Látogatás Stratford-on-Avonban
Lédiz end dzsentlemen
ez itt a szülőháza
ez itt a sírja
ez itt a kérdés
Személyek:
JÚLIA
RÓMEÓ
CAPULET
CAPULETNÉ
MONTAGUE-NÉ
MONTAGUE NAGYBÁCSI
ESCALUS, Verona hercege
PÁRIS, ifjú gróf
TYBALT, Capuletné unokaöccse
LŐRINC BARÁT, franciskánus
JÚLIA dajkája
MERCUTIO, Rómeó barátja
HORATIO, Rómeó barátja
ROZÁLIA, ifjú hölgy
JÁGÓ, ismeretlen
OPHELIA, ifjú hölgy
LAERTES, Ophelia bátyja
Rómeó atyjának SZELLEME
KÉT SÍRÁSÓ
FORTINBRAS, norvég királyfi
Urak, úrnők, tisztek, katonák, nemesek, polgárok, őrök, színészek, zenészek, apródok, hajósok, híradók és kíséret
Színhely: Verona
Az első három felvonás játszható összevonva is
Prológus
A szép Veróna tárul itt elénk,
Hol két jeles család vetélkedett.
Ős gyűlölségük új csatákon ég,
És polgár-vér szennyez polgár-kezet.
Vad vérükből egy baljós pár fakadt:
Gonosz csillagzatok szülöttei.
E két szerelmes sírja lesz a hant,
Mely a csaták vasát elföldeli.
Szerelmük eljegyezte a halál,
Mert szüleikben lángol a harag
S le nem lohad, míg el nem vész a pár –
Erről regél e kétórás darab.
Néző, kérünk, hibákra most ne nézz,
Így lesz az is, mi csonka még: egész.
Első felvonás
1. szín
Tér Veronában
HERCEG
Veszett jobbágyok! Pártos zendülők! RJ I.1, 84
Nektek szólok, Capulet, s Montague! RJ I.1, 92
Szikrányi szókból fellobbant csatátok
Utcáinkat harmadszor dúlja fel!
Hacsak még egyszer összecsapni mertek, RJ I.1, 96
A rendbontásért fejetek fizet!
Ez egyszer még mindenki elmehet.
El mind! Ki itt marad: halálfia! RJ I.1, 106
Mind el, kivéve Horatiót
Jön Rómeó
HORATIO
Jó reggelt, öcsém! RJ I.1, 162
RÓMEÓ
Én már elvesztem. Aki erre járt, RJ I.1, 200
Nem Rómeó – ne is kutasd nyomát!
Lázragyúlt szívem folyton arra vágyik SZ 147, 1–4
amitől szenved, mindig betegebben;
habzsolja kórja fenntartó csíráit,
hogy bágyadt étvágyának hízelegjen.
HORATIO
Igaz lelkedre mondd meg: kit szeretsz? RJ I.1, 202
Jön Mercutio
RÓMEÓ
Azt gyóntatják így, aki félhalott. RJ I.1, 205
Mért emlékeztetsz rá, hogy az vagyok?
Nos, hogy ki az? Meggyónom: egy leány.
MERCUTIO
Mindjárt sejtettem – szinte eltaláltam. RJ I.1, 208
RÓMEÓ
Oly gazdag ő! szépsége kincset ér. RJ I.1, 218
Mégis szegény, mert kincse földbe tér.
Ha szépségét ilyen szigorral óvja, RJ I.l, 222
Szép életének nem lesz folytatója.
MERCUTIO
A világ lesz özvegyed, s zokog, SZ 9, 5–8
hogy nem hagytad képed magad után,
bár mások gyermekéből a halott
férj mindre visszanéz, mint szellemárny.
RÓMEÓ
Egy verébfi sem eshetik le a gondviselés akaratja nélkül. Ha most történik: nem ezután; ha nem ezután, úgy most történik; s ha most meg nem történik, eljő máskor: készen kell rá lenni: addig van. Miután senkinek sincs olyanja, mit itt ne hagyjon: mit árt elébb hagyni el? HA.2
MERCUTIO
Számolva az óramondó időt SZ 12
s látva, szép nap rút éjbe hogy merűl,
hogy kókkad az ibolya nyár előtt,
s ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;
s hogy ejti lombját a sok büszke fa,
mely alatt nemrég tikkadt nyáj hüsölt,
s hogy hág kévék ravatalaira
a borzas-ősz szakállú nyári zöld, –
sorsodat nézem, a szépségedét:
útja a romboló időn visz át,
hisz mind bucsúzik az édes, a szép,
s hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;
s csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,
hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.
