Vázlat egy búcsúvershez

A szélnek eresztett bábu
63
60
Te mentél át a vízen?
88
42

 

Én mindig, amikor végigfekszem a földön, arcommal a földnek, nyitott szemekkel és szájjal,

amikor mint a kereszt karjait szorítom két karomat a földre: vagy mintha repülnék – ujjaim nyitottak:

kipereg szememen számon és fülemen keresztül, mint a háromnyakú homokórából, kipereg minden egyes eidolon belőlem, a dolgok mindenik kis hasonmása kipereg, amely énbelém hullott, leválva a tárgyakról, mint a gőz vagy az illat, és utoljára ezek a szavak hullanak ki fogaim közül:

 

 

szememen és fülemen köteleket hajítottatok be, hogy

egymáshoz és szívemre bogozzátok őket és így rángassatok engem;

de elmetszem én most a köteleket, nagy késsel

tapogatózom magamban, belső kezemben élesre fent

hosszú kőkés ujjaim szorítják

vigyázni nehogy a szív

Brain Salad Surgery –

 

 

és amikor hanyattfordulok a földön, mindig, amikor hátamra fordulok, arccal az égnek, eláraszt a világ, ahogy barlangot színültig vízzel tölt meg a dagadó tenger: de más lesz bennem a világ, mint előbb, amikor ti öntöttétek belém (de jaj, mindig így érzem),

tekintetem két oszlopa tartja a fehér felhős vízkék félgömböt, hogy rám ne omolhassék, nyelvem megnevezi a dolgokat, ez: ez, mondja, és az: az;

és fogaim lehántják a burkot a szavakról, amelyek meztelenül válnak le számról.

És lesz úgy, hogy szavaim színtelen üveggolyóként fognak pattogni a föld tetején, és lesz úgy is, hogy puskagolyóként ütik át az emberek fejét, hogy gondolattá világosodjanak benne.

 

 

Versek 2