A viharmadár Tusnádfürdőn

(Mesék a Hargitáról)

A viharmadár nem énekesnő.

Los Angelesben van egy kátrány —
van egy kátrány-tó Los Angelesben.

A tóból néha őslények testét
dobják fel a mély-
áramlatok.
A környékre jártak inni egykor
ezek a szomjas állatok.

Ám hogy a forrás túl közel volt,
a kátrány-mocsárhoz túl közel esett:
miközben ott álltak s iddogáltak
elnyelődtek és megfulladtak
e réges régi állatok.

A Csukás-tóból egy hajnalon, barátom
fölrepült régen elveszett
viharmadaram vagy viharkabátom.
Az a régi és rongyos, fehér ruhám.

A viharmadarak szárnytollaikkal
írnak strófákat föl az égre:
elemezgetik sorsukat —
honnan is, merre is,
mivégre?

A viharmadár nem egy isten
képmása, vagyis önarcképe
s mégis, egy isten életének
strófákban rögzített meséje.

Fölszállt madaram a Csukás-tóból
nagy szurokcsobogásban, kátránytól csöpögve

s csőrét ekkor a viharmadár, netán kabát, ijesztőn
szólásra vagy tán énekre nyitotta,
s én bámultam őt búvár-szemüvegemmel,
csőrében hegyes fogsorát
s fogai közt a kátrányos, megrágott nefelejcset.

Hóna alatt a viharkabáttal
tovacsapkod a viharmadár, viszi magával
kabátomat, s mint szokatlan szeszélyét
viszi magával kátrányban ázott
tűzpiros műanyag fogkeféjét.

Tusnádfürdőn, 1977 nyarán

 

1977
Kapcsolat 3