FőoldalRÓLAMTanulmányok, esszékA Holdra lépés aspektusai

A Holdra lépés aspektusai

Napút 2005/8.
119
Szőcs Géza: Az al-legóriás ember

A múlt század második felében, 1969. július 20-án Neil Armstrong, a szomszédgyerek Holdra szállt. E század első éveiben, pontosabban 2003-ban, megjelent Szőcs Géza legújabb verseskötete, Az al-legóriás ember (avagy mikor a szomszédgyerek a Holdra lép). Látszólag érdektelen és érthetetlen párhuzam, ha egyáltalán felmerül bárkiben a párhuzam gondolata. S mégis ez az enigmatikus viszony – a nagy lépés és Sz. G. legújabb verseskötete között – felcsigázza a földi halandó érdeklődését, olyannyira, hogy már nem is könyvleletként, sokkal inkább holdleletként tekintek az előttem heverő rejtélyes kötetre. Hogy is van ez? Holdon talált könyvlelet, avagy holdlelet könyv formájában? Interpretáció kérdése, s persze az összetett szavak játékosságának számos lehetősége. Szavak, játékosság, többértelműség, variálhatóság és Szőcs Géza. S természetesen az új kötet, főként annak tudatában, hogy 1992-ben megjelent a költőnek A vendégszerető avagy Szindbád Marienbadban című verseskötete „Sz. G. utolsó verseskönyve" alcímmel. Ha az volt az utolsó, akkor ez micsoda? Könyvnek könyv, versek is vannak benne. Tehát? Újabb enigma, vagy csak ismételt játék, huncutkodás az olvasóval? Az egyre-másra felmerülő kérdések jelzik, valóban leletértékű könyvről esik szó, ha ugyan eshet a szó, s nemcsak az eső.
Elsőként megpróbálok rávilágítani az utolsó utáni kötet mibenlétére, ahogyan ezt a kötet szerkesztője is megkísérelte. A könyv legvégén egy interjút találhatunk, mely még e kötet megjelenése előtt készült, s az első kérdés máris azt feszegette, miért aposztrofálta utolsóként az 1992-es könyvet a költő. Válasz nincs rá, vagyis Szőcs nem kívánta lerántani a leplet. A rejtély megmarad. Aztán a beszélgetés közben kiderült más is: „Sokan, miután megjelent a SZINDBÁD, mint Sz. G. utolsó verseskönyve, gyorsan és megkönnyebbülve igyekeztek tudatosítani: Sz. G. nevű költő nincs többé. Ha volt is, ki tudja, mi lett vele. Mintha a verseskötet tenné költővé a költőt! Mintha nem láttuk volna százszor, hogy mint válnak szerzők kötetről kötetre ismeretlenebbé..." A két kötet között eltelt időszak kísérlet is lehetett: marad-e költő az ember könyv nélkül, egybegyűjtött és rendszerezett versek nélkül. S íme, ez az újabb gyűjtemény a bizonyíték: igenis marad, hiszen az írás a fontos, s nem elsősorban a publikálás ténye. Azonban ha ilyen hosszú idő elteltével mégis kötettel jelentkezik Szőcs Géza, akkor annak súlya, jelentősége van. A verseskötet nélküli, „áthallgatott" időintervallum (1992-től 2003-ig) jelentős korszak életünkben, a változások korszaka. A rendszerváltozás kiteljesedése Magyarországon, forradalom utáni újrakezdés Romániában. Amit még nem láthattunk tisztán a kilencvenes években, az 2003-ra részben letisztult már, s az időbeli távolság megfontoltabbá tesz mindenkit, s könnyebben, talán hitelesebben szólhatunk az elmúltról. Talán így van, talán nem, mindenesetre a kötet versei, ciklusai vallanak, vallani akarnak múltról és jelenről, hagyományról és lehetőségekről.
