FőoldalRÓLAMTanulmányok, esszékHaláltánc a dézsa körül

Haláltánc a dézsa körül

(Szőcs Géza: A sirálybőr cipő, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989, 122 oldal)

A fülszöveg, a könyvek borítólapjának behajtott, két keskeny hasábjára írott ajánlás, lassan-lassan irodalmi műfaj rangjára emelkedik. Rendszerint a szerkesztők írják, s ez a könyv első méltatása is, de helyszűke miatt (két keskeny hasáb!), no, meg egy kicsikét saját fogadott gyermeke a szerkesztőnek a kötet, elmarad a kritika, s a fülszöveg szerzője - az esszé felé közeledve - szép impressziókat vet papírra, vagy egy jó ötletet gombolyít tovább, kiegészítve az igazi szerző gondolatrendszerét.

Szőcs Géza utóbbi kötetének - A sirálybőr cipő - fülszövegét nem Csiki László, a felelős szerkesztő írta, hanem maga a szerző.

Az első döbbenetet ez a zseniális margójegyzet váltotta ki bennem. Azt a történelmi mendemondát meséli el Szőcs Géza - nem kis célzattal -, amely állítólag a Bekes Gáspár-vezette székely lázadás után, 1575. július 10-én, a kerelőszentpáli csatatér színhelyén esett meg. Báthory István, Erdély akkori fejedelme, a lengyelek későbbi sokkal jobb királya, dézsát állíttatott fel a mező közepén, s a foglyul ejtett székelyeknek megígérte, hogy életben maradnak azok, akik egyik fülüket levágják, és a dézsába dobják.

A szóbeszéd szerint nem volt elegendő az az egy dézsa a sok önként levágott fülnek, s - ahogy Szőcs Géza írja - "még közelharcra is sor került...: ki jusson hamarabb a dézsához".

Szóval öncsonkításunkról szól a példabeszéd. Önként vállalt, gyávaságból, félénkségből elkövetett, puszta életünket mentő öncsonkításról.

Úgy érzem - fülszövegbe csomagolva -, Szőcs Géza egész eddigi tetteinek és cselekedeteinek legnagyobb intelmét fogalmazta meg; pontosan azt, hogy a gyávaságnak nagyon nagy az ára, nagyobb, mint a vakmerőségnek, mert - s ez a történet groteszk befejezése - amikor a dézsa megtelt, mindenki hazamehetett - azok is, akik nem vágták le a fülüket!

Ha stilisztikai vizsgálatnak vetjük alá a szöveget, abszurdot és szürrealizmust emlegethetünk, ahogy azt Szőcs Géza is teszi, de ha azt a jelen kötetre alkalmazzuk, csakis a költői szó és az emberi cselekedet bátorságát emlegethetjük.

És most szűkítsük le a fogalmat; ne az általános emberi bátorságot szemléljük s ízlelgessük, hanem azt a vakmerőséget, amellyel Szőcs a műfajokhoz, trópusokhoz, versformákhoz, az egész eddigi magyar és európai költői gyakorlathoz viszonyul. Korláttalan és merev szabályokat nem ismerő világ A sirálybőr cipő kötet, akárcsak a korábbiak: A szélnek eresztett bábu, Az uniformis látogatása, hogy csak a két legfontosabbat említsem.

Kezdjük mindjárt az ajánlással. Az első oldalon vastagon szedett betűkkel ez áll: "E kötet, többek között, szó szerinti vagy megváltoztatott formában, Szőcs Géza-idézeteket tartalmaz."

Tehát nem Szőcs Géza-verseket, hanem - idézeteket!

Ismerjük már ezt a felfogást. A művészet végtelen mező, s az egyetlen törvényszerűség: szabad képzettársítások alapján a költő könnyű léptekkel méri a megmérhetetlen távolságokat, és az időt (s a szerzőséget is!) teljesen relatív fogalomnak tartja. Mindjárt a kötet elején Zsirai Miklós egyetemi jegyzetének átdolgozott részletét közli a kihalt finnugor népekről, rákövetkezően Czegő Zoltán újévi köszöntőjét a vótokról, s hamarosan - Andersen-reminiszcenciák ürügyén - Erdélyben élő költőtársának, Farkas Árpádnak Szerelmek hátországaiban című versét, s annak tíz "folklorizált" változatát.

Már az elmondottakból is kitűnik, hogy Szőcs Géza a módszeres filológusok csődje, s a hagyományos kutatómódszerekkel megközelíthetetlen. Kénytelenek vagyunk ugyanarra a lóra (vagy rakétára?) felülni, amelyen ő is száguldozik, s elfogadni játékszabályait, különben kívül rekedünk érdekes és színes világán.

Mi az, amihez mindenekelőtt igazodnunk kell, amit alaptételként el kell fogadnunk?

Akármilyen furcsán hangzik, de tudomásul kell vennünk Szőcs Géza bizonyos fokú különállását. Különbözik tőlünk emberi és művészi bátorságában; abban mindenekelőtt, hogy ő soha és semmilyen körülmények között nem hajlandó beállni azok közé, akik haláltáncukat járják a dézsa körül.

Márpedig ezeknek a létszáma vészesen nő; mind többen és többen hajlandóak levágni fülüket, s a dézsába dobni, értsd: megalkudni, behódolni, menekülni, szétszóródni a nagyvilágban, sokszor csak a jobb és nagyobb darab kenyérért, elveszítve ezzel legnagyobb ékességünket, az anyanyelvet és a szülőföldet.

