A költő palackba zárt monológjának olykor a nyelvi óceánok áramlatait és passzátszeleit, mindenekelőtt persze: irdatlan távolságait kell legyőznie ahhoz, hogy hírt hozhasson az Óperencián túlra szakadt lélek felől, aki drámaian valószerűtlen partokról veti a hullámverésbe üzenetét.
Nemrégiben egy kutatóval volt szerencsém találkozni, aki a kétnyelvűséget tanulmányozza pszicholingvisztikai szempontból, uniós megbízásból, ezen belül is a kétféle nyelvi közegben egymástól függetlenül született, de analóg tartalmú szövegeket. Vagyis olyanokat, amelyek egyike sem fordítása a másiknak, hanem kétnyelvű szerzőjük kétszer fogalmazta meg őket: egyszer egyik nyelven, másszor a másikon is.
Nem tudom, Sohár Pál fordítja-e önnön verseit (s ha igen: leginkább melyik nyelvből melyikre), vagy pedig kétszer írja meg őket; kötetét mindenesetre átadtam az ifjú kutatónak, aki örömmel csapott le rá, úgy valahogy, mint a vadász, amikor expedícióján egzotikus zsákmányt sikerült ejtenie. Sohár Pál kötetében ugyanis (Paul Sohar: Homing Poems / Hazajáró versek – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2005) találunk angolul írt Sohár-verseket, amelyek eredetiben is, meg fordításban is olvashatók (a fordító legtöbbször Kányádi Sándor); aztán olvashatunk angolul írt Sohár-verseket, amelyeket vélhetően a költő magyarított; továbbá magyarul született verset, amelyet ő maga fordított angolra; és nyilvánvalóan akad olyan vers is, amelyet kétszer írt meg, talán mindegy is, hogy először melyik nyelven. S hogy még teljesebb legyen a versek nyelvi fénytörésekben felmutatott színeváltozása, a kötet a szerző jónéhány műfordítását is tartalmazza, Adytól Csoóri Sándorig. Egyszóval: aranybánya ez mindazoknak, akiket a vers születése foglalkoztat, vagyis az, hogy bonyolult tudattartalmak mint konvertálhatóak különféle poétikai innovációk révén nyelvi szerkezetekbe. Mindennek esetlegességével és törékenységével maga a költő is tisztában van:
...ezer sor lesz
a széttört látomásból;
az ég vigyáz a részegekre és a fecniken
tovaszálló költőkre.
(Megszaggatott ég. Az angol változat címe: Tears in the Sky)
Jónéhány sorában a fél évszázada Amerikában élő szerző mintha a végleges nyelvi (vagy lelki, vagy érzelmi, vagy metafizikai) haza kínzó hiányáról vagy visszaszerezhetetlenségéről beszélne, arról a honvágyról, amely – Vajda János szavaival – nem az elveszített, hanem a soha el nem nyert éden, a talán sosemvolt pátria nosztalgiája:
vacognak az ágak
az égre mutatva
itt nem kezdődik semmise már
se lagzi se csőrepedés
(...)
gyalog jár a fenyő
s nem léphet be vágy a boltba
(...)
hazagondolok haza újra
a földre ahol sose jártam
(Tájkép hóval, autó nélkül. Oláh János fordítása.)
Persze nagyot tévednénk, ha ezt az „itt se vagyok, ott se vagyok, innen is vagyok, túl is vagyok, én vagyok, de lehet, hogy nem én vagyok" életérzést kizárólag a száműzött-lét tapasztalataira és a hontalanság ontológiai élményére vezetnők vissza. Hogy mennyivel komplexebb a költő énképe, s hogy a kritikai érzékkel párosult önreflexivitás milyen tárgyias, ironikus, jelentésgazdag és frappáns remekműveket képes eredményezni, erre álljon itt példának a kötet talán legjobb verse, nekem mindenesetre ez a kedvencem:
The Two-Part Snapshot
Hello Gerard, thank you for sending along
the digital snapshot you took of me last week,
it stared out of the monitor in full color,
and the printout was almost as bright,
except that it, too, came out in two parts,
each of them framed by an inch of blank space,
one frame showing my face from the top to the neck
with the shingles of the porch in the background,
and the other a headless man slumped down
in a white wicker chair with a shot glass in hand;
I have not been able to put the two parts together,
but that problem's been plaguing me all my life.
Kétrészes digitális fotó
Helló Gellért köszönöm hogy elküldted
a múlt héten készült digitális fotómat:
pompásnak mutatta magát már a képernyőn is,
a nyomtatása majdnem tökéletesre sikeredett,
csak éppen két részben bújt elő,
mindkettőt két-háromcentis üres csík keretezi:
az egyik keret nyaktól fölfelé arcomat mutatja,
háttérben a zsindelyes ház teraszával,
a másik egy fehér fonott székbe roskadt, fejetlen
férfit mutat, pálinkás pohárral a kezében.
Eddig még a két részt nem sikerült összeillesztenem,
pedig egész életemben ezzel próbálkoztam.
Kányádi Sándor fordítása
Megjelent a 2005. decemberi Irodalmi Jelenben
