Szeretettel Ilia Mihálynak
I.
1. Az ajtóban ott áll a szegény erdei rokon.
2. Archaikusan néz.
3. „...köszönöm", mormolja szégyenlősen,
4. „...odahaza? Hát... mostanában például a só is...
vagyishogy újabban már azt sem..."
5. „Na és a medvék járnak?"
6. A rokon archaikusan kacag.
7. „Hát bizony... járnak."
8. „Ezt a cipőt maguknak adjuk. Jó lesz
medve ellen. És nekünk már úgysem kell."
9. A rokon félszegen, mint a gyermekek:
10. „Isten fizesse meg a jóságukat."
11. „Szivecském, hozz egy kis sót is."
12. „No, Isten áldja magukat."
13. Az erdei rokon távozik.
14. „Látom, nem felejtettek el még beszélni, ottan.
15. Ez derék, még mindig milyen szépen... no, elég szépen.
16. Azt még tudnak."
II.
A sztetoszkópban hangzavar.
Rugdos a láb, levágva térdből.
Zaj van a hallókészülékben,
hallgat a ló a hangzavarban,
ömlik a vér a sztetoszkópból
és hull a hó a téli égből.
A rokonok az erdőszélen.
Gyűröttek s nagyon izgatottak,
magyaráznak és kérdezgetnek
és újra mondják s újra kérdik
de szavukat nem érti senki
s a csillagok is félreértik.