RÓMEÓ
Látván, az Idő, zord kéz, hogy töröl SZ 64
s temet múlt kort s dús-büszke díszt, mely élt;
s dicső tornyokat néha hogy letör,
s hogy percnyi düh rabja az örök érc;
látván, az éhes óceán hogy önt
végig a parti királyságokon,
s szilárd föld hogy nyom vissza vízözönt,
mert rommal nő a ház s házzal a rom;
látván a lét cseretüneteit,
vagy magát a dúlt létet, romlani,
rájöttem, e sok roncs mire tanít:
jön az Idő s szerelmem elviszi.
MERCUTIO
Bár magadé volnál! de az, szerelmem, SZ 13
addig lehetsz csak, míg földünk lakod:
készülj gyorsan közelgő véged ellen
és add át másnak édes alakod.
Kölcsön-szépséged így lehet örök
virágzás csak, mert bár tested kihűl,
újjászületnél s édes gyönyöröd
édes sarj nyerné egykor örökűl.
Van-e, ki ily szép házat veszni hagy,
ha hű gond megjavíthatja, mire
felzúg a tél viharos szele, vagy
a halál örök, fagysivár dühe?
Óh! csak a pazar. Drágám, volt apád;
hadd mondja ezt a fiad tereád!
2. szín
Szoba Capuleték házában.
Jön Capuletné, Júlia és a dajka
CAPULETNÉ
A délceg Páris kérte meg kezed. RJ I.3, 74
Nos hát? Tudnád a szép grófot szeretni? RJ I.3, 79
A bálban este újra nézd meg itt:
Olvasd gyönyörrel arca tiszta könyvét,
Melyet a szépség tolla néked írt.
Minden vonáson jártasd meg szemed;
S együtt figyeld: hogy' összeillenek!
S ha titkot rejt az írás itt vagy ott,
Megoldását szemében megkapod.
E szép szerelmes könyv ma még kötetlen;
Örök kötést rá! Még szebb lesz kötetben.
Tündöklő tenger rejt finom halat:
Finom belsőnek jár a szép alak.
A szép arany kapocs s arany pecsét
tetézi az arany szavak becsét;
Ő is kiválóbb így lesz általad –
S te attól kisebb nem leszel magad.
Nos, egyszóval: tudnád szeretni, lányom? RJ I.3, 96
JÚLIA
Azon leszek, s meglátom majd, ha látom.
Egy inas jön
INAS
Nagyasszonyom, nyakunkon a vendégek, tálon a vacsora, keresik a kisasszonykát, a konyhán a dajkát szidják, tővel-heggyel össze minden... Futok vissza felszolgálni... Tessék jönni, könyörgök! RJ I.3, 100
CAPULETNÉ
Megyünk! – Leányom, itt a gróf: ne félj!
DAJKA
Boldog napodra jöjjön boldog éj!
Mind el
3. szín
Utca
Rómeó, Mercutio, Horatio, álarcosok, fáklyások stb. jönnek
RÓMEÓ
S mit álmodtál? RJ I.4, 51
MERCUTIO
Azt, hogy csal minden álom.
RÓMEÓ
Csak ágyba csal: nincs abban semmi csel.
Lecsukva lát legjobban a szemem, SZ 43, 1–2
mert nappal csak lim-lom tűnik elébe.
MERCUTIO
Ahá! te Mab-királynénak hiszel! RJ I.4, 53
A tündér-bába – ő lepett meg éjjel!
Oly csepp alakban jár, mint egy agátkő
Szenátorok pecsétgyűrűiben.
Szemernyi kis fogattal vágtat át
A jámbor alvók orrán éjszaka.
Kerékküllői – egy-egy hosszú pókláb.
A hintó-ernyő – gyenge szöcske-szárny.
Lehelletfinom pókfonál az istráng
S harmattól ázott holdsugár a gyeplő.
Az ostornyél tücsökcomb, szíjja hajszál
Fakókabátos szúnyog a kocsis –
Akkorka sincs, mint a kis nyüvecske,
A hintó egy kirágott mogyoró RJ I.4, 67
(Mókus mester faragta, s vén kukac,
A tündérek bevált bognárai).