S nem mellékes a már említett párhuzam sem. Sokak által ismert az anekdota, miszerint mikor Armstrong a Holdra lépett, az emlékezetes mondathoz azt is hozzáfűzte: „Go ahead, Mr. Rigby!", azaz „Gyerünk, Mr. Rigby!" Az űrhajós a holdra szállás után harminc évvel oldotta fel a rejtélyt: kisgyermekként az udvaron labdázva hallotta, amint a szomszéd orális szexre buzdítja a feleségét, aki a szájhagyomány szerint így válaszolt: „Majd ha a szomszédgyerek a Holdon fog sétálni!" A jegyzetekben a szerző még ezt is hozzáteszi: „A történet lehet, hogy valós, lehet, hogy fiktív (és lehet, hogy apokrif)." S mindezzel együtt a történet a kötet alcímébe került, mely jelzésértékű. A hajdanvolt rejtélyek feloldását kísérli meg a költő, s természetesen a rá jellemző módon mindeközben újabbakat alkot. Kicsit ezt tükrözi a cím is: Az al-legóriás ember, nem azt mondja egyszerűen, az allegóriás ember, hanem a szó megbontásával játékot hoz létre, melyben egyenlő szerephez jut az óriás, a „legóriás" és persze az allegória. Amit mond, és amit ért alatta, többnyire különbözik egymástól. Valahogy így kell olvasni a verseskötetet is, melyben túlnyomórészt szerepverseket találhatunk. Játékos, huncutkodó s néha fájdalmasan őszinte versek Szőcs Géza szövegei. Két versciklust emelnék itt ki: az egyik A szent király és népe, a másik pedig 901 évvel később. Úgy tűnik, mintha ezekben a magyarság történelmére emlékezne, azonban a szövegek aktuális, napjainkra vonatkozó igazságtartalma és e valóság fölött mondott ítélete átüt a sorokon, s más megvilágításba helyezi ezeket a verseket: „Szent László templomában / írás lángol a falban, // mit ember szeme nem lát / csak ha rettentő baj van: // »MEGSZÁMLÁLTATTÁL, NÉPEM / S HÍJJÁVAL TALÁLTATTÁL // DE AZ ÚR FIA ÁLTAL / MÁR TE IS MEGVÁLTATTÁL«". S nemcsak a látszólag történelmi vonatkozású szövegek esetében beszélhetünk aktualitásról, hanem a további, szójátékokon (pl. halál-omány, ezer fátum – rezervátum) alapuló költemények is „rejtjelezett" üzenetnek tűnnek, melyek már sokkal nyíltabban vádolnak, s talán ítélkeznek is közéletünk fölött. S ami talán a legfájóbb, az a szembeszökő változatlanság a múlttal szemben. Mintha ezer vagy ötszáz év óta semmit sem változott volna a helyzetünk.
S szintén a helyzet változatlanságára utal a megidézett hagyomány. A kötet utolsó ciklusában található állomás- és váróteremversek Dsida Nagycsütörtök című versét idézik, melyben ott található a sokak által citált mondat: „sors elől szökve, mégis szemben sorssal". Székelykocsárd nem más, mint egy romániai vasúti átszállóhely, melynek váróterme mindig tele van várakozó emberekkel. A Dsidát citálók révén Kocsárd nemcsak a romániai magyar, de lassan az egyetemes magyar irodalom szellemi átszállóhelye, fordulópontja és mérföldköve lesz. Az indulás és megérkezés közös szimbóluma ez Szőcs Gézánál is: az új kötetre is érvényes mindez, s úgy vélem, jelenünkre is: „Egykoron én is szálltam át Kocsárdon, / Kocsárdon én is szálltam át. // Albatrosz voltam, súlyos csomagjaimmal. / Kocsárdon én is szálltam egykor át. // Disznóbőr kofferjeimben fehér szárnyak lapultak / s egy óriási, sós viharkabát." Humorral, iróniával átitatott, kegyetlenül őszinte versjátékok Szőcs Géza szövegei, melyekben együtt lélegzenek közéletünk és irodalmunk apró rezdülései.
(Irodalmi Jelen Könyvek, 2003.)

 

Versek 3