1.
A földszinten volt a kocsma
A Madárhoz: A L’Oiseau.
Nem értettem, hogy mért így írják
Ha úgy ejtik Á Loázó.
Én úgy hívtam: A Hattyúhoz.
Mert úgy tudtam, hogy változást
Keletről majd egy hattyú hoz.
2.
S az a csattanás,
egy szép napon!
Talán az Atyaisten?!
Ő kívánt jónapot?
Mi dörrent akkorát?
Lehet, hogy itt a perc,
valaki végre hát…?!
Á dehogy, csak a szél.
Bevágta odafent
az erkély ablakát
az erkély-ablakot.
Popescu meglapult,
Szabó is hallgatott.
Nem tudható
s nem kideríthető
milyen nyelven hallgat a nyúl.
Cofaru néni varr a gangon.
Figyeli őt az ablakából
a ház szatírja, Szikra úr
ki nőt csak pénzért kaphatott.
Szabó úr némán hallgatott.
Hallgatva énekelt az énekesnő
s a dadogós dadogva hallgatott,
Gulácsit megtámadta a gégerák
és hajladoztak a néma fák,
némázott folyton a néma gyermek
és szava sem volt a kalugyernek.
És ezek olyan idők voltak
hogy még a papok sem papoltak.
Szabó is hallgatott.
Más világot éltünk mi akkor.
Ez volt a Madarak Borozója,
Le Borozeau des Oiseaux.
melyben – nem titok ma már –
a halott: az tetsz-halott volt
és a madár: tetsz-madár.
A hídon át pedig
a Traján út felől
egy férfi ballagott
és szája zárva volt
és szája ferde volt
mint akit éjszaka
négy rendőr vallatott.
Garzó Péter meg másnapos volt
s Szabó csak hallgatott.
A söntéspult mögött
Negru is hallgatott.
A padlástérben cimborám,
Blumenfeld Zsolt lakott.
S az anyja és a nagymamája,
családjuknak nagy blamája.
S mert két fülét befogta,
két szemét eltakarta:
semmit se láthatott,
semmit se hallhatott
így aztán nem csoda
hogy Szabó hallgatott.
A Nép se mindig érthető.
Mért nem veti le a cuccot
melyet vonakodva hord.
Hányan játsszák hát a futballt?
That’s eleven – szólt a lord.
Tetsz-eleven volt az élő
és a halott tetsz-halott.
Miközben Szabó hallgatott.
3.
S amikor zárórát ütött az óra,
sötétbe borult az Oazó.
S én felütöttem azt a könyvet
amelyben az olvasható
hogy ÍM LEBEGVE MINT A HATTYÚ
JŐ KELETRŐL EGY HAJÓ.