Ezzel hajt át Mab szeretők agyán –
S az álmuk éjről éjre szerelem;
Mab fonja össze paripák sörényét; RJ I.4, 88
Hajadba ő süt babonás gubancot,
S átokkal ver, ha szét mered bogozni.
Ő nyomja meg a lányt, ha háton alszik:
Lidérc módjára így ad néki leckét,
Hogy jó menyecske váljék majd belőle.
Ő az, aki...
RÓMEÓ
Csitt, Mercutio, elég!
HORATIO
Már áll a bál, s mi későn érkezünk. RJ I.4, 105
RÓMEÓ
Félek: korán. A sejtelmes jövendő,
Melyet még rejt a csillagok talánya,
Azt súgja, hogy e fényes dáridón
Borul sötétbe sorsom, s indul el
Örvényes mély felé suhanva, hol
Halál tesz pontot gyűlölt életemre.
Mind el
4. szín
Csarnok a Capulet-házban.
Bál
RÓMEÓ
Ki az a hölgy, ki ott ékeskedik RJ I.5, 43
Lovagja karján?
SZOLGA
Nem tudom, uram.
RÓMEÓ
Az égő fáklya őmellette halvány!
Úgy tündököl a barna éjjel arcán,
Mint drága-gyöngy a szerecsen fülén.
A koldús földre kár ily égi fény!
A lányok közt e tündér úgy kiválik,
Mint hószin hattyú hollók közt világít.
A tánc után hozzá lopózom én –
És durva jobbom üdvözül kezén.
Szívem, szerettél már? Ne hidd, ne hidd!
Hogy mi a szép, azt most tudtad meg, itt.
(Júliához)
Ha ily szentséges oltárt meggyalázok RJ I.5, 95
Hitvány ujjammal, bűnömért vezeklek:
Im, ajkam, ez a piruló zarándok,
Letörli csókkal rút nyomát kezemnek.
JÚLIA
Kegyes zarándok, ujjaid ne sértsd meg:
Simításuk csak buzgóság adója;
Ha jámbor ujjak szent kezéhez érnek:
Hívek borulnak össze tiszta csókra.
RÓMEÓ
Megcsókolja
Szent ajkadtól megtisztul vétkes ajkam. RJ I.5, 109
JÚLIA
De ajkamon van akkor most a vétked!
RÓMEÓ
Ó, ajkam édes vétke! – ott ne hagyjam:
Add vissza hát!
JÚLIA
A csókot, látom, érted!
DAJKA
Kisasszonykám, anyádasszony hivat.
Júlia el
RÓMEÓ
Ki a kisasszony anyja?
DAJKA
Hát ki volna?
Az ő anyja az úrnő itt a házban.
RÓMEÓ
Capulet! RJ I.5, 119
Vak volt szívem: ellenség rabja lett!
Mindenki el, csak Júlia és a dajka marad
DAJKA
Az Petrucchio úrfi, azt hiszem. RJ I.5, 133
JÚLIA
S mellette az, ki nem táncolt ma este?
DAJKA
Azt nem tudom.
JÚLIA
Tudd meg, ki az! Ha nős:
Koporsóm lesz a menyegzői ágyam.
A dajka elmegy, majd visszatér
DAJKA
Az Rómeó, egy ifjú Montague:
Nagy ellenségtek egyetlen fia.
JÚLIA
Jaj, hogy szerelmem – sarja gyűlöletnek!
Korán láttam meg, későn ismerem meg!
Hová ragadtál, szörnyeteg szerelmem?
Halálos ellenségem kell szeretnem.
Kintről kiáltás: „Júlia!"
DAJKA
Nosza! RJ I.5, 146
Mit állunk itt? Mind elmentek haza.
Mindketten el
Prológus
Immár az új vágy szenvedélye ég,
S a régi lángnak el kell húnynia.
A vágyva vágyott ideál se szép,
Csak ő a szép: a zsenge Júlia.
S bár egy a láz, mely szívükben kigyúl,
Ha bűvölten néznek farkasszemet:
Vélt ellenségért sorvad a fiú,
S a lány gyilkos csapdák között szeret.
Ellenség Rómeó – hogy szólna hát,
Mint vallomást sugó szerelmesek?
A szenvedély emészti Júliát –
De Rómeóját hogy keresse meg?
A vágy erőt ad és utat talál,
S megédesűl a keserű pohár.