Erről szól Szőcs Géza legújabb kötete. Pontosabban: sarkított figyelmeztetés minden fontosabb sora a nemzeti önpusztítás ellen.

A reformkor költőinek halálvíziói élednek föl a versekben - egészen új és modern formát öltve -, természetesen azzal a célzattal, hogy a halál ne következhessen be.

Legjobb tudósaink szerint a finnugorokkal való nyelvi rokonságunk kétségtelen. De ez az egykor népes családfa már szinte teljesen kihalt. Hol vannak a lívek, a vepszék, a vótok, a lüdök? Hát a vogulok, osztjákok, zürjének, mordvinok, cseremiszek és a szamojédok? Nagy százalékuk kiveszett, beolvadt, és számuk annyira megcsappant, hogy több közülük aligha nevezhető már népnek. S ha faji leszármazásunk vonalán vizsgálódunk, ugyanaz mondható el az egykor rokon türk, kabar, kazár, avar testvéreinkről is.

Vészesen egybecseng a vót nép neve a "volt" magyar létigével, s ez a fájó-fájdalmas rím vissza-visszatérő Szőcs kötetében. Az író és bíró versét ezzel is indítja:

Hol vót, hol nem vót
én vepsze költő voltam
hol vótam, hol nem vótam,
én inkeri öregasszony voltam.

Vállamra szárnyat ragasztottam,
hátamra tollacskát ragasztottam,
megszületetlen vepsze angyal voltam
röpködtem itt ezen a réten
tüllruhában és tollruhában.

Nagy a kísértés, hogy nemzeti sorskérdéseink boncolgatása helyett ennek a szép és abszurd szürrealista képnek az elemzésébe kezdjek, boldogan elmerülve a semleges stilisztikában, de a kötet egész szelleme és intelme arra kényszerít, hogy én is a megmaradás szellemét ébresztgessem, ahogyan azt Szőcs Géza sokkal nagyobb hatósugarú cselekedeteiben teszi.

A tizedik vőlegény prózaversében érhető tetten leginkább Szőcs építkezési módszere. Pontosan elhelyez térben és időben tényeket, adatokat, alakokat: egy örmény lány utazik autóstoppal Kolozsvár és Marosvásárhely között; már a radnóti hőerőművet is elhagyták, amikor észreveszi, hogy "akivel utazik az: Dürer Albrecht".

Ezzel a névvel természetesen óriásit ugrik a kép, egyből az irrealitás, a létező fogalmak mögötti és fölötti világba, s a döbbenet olyan nagy, hogy csak különleges erőfeszítéssel lehet tovább követni:

"Dürer arcát eltakarja a folyó; fürjek építenek rá fészket, tenyere megtelik mohával, szája szaggatott örmény szavakkal."

Erre a - látszólag öncélú - képsorra csattan a józanító, a figyelmeztető, prózai verssor, egy egyszerű, bővített mondat:

"De a lány nem érti már az anyanyelvét."

Ha a matematika nyelvén kellene referálnom arról, miképpen születik a Szőcs Géza-féle költői látomás, ennek a versnek a képletét szerkeszteném meg, valahogy úgy, hogy az adott világból miképpen lesz egy teremtett világ, s a teremtett világból példabeszéd: égető nemzeti gondjaink rendezését célzó vagy sürgető intelem. (Ő is szerkeszt matematika-nyelven abszurdoid verset; jelen kötetben ilyen A végtelenből kivont végtelen).

Ehhez a Szőcs Géza-verscsaládhoz tartozik még A postás (Postasul), A szegény erdei rokon (Ezt Ilia Mihálynak ajánlja.), A befalazott lábnyomok stb.

A kötet szerelmes versei a legüdébbek. Ezekben a költői közhelyektől való irtózás nem kapatja Szőcs Gézát éppen olyan szélsőséges képzettársításokra, s melegen, szelíden hajlik a nő, a társ felé, bizonyára azzal a nyugodt érzéssel, hogy olyan témáról van szó, amelyet soha sem lehet elkoptatni: Látlak nyírfáid közt, Egy éjszaka Walesben, Kolozsvári horror, Ásatás a Napon, Egy szerelem teljes története.

Jelentős A sirálybőr cipő azért is, mert a szerkesztők újra közlik az Amerikában megjelent Szőcs-kötetnek, Az uniformis látogatásának legszebb darabjait, így a magyarországi olvasó is hozzájut a kiforrott, veretes forradalmi versekhez (Puszták népe, Születésnapomra, A küszöb alatt egy óra, vagy szabadságharc, Az elveszett törzs, Esti ima, Ez már a feltámadás).

Minden recenzens álma, hogy a könyv s az író végső, legfontosabb üzenetét egyetlen mondatban is sommázni tudja.

Szőcs Géza képrendszeréből, bonyolult verstechnikájából, minden "idézetéből" (ahogy ő a verseit nevezi) közismert, de eléggé nem hangsúlyozható igazság szűrhető le:

Az az igazi veszteség, amiről magunktól mondunk le!

 

Dr. Magyar Imre álnéven, Bécsi Napló, 1990. május-június. In: In: H. I. J.: Körfolyosó. Esszék, jegyzetek, recenziók, nekrológok.

1990
Drámák 1