerelkezett sokaság közeledik; köztük főpapok, vének, katonák. Közelképben Júdás profilja; hangja suttog:
– Akit én majd megcsókolok, ő az.
Néhány pillanatig a kavargó tömeg, majd Pétert látjuk: kakasvértől még lucskos szablyáját kirántja, nekiesik a főpap szolgájának, aki elsőnek ragadta meg Jézust. Kardcsapásától lehull a szolgának, Málkusnak a jobb füle.
Jézus szelíden rászól Péterre:
– Elég eddig. Tedd hüvelyébe a te szablyádat.
Jézust lefogják, megkötözik és elhurcolják. A tanítványok szétszélednek: menekülnek. Péter másodmagával távolabbról követi a sokaságot.

*

A főpap háza, amint kapujában eltűnik a menet. „Isten ide még soha nem tette be a lábát", gondolja Péter. Társa – a másik tanítvány – bejáratos a főpapi házba. Követi a sokadalmat, majd visszajön a kívül rekedt Péterért. Az ajtót őrző lánynak mondja, rámutatva Péterre:
– Ő velem jön.
A lány válasza:
– Nemde, te is ez ember tanítványai közül való vagy?
Péter, habozás nélkül:
– Nem vagyok.
És ezt gondolja magában: „Isten ujja; jobban kell vigyáznom, jó, hogy megmenekültem."
A főpap udvarán, a tűz körül poroszlók, szolgák melegednek, köztük Péter is. A házból kihallszik, hogy Jézust ütlegelik, gúnyolják és szidalmazzák. („Prófétáld meg, ki az, aki téged ver", „Most tégy csodát" stb.)
Egy másik szolgálóleány fordul az ottlevőkhöz:
– Ez is a názáreti Jézussal vala. Hiszen a beszéde is elárulja.
Péter gyors válasza:
– Esküszöm, hogy nem is ismerem ezt az embert.
Péter ekkorra már feljutott a ház tornácáig, egészen közelről hallatszik – az ablakon keresztül – a benti hangzavar.
Egy újabb szolga, Málkus rokona szólítja meg Pétert:
– Nem te vágtad-é le az én atyámfiának a fülét? Nem láttalak-é én téged ővele együtt a kertben?
És Péter:
– Átkozott legyek, ha ismerem ezt az embert, akiről beszéltek.
Ekkor már közvetlenül az ablak mellett áll. Az ütlegelések és káromkodások polifóniájából ebben a pillanatban kiszakad egy hörgésszerűen induló, már-már dallamossá emelkedő, szenvedéstől vibráló hang, mely a kakaskukorékolás jellegzetes ritmikáját követi.
Isten ujja betette lábát Kajafás házába.
Péternek sikerül közben fölkapaszkodnia annyira, hogy benézhessen az ablakon. És azt látja, hogy a helyiség közepén majdnem ember nagyságú, vörös kakas ül a széken. Az ő hangja hallatszott: a poroszlók őt ütlegelik, tollát tépdesik. A megkínzott lény farkasszemet néz Péterrel, majd újra kukorékol.

 

szerb
Könyvkiadás 2