Második felvonás
1. szín
Rozália hálószobája
ROZÁLIA
Ments isten, ki raboddá tett, hogy én SZ 58, 1–2
gyönyöreid ellenőre legyek...
RÓMEÓ
Ah, a zsarnok időt rettegve, mért is SZ 115, 8–14
ne mondtam volna: „Most delel a vágy!"
mikor a férc is acél volt s a kétes
holnapért megkoronáztam a mát?
Gyerek a szerelem; hiba tehát
kész felnőttnek mondani a babát.
ROZÁLIA
Mondd, hogy azért hagytál el, mert hibáztam, SZ 89, 1–12
s a sértést rögtön menti rab eszem;
mondd: sánta vagyok, s már biceg a lábam;
érveid ellen nem védekezem.
Hogy sujtasz rám, félannyira se bánt
a változás ürügye (kedvesem),
mint ahogy én sujtom magam! Kivánd,
s nem ismerlek meg, s leszek idegen:
nem kisérem útjaid, ajakam
édes neved magába temeti,
hogy meg ne bántson (túlprofán) szavam
s régi vonzalmunk ne fecsegje ki.
RÓMEÓ
Áru az érzés, melynek nagy becsét SZ 102, 3–4
folyton zengi a tulajdonosa.
ROZÁLIA
Ha kedved jön lenézni, s megvetés SZ 88, 1–8
szeme elé hurcolod érdemem,
melletted küzdök, magam ellen, és
vallom, hogy hű vagy, pedig becstelen:
én ismerem legfőbb gyöngéimet
s egész sor mesét, titkolt bűnt kitárok,
hogy foltjaim is téged mentsenek
s engem vesztve csak nyerjen ragyogásod.
RÓMEÓ
Új volt szerelmünk, s még csak tavaszán, SZ 102, 5–12
hogy annyit köszöntötte a dalom:
így csattog nyárelőn a csalogány
s elhallgat az érettebb napokon;
nem mintha nem volna oly szép a nyár,
mint mikor a gyászdalt leste az éj,
de vad zenéje kertünk terhe már
s mézét veszti a túlgyakori kéj.
ROZÁLIA
Neved mostantól örökéletű, SZ 81, 5–8
de ha én halok, végleg meghalok;
a sír, mely nekem juthat, egyszerű:
tied emberi szemekben ragyog.
Bármit tettél, ne bánkódj: tüske van SZ 35, 1–4
a rózsán, ezüst forrásban iszap;
nap s hold elé felhő és árny suhan,
s rút rák él a bimbó selyme alatt.
2. szín
Capuleték gyümölcsöse mellett.
Jön Rómeó
RÓMEÓ
Hogy menjek el, ha szívem itt marad? RJ II.1, 1
Fordulj, sötét föld, és keresd napod!
Átveti magát a kertfalon.
Jön Horatio és Mercutio
MERCUTIO
Két szerelmem van, az gyötör s vigasztal; SZ 144
szellemük szüntelen hajtóerő;
gyönyörű férfi az egyik, az angyal,
az ártóbb szellem egy rút-színű nő.
Hogy pokolra vigyen, a női rossz
csalja tőlem lelkem angyal-barátját,
s szemem sátánná rontani gonosz
fénnyel hálózza annak tisztaságát.
S hogy az az angyal ördög lett-e már,
még nem tudhatom, szívem csak gyanít,
de mert távol – és együtt – van a pár,
sejtem: megjárták egymás poklait.
De ez titok; s nem tudom meg, mi hogy van,
míg a Jó el nem hamvad a Gonoszban.
HORATIO
Hej, Rómeó! Hej, öcskös! RJ II.1, 3
Hívd, jó Mercutio! RJ II.1, 6
MERCUTIO
Sőt, megidézem!
Hej, Rómeó, veszett bolond, szerelmes!
Nem hallja, meg se moccan; meg se mukkan. RJ II.1, 15
Meghalt a jámbor: szellemét idézzük!
Idézlek Róza két csillagszemére,
Rubin szájára, boltos homlokára,
Kecses lábára, rengő csípejére,
Meg arra is, mi azzal ott határos:
Jelenj meg, szellem, tested köntösében!
HORATIO
Vigyázz, ezzel csak megbántod, ha hallja.
MERCUTIO
Ezzel, barátom? Azzal bántanám meg,
Ha egy keménykötésű kis koboldot
Varázsolnék szerelme lágy ölébe,
Hogy ott álljon, míg meg nem békitik.
