A Jóreménység

A szélnek eresztett bábu
135
117
A vendégszerető
59
37

Ismersz te engem? Na jó, mondjuk, hogy tudsz rólam ezt-azt. Ilyeneket, hogy esténként veszem néha a franciakulcsokat, a csavarhúzót, a sublert, a hegesztőpisztolyokat, és egész éjjel fönn kovácsolok a város határában azon a lezuhant repülőgépen. Térdig érő fű nő benne, a repülő kapuja nyikorog, ahogy lenyomom a nagy görbe rézkilincset. Minden hétfőn a repülőt javítom. Ezt tudtad?

 

Szóval nem tudsz rólam semmit, ami jellemző volna vagy sokatmondó, akkor meg hogyan is szerethetnél? Mondd ki például hangosan: Gé… – na ugye. Fogadni mertem volna, hogy nem jól ejted. Hát lehet így? Egy orosz bálnavadász vitorlás viharba került Afrika csúcsától nem messze. A Jóreménység Fokát akarták megkerülni. A kapitány és a másodtiszt a parancsnoki hídon álltak, szemüket nyugatnak szögezve. Az orkán állandóan visszavetette őket kelet felé. A két tiszt már negyvennyolc órája ott állt vizesen, szemük előtt messzelátót tartva. Egészen összefagytak, mire egyikük felkiáltott:

– Mîsz Dóbrăj Nagyezsdî! Vot Mîsz Dóbrăj Nagyezsdî!*1

Valóban: a Jóreménység Foka volt. Egész közel hajóztak el mellette – néhány méterre – a másodtiszt szeretett volna kilépni a fokra, de tudta, hogy ez lehetetlen. Bekopogott a kapitányhoz. A kapitány, ágyán hanyatt fekve, olvasott. – Mit olvasol? – kérdezte a másodtiszt. – Leiningen-Westerburg Károly búcsúlevelét feleségéhez*2 – felelte a kapitány.

Látod, úgy kell ejteni az én nevemben is a gét, ahogyan a kapitány ejtette akkor.

 

1 A Jóreménység Foka! Né a Jóreménység Foka!

2 Szó szerint: Prássálnoje piszmó Karolja Lejningena-Veszterburga zsényé

 

Dokumentum 1