Marsvásárhelyi emlékek

Az al-legóriás ember
93
74

Apám

Az én apám a Marson volt prérifarkas.

A házunk

Hársas ház volt,
az az utca a hárssal.

Kinézett s felismert engem.

Házunkon jeges víz dobolt.
Víz dobolt ablakán.

Függönye mögül egyszer
kinézett rám anyám.

Tóth Árpád csizmáinak nyoma a Marson

Nagyanyám

Vásárhelyen mindenki ismeri nagyanyámat.*

Az az örökké
fiát kereső
nyugtalan szívű
fiákeres ő.

Most is keresi.
Föl-le jár szegény.
Élete sötét
s szomorú regény.

* Nagyanyám fiákeres volt Marsvásárhelyen. Hogy történt, hogy nem: apámat egyszer véletlenül ottfelejtette a Jövő nevű önkiszolgáló élelmiszerüzletben. És többé nem találta meg.

Tóth Árpád levetett szigetelőkesztyűi a Marson

Apám

Apám a Marson volt prérifarkas.
Szőcs István Lajosnak hívták.

A menyét

Menyét jött be egy szép napon
a nyitva hagyott ablakon.

Vacogott szívecskéje is,
s bundája tépett volt nagyon.

Talán egy ló harapta meg,

talán egy alattunk lakó
gazdag és öreg marslakó.

Félreértve egy lányregényt
hogy hívnak? – kérdeztem szegényt.

„Sose kérdezd egy nő nevét,
– válaszolta a hölgymenyét. –

Mert nagy rejtély a Név s a Nő.

A nőből új nő születik.
Rejtély a rejtélyből kinő.

Rejtély és rejtély összeér
és a Kezdetig visszaér.

Tudja ezt minden prémvadász
s tanúm rá nagybácsim, Xavér."

Ha jól értettem így beszélt,
így beszélt s aztán távozott

a titokzatos hölgymenyét,
ki nem árulta el nevét.

Visszafele, hozzád

Kettősfogat.
És őszutó.

Futóhomok.
Homokfutó.

Az egyik ló:
Az éjszakák.

A másik ló
A nappalok.

Így vágtatok
Mindig feléd:

A vágtatás
Az én vagyok.

Futóhomok,
Homokfutó.

Kettősfogat*
És nyárutó.

Itt ülök marsbeli homokfutómban és neked írom e verset.
Gyí, te – mondom a paripáknak.

* A földi homokfutót többnyire egy ló húzza; a marsbelieket kétszer annyi.

és a planéták félrehajlítják pályád előtt az adamant rudakat
Tóth Árpád gépének szárnyai

 

Könyvkiadás 3