Az volna sértés! Ez csupán szivesség,
Ha őt idézem hölgye szent nevében,
Hogy feltámadjon s álljon helyt magáért.
HORATIO
Gyerünk tovább! Elbújt a fák közé,
S a könnyes éjszakával társalog:
Szerelme vak, hát vak homályt kutat.
MERCUTIO
Nem is talál a célba, hogyha vak!
Egy naspolyafa rejtekében űl,
S fohászkodik, bár volna szíve hölgye
Érett gyümölcs, hogy lágyan nyílna meg.
Ó Rómeó, bárcsak puhulna ő,
Te meg lennél kemény, akár a makk!
No, jó éjt Rómeó! Én ágyba térek:
Ilyen virágágy túl hüvös nekem.
Mindketten el.
Rómeó előjön
RÓMEÓ
Sebet gunyol, kit seb nem ért soha. RJ II.2, 1
3. szín
Mercutio szobája
MERCUTIO
Álmom én itt, te máshol veszted el, SZ 61, 13–14
tőlem messze, másokhoz túlközel.
Jaj a szívnek, mely miatt oly sebet SZ 133, 1–4
hordunk, ketten, s úgy zokog a szivem!
Engem zord kín sújt, de legédesebb
barátom is rabság rabja legyen?
Hogy ő tied, nemcsak azt fájlalom, SZ 42, 1–4
pedig megmondhatom, nagyon szerettem;
hogy te övé, az a fő-bánatom,
az szúrt sokkal mélyebbre a szivemben.
4. szín
Capuleték gyümölcsöskertje
RÓMEÓ
Sebet gunyol, kit seb nem ért soha. RJ II.2, 1
Júlia megjelenik fent az ablakban
De csitt! mi fény tör át az ablakon?
Napkelte az – és napja: Júlia.
Kelj, tündöklő nap, öld meg már a holdat,
Mely rég irígyen sárgul, egyre sorvad,
Mert százszor szebb vagy szolgálója, te!
Ő az... valóban ő... az én szerelmem! RJ II.2, 10
Ó bár tudná, hogy az! –
Beszél... de nem hallom szavát... mi ez?
Ni, hogy borúl le arccal két kezére! RJ II.2, 23
Ó, bár lehetnék kesztyű a kezén,
Hogy érném azt az arcot!
JÚLIA
Jaj nekem!
RÓMEÓ
Szól!
Szólj, fényes angyal! Úgy ragyogsz te ott
Az éj sötétjében fejem felett,
Akár az Isten szárnyas hírnöke,
Mikor döbbenten nézik a halandók,
Fehérlő szemmel égre kancsalítva –
Míg ő trónolva lomha fellegen,
A mennynek tükrén úszva, elvitorláz.
JÚLIA
Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó?
Tagadd meg atyád és dobd el neved!
S ha nem teszed: csak esküdj kedvesemmé –
S majd én nem leszek Capulet tovább!
RÓMEÓ
Hallgassak még? Vagy felelek neki?
JÚLIA
Csak neved ellenségem, nem magad.
S te önmagad vagy és nem Montague.
Mi Montague? Se kéz, se láb, se kar,
Se arc, se test... Ó, válassz más nevet!
Eh, mi a név?
Dobd, dobd el hát neved! RJ II.2,47
És egy élettelen szóért cserébe –
Tied az életem!
RÓMEÓ
Szavadnak állj!
Mondj szeretődnek, s újra megkeresztelsz:
Nem lesz a nevem többé Rómeó
JÚLIA
Ki vagy te, ki az éj fátylán keresztül
Kilested titkomat?
RÓMEÓ
Egy puszta név
Meg nem mondhatja néked, ki vagyok.
Én meggyülöltem tulajdon nevem,
Mert néked ellenséged, drága szent,
Ha írva volna, foszlányokra tépném.
JÚLIA
Nem Rómeó vagy?... és nem – Montague? RJ II.2, 60
RÓMEÓ
Egyik se, hogyha nem tetszik neked.
JÚLIA
Hogyan jöttél be hozzánk, és miért?
A fal magas, megmászni oly nehéz,
S e hely, hol állasz, vesztőhely neked,
Ha rokonaim megpillantanak.
RÓMEÓ
A vágynak gátja kőfal nem lehet RJ II.2, 67
S mig van reménye, vakmerő a vágy:
Rokonaidtól meg nem torpanok.
