A Reality Printer

(A Boldogok Szigetének megközelítése)

Nem álltam messze a távolságtól
ott az égitestek motorzajában.
 
Tudom, most kezdődik az életvizsgálat.
Így kiáltottam magam felé, fogaimon
Repedező zománccal.
 
A sorsok analíziséhez
igen jó hátteret kölcsönöz
a csillagkohók dohogása -
 
morfondíroztam - rajta, lássuk.
Ez itt egy nőalkotás
egy szabadpréri előadáson.
 
Ez itt egy tett
ez itt egy régi tettem.
Lehet, hogy tényleg én?
 
lehet, hogy elkövettem?
 
Ez itt egy negyven éves bőrönd
amit megraktam porcelánnal
és Rilkével és Hölderlinnel
s Polcz Alainnel és Paul Celannal.
 
S ez itt gyerekkoromból: hova lett?
hova lett a liba mája?
Zsebre tette Nikoláje,
Nikoláje Himalája?
 
Egy kihalt nemzet Messiássa
Holdbéli sírját messzi ássa.
 
S míg belemeríti önmagába
a bozótvágó kését,
a fűben ülve hallgatom
a gyíkok szívverését.
 
A rétet ágyamul
miként Viszockij, megvetem.
Lelkem is feljő, mint a Hold:
lobogó hajjal érkezik
egy sárkánykígyó-fellegen.
 
Most én beszélek kintről.
Most éppen visszanézek
a Világegyetembe
a Világegyetemből
 
most én beszélek lentről.
Bár hangom kissé reszket
az istenfélelemtől.
 
Volt egy barátom, Alvaro.
Ha telihold volt, alva járt.
Egymás közt úgy neveztük őt
hogy Alvajáró Alvaró.
 
A szex az élve-halva jó.
A szex az lágy hajó.
Imígyen szóla Alvaró:
 
az nem hasonlít semmire,
alva járva is élvezet:
a szex az elvisz messzire.
 
A szex az lágy hajó,
a szex az lágy hajó.
 
Így beszélt Alvaró.
Ami meg énengemet illet:
 
Van az a régi vízióm,
egy víz alatti vízidóm.
 
Harangtornyában én lakom
és kinézek az ablakon.
 
A harangozó én vagyok
és én vagyok az ablakok.
 
206 csontot viszek magamban,
plusz még a fogaim.
 
A távolságot tükrei
nagyítják is, meg kicsinyítik.
 
A pacsirta a csalogányt
ma feleségül kérte.
Egy üveggolyó közelít,
nyújtom a kezem érte.
 
Tükrét nézi a távolság eközben.
Vizsgálja, ez önnönmaga lenne?
nem sok kell már, inkább kevés hozzá
hogy egészen el is tűnjék benne
mert annyira ráhajol.
Hogy szinte-szinte belevész.
Egy üveggolyó közelít.
És ideér és elenyész. 
 
És követvén, miként világítanak keringve
az égitestek és üvegtestek
körútjain a végtelennek
és a zsákutcáiban annak,
ami felfogható és ami véges,
megpillantottam a Nyomtatót.
 
Bár régi volt, de roppant fényes.
Szövőszék-szerű printert láttam
mely 3 D-ben nyomtatja, kattogva, megállás nélkül magát
a világot, hogyan nevezzem, szóval a valóságot.
 
De ez a nyomtató
nemcsak azt printelte ki,
Nemcsak, mi kézzel fogható.
Hanem azt is, mi Foghatatlan
s aminek közepén ott úszik talán
egy sziget,
                 de az a sziget lakatlan.
 
Erről szólt ez a locska
és együgyű dalocska.
 

Megjelent a Bárka 2014/3-as számában.

http://www.barkaonline.hu/blog/4104-szcs-geza-verse

 

 

 

2014
Életrajz 3