Szőcs Gézának, Kolozsvárra
ha valaha épitenék egy házat
(ne mosolyogj tudom hogy most
rostányi életemre gondolsz de
bízzunk benne hogy a szépség
bennem lakozik s rendjére végül
rátalál) ha tehát valaha is
építenék egy házat – nem tudom hol
de bizonnyal egy nekünk-tetsző
hazában – szóval ha valaha
valahol megépíteném hát nem tudom
pontosan miféle ház lenne az de
azt tudom: a kert gótikus gyümölcsfákkal
mályvával lenne teli és a mályvák parázsló
kelyhében szikrázó darázs-dongás az ablakok
türkiz üvegén robbanó Nap-madonnák
ikon-fejei a tető kristálykoronás
a szobákban meg ott állna néhány
meghitt régi tárgy (például a nádhintaszék
azután az a bordó plüss-faltakaró
amit úgy szeretsz no meg egy nagy
vesszőkosár telides-teli bumfordi
kiskutyákkal) és az ajtót mindig
nyitvahagynám: tudd hogy várlak
hogy tudd: van a világon egy olyan
szoba ahová szabadon jöhetsz éjjel három óra tájt
vagy reggelfelé átvirrasztott éjszakák után
láthatatlan szenvedésed idegrángásaival
könny helyett vérrögökkel a szemedben
ezt tenném hogy bármikor hozzám-menekülhess
és semmi se emlékeztessen arra a rohadt
hónaposszobára (rostokolunk magányunk
bérkaszárnyáiban négy emelettel a föld felett
kettérepedt mennyezet és csótányok
és szennyvízzuhogás a falban
és azok a leírhatatlan vörös művirágok
az előszobában)
lehetetlen álmodozni világítótoronyról
és napfürdőző vasmacskákról
(no de tekintsünk most el az önsajnálattól
úgyszintén az önsajnáltatástól is)
szóval arról a házról – amit ha valaha
elkészül nem kétlem hogy így
építenék meg – arról a házról
akartam írni neked
a mai napon
amelynek dátumát különben
ideírom:
1978. XI. 11.