JÚLIA
De felkoncolnak, hogyha itt találnak!
RÓMEÓ
Ó, több veszélyt rejt a te két szemed,
Mint húsz kivont kard!
JÚLIA
Jaj, a világért meg ne lássanak! RJ II.2, 74
RÓMEÓ
Az éj palástja elföd engemet.
S ha nem szeretsz: hadd leljenek reám!
Öljön meg inkább rögtön itt haragjuk,
Mint hogy teérted holtig sorvadozzam!
JÚLIA
De ki vezérelt ablakomhoz el?
RÓMEÓ
Szerelmem hajtott szüntelen feléd:
Ő volt a látnok, én csak puszta szem. –
JÚLIA
Az éj álarca eltakarja arcom, RJ II.2, 85
Másként szemérem pírja festené
Azért, amit kihallgattál ma este.
Tudom, tudom, tagadni illenék
Minden kiejtett szót – de félre illem!
Szeretsz-e? mondd! – Azt mondod rá: „Szeretlek" –
S hiszek neked...
RÓMEÓ
A boldogságos holdra esküszöm, RJ II.2, 107
Mely szín-ezüstbe vonja itt a fákat...
JÚLIA
A holdra, jaj, ne mondj a holdra esküt!
RÓMEÓ
Hát mire mondjak esküt? RJ II.2, 112
JÚLIA
Semmire.
Vagy jól van: esküdj délceg tenmagadra...
RÓMEÓ
Ha szívem hű szerelme... RJ II.2, 115
JÚLIA
Ne, mégse esküdj! Kedves vagy nekem,
De ez az éji frigy nem volna kedves.
Jó éjt, jó éjt, oly édes álmokat RJ II.2, 123
Amily álom ma engem látogat!
RÓMEÓ
Hát üres kézzel küldenél haza?
JÚLIA
Mit kívánsz tőlem első éjszaka?
RÓMEÓ
Szerelmi esküt eskümért cserébe.
JÚLIA
Megkaptad tőlem, mielőtt kivántad.
Bár inkább vissza tudnám venni tőled!
RÓMEÓ
Hát visszavennéd tőlem? Mért, szivem?
JÚLIA
Hogy önszántamból adjam újra néked. –
Szerelmem oly mély és beláthatatlan, RJ II.2, 133
Akár a tenger: adhatok belőle,
Nekem csak annál több lesz, egyre több.
A dajka hangja bent
Neszt hallok ott bent... Ég áldjon, szivem!
Mindjárt, dadám! – Légy hű, szép Montague!
Maradj még cseppet: rögtön itt leszek.
Bemegy a szobába
RÓMEÓ
Ó, boldogságos éj! Úgy rettegek...
Júlia visszatér
JÚLIA
Még két szót, édes, aztán búcsuzunk.
Ha tisztességes szándék él szivedben
És házastársadul kivánsz, üzend meg
Azzal, kit holnap elküldök tehozzád:
Hol és mikor legyen az esküvőnk.
Én mindenemet lábadhoz terítem
S követlek az egész világon át.
A dajka hangja bent: „Kisasszony!"
JÚLIA
Mindjárt megyek! – De hogyha másra gondolsz,
Akkor nagyon kérlek...
A dajka hangja bent: „Kisasszony!"
Megyek, megyek!
Akkor hagyj el...
RÓMEÓ
Isten engem... RJ II.2, 153
JÚLIA
Jó éjszakát! Százszorszép éjszakát!
El
RÓMEÓ
Százszor sötét, ha nem ragyogsz tovább! –
Lassan indul
Futunk a lányhoz, mint diák szabadba;
De úgy térünk meg, mint diák a padba.
Júlia visszatér
JÚLIA
Pszt! Rómeó! RJ II.2, 167
RÓMEÓ
Szivem!
JÚLIA
Jaj, elfeledtem, mért is hívtalak... RJ II.2, 170
RÓMEÓ
Hadd álljak itt, amíg eszedbe nem jut!
JÚLIA
De hogyha itt állsz, mindent elfelejtek,
Csak arra gondolok: de jó, hogy itt vagy!
RÓMEÓ
Itt állok hát, hogy mindent elfeledj.
S felejtem, hogy volt máshol otthonom.
JÚLIA
Mindjárt megvirrad. Küldenélek el...
