Napló, avagy egy megépülő? soha meg nem épülő? emlékmű története VI.

Az 56-os emlékmű, ezt ki kell mondanom, egyelőre csak retorikai – és virtuális – dimenziókban épül és alakul. Paradoxális, de igaz: miközben a javaslathoz egyre többen csatlakoznak, miközben egyre masszívabb és imponálóbb az ügy erkölcsi támogatottsága, a bürokráciák viselkedése mintha ugyanabban a gyorsuló ütemben válna egyre elzárkózóbbá, megszólíthatatlanabbá, kétértelműbbé.
Ha ez így megy tovább, előbb-utóbb egy közalapítványt kell létrehozni és annak a kezébe letenni az emlékmű ügyét.
Miközben tehát csöndesen növekszik bennem a vissza-nem-hívottsági ingerültség, levelet hoz a posta Bukarestből. Dinu Adam küldött néhány verset. Az érzelmességet gyakorta iróniával oldó, fanyar textusok közt egyszer csak rábukkanok néhány sorra, amely számomra félreérthetetlen. Érintés-gyakorlat – a forradalom győzelmének emlékműve.
Köszönjük neked, Dinu Adam. Milyen furcsa lesz versedet együtt olvasni Vajay Szabolcs soraival, amelyek 1950-ben jelentek meg a dél-amerikai Szabad Magyarságban. Mi ezután születtünk...