FőoldalRÓLAMTanulmányok, esszék[Laudáció a Szépirodalmi Figyelő-díj átadásakor]

[Laudáció a Szépirodalmi Figyelő-díj átadásakor]

Szépirodalmi Figyelő 2005/1.
174
2

Szőcs Géza Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás című verseskötetéről (Szőcs Géza harmadik verseskötete 1979-ben jelent meg Kolozsvárt) Határ Győző lelkes recenziót írva „fiatal géniusznak" nevezi a költőt, s már mindazt egybefoglalja, amit ma Szőcs Géza életművének nagyságaként, rendkívüliségeként és erényeinek summájaként tartunk számon. A sajátos intellektuális gondolkodást, bár Határral mi is vonakodnánk – kivált a magyar irodalomesztétika alapozása szerint – „gondolati költészetnek" nevezni, hiszen abban a pillanatban a költő, nem tudok jobb szót, univerzális nvelvépítménye intene bennünket (e nyelvben a havon meztélláb bujdosó balladamondótól Einstein tételéig fölmérhetetlen gazdagság benne foglalódik), s hisz Szőcs Géza, ma már mosolyognunk kell – vagy mégsem? – maga is bujdosott, nem is olyan rég – szerkesztői emlékem idézi föl, hány kapcsolaton keresztül lehetett Szőcs-vershez hozzájutni. Bujkál ez persze az életműben, de a költő (s tegyük most már hozzá: dráma- s esszéíró) ideg- és érzékrendszere másképpen működik, minden szellemi moccanása másképpen működik, mint hogy elveszett éveket sirasson. S nem is voltak azok – a teljesítmények sorolhatóak volnának. A legújabb is, azzal a furcsa címmel, hogy Az al-legóriás ember. Az óriás mint szótöredék mire komponálódott bele, ne kérdezzük – ki-ki önnön ötlete, érzéke, műveltsége szerint rendszerez amúgy is Szőcs Géza műveiben. A Szépirodalmi Figyelő-díj mindazonáltal, azzal, hogy elsőként Szőcs Gézának ítéltük oda, valamit jelezni kíván. Kérjük a költőt, fogadja jó szívvel e gesztust, az elismerésnek e hagyományindító új változatát.

 

Műfordítások 1