ROLF BOSSERT: ÉLETEMBŐL
1977. szept. 24.
nős vagyok két gyerekem van feleségem német nyelvet tanít idegen nyelvként akárcsak jómagam egy háromszobás lakás két szobájában lakunk a kisebbik szoba hét egész nyolcvanhét négyzetméter a középső kilenc egész nyolcvankilenc a nagyobbik tizennégy egész hatvankilenc ez az a szoba amelyikben nem lakunk be van zárva általában üres de télen egy öreg házaspár költözik oda így takarékoskodnak szülőfalujukban a tüzelőfával hétvégén gyakran ismeretlen családok keresik fel őket gyerekestől a kicsiknek jót tesz a hegyi levegő a lakás ugyanis egy szép hegyvidéki üdülőhelyen Buşteni-ben található a konyhát a fürdőszobát meg a klozettet rengetegen használják a napfény csupán a balkont éri de ez a harmadik szobából nyílik ahova nem tehetem be a lábam
írtam a lakóbizottságnak
a néptanácsnak
a helyi újságnak
több elvtársnál voltam kihallgatáson
most verset írok
kimondhatatlanul bízom a vers hatalmában
1977. december 21.
a fenti szöveg kiadatlan az öregek tegnap két szobás lakást kaptak kezembe adták a harmadik szoba kulcsát ami azt bizonyítja hogy a kiadatlan versek is módosíthatják a valóságot amelyből ihletődtek
írok még
Rolf! Vajon ki írt verset arról az estéről, amikor átzuhansz majd az ablakon, érthetetlenül, és súlyosan, mint a bölények, akikről azt lehetne gondolni: olyan sérthetetlenek, hogy még a szakadékban sem zúzódnak szét, vagy a frankfurti utca kövezetén;
kinek a keze vethette papírra halálodat, miféle látomás rajzolta meg előre sorsod zuhanásba hanyatló ívét? Ki bízott annyira, minek a hatalmában?! Miféle vers vagy forgatókönyv, miféle szereposztás lehetett ez, mely egyszercsak fölemelt téged az ablaknyílás magasságába, s te ott találtad magad az utca fölött, rémülten, magányosan, dublőr, sisak és bandázs nélkül?!
Én is bízom a költészet hatalmában.
Az alázuhant költő, felsőtestével félig kiemelkedve az aszfaltból, egyenletes karcsapásokkal végigúszik a frankfurti Kiefenstrassén, folyton kisebbedve, sárga cipői is elő-elővillannak még az aszfaltból, ahogy úszik, míg végül elnyeli őt a távol, vagy maga a föld. Éjjel a mezőn hallod majd néha a fújtatását, ahogy föltápászkodik és lerázza magáról a göröngyöket.
Addig fog úszni, amíg megtalálja majd a bölénycsordát.