RÓMEÓ
Ha meggondolom, hogy csak egy rövid SZ 15, 1–14
percig teljes mind, ami nő s virágzik,
s e roppant szinpad csak olyat mutat,
amit titkos csillag-parancs irányít;
ha látom, egy az ember s a növény
egyazon ég húzza föl s rontja le:
friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
s kopik daliás emlékezete, –
a múlás eszméje mindig elő-
ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
melyben küzd már a romlás s az idő,
hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;
s küzdve az idővel, mely elragad,
mert szeretlek, én feltámasztalak.
JÚLIA
...Feltámasztalak?! –
Jó éjt! A búcsu kínba kéjt vegyit... RJ II.2. 184
Jó éjt, jó éjt kivánnék – reggelig.
Mindketten el
5. szín
Lőrinc barát cellája
Lőrinc barát kosárral jön
LŐRINC
Mikorra égő szemmel ránk ragyog, RJ II.3, 5
S felszáritja a lucskos harmatot,
Én ezt a háncs-kosárkát megrakom
Mérges szerrel, gyógyfűvel gazdagon.
A föld: az anyaöl – s a kripta mélye;
Folyvást temet – és folyvást szűl a méhe.
És bármit szűl is, édes gyermeke:
Egyként táplálja éltető teje.
Tengernyi magzat – s egy se hasztalan,
Mert mindeniknek más-más haszna van.
A természet kegyelmét ontja bőven:
A fűben, a virágban és a kőben.
Ó, nincs a földön oly silány anyag,
Mely így vagy úgy ne szolgálná javad;
De nincs oly jó, melyben ne volna vész...
Jön Rómeó
Két ellenséges király táboroz
Emberben, fűben: a Jó és a Rossz.
És hol a Rossz erősebb haddal áll,
Az élet hervad – tort ül a Halál.
RÓMEÓ
...és Hatalom előtt néma a Szó SZ 66, 10–12
és Egyszerű kap Együgyű nevet
és Rossz-kapitány rabja lett a Jó.
Jó reggelt, atyám! RJ II.3,31
LŐRINC
Benedicite!
Ilyen jó reggel hogy kerülsz ide?
Szivedben holmi zűrzavar lehet, RJ II.3, 39
Ha ily korán szabadba kergetett.
Nem így igaz? Nos, úgy nyilvánvaló:
Le sem feküdt aludni Rómeó.
RÓMEÓ
Nem, szent atyám: szebb álom volt a részem.
LŐRINC
Uram bocsá'! Csak nem Rózád ölében?
RÓMEÓ
Rózám ölében álmodozni? Nem, nem!
Rossz álom volt az, régen elfeledtem.
Atyám, Capulet lányát megszerettem. RJ II.3, 57
Ő is szeret; s egy szívvel arra kérünk,
Hogy áldásoddal szenteld meg kötésünk.
LŐRINC
Ó, Szent Ferenc! Alig hiszek fülemnek! RJ II.3, 65
Rozáliádat, egyetlen szerelmed
Már elfeledted? Lám, ifjak szerelme
Nem is a szívbe gyúl, csak a szemekbe.
Rózáért lángolt szíved és szavad; RJ II.3, 77
Oly igaz, mint hogy te vagy – önmagad.
S volt – nincs? ha férfi ilyen szélkelep,
Az asszony hogyne tántorodna meg!
RÓMEÓ
Hányszor szidtál, mikor Rózát szerettem!
LŐRINC
Csupán azért, mert bálvány volt szemedben.
RÓMEÓ
Azt mondtad, el kell vágyamat temetnem.
LŐRINC
De nem azért, hogy sírján új teremjen...
Mindketten el
6. szín
Utca.
Jön Horatio és Mercutio
MERCUTIO
Hol az ördögbe ez a Rómeó? Haza se ment éjszakára? RJ II.4, 1
HORATIO
Apjához nem. Beszéltem az inasával.
MERCUTIO
Ez a savóvérű fruska, ez a Róza úgy meggyötri, hogy beleőrül. Szegény Rómeó, hisz már nem is él: keblét átjárta egy fehércseléd fekete szeme; fülét leforrázta egy forró szerenád; szíve kellős közepébe nyilazott egy vak kölyök... Hát így álljon ki Tybalttal? RJ II4, 13
HORATIO
Miért, ki az a Tybalt?
MERCUTIO
Ó, az a káprázatos passado! Punto reverso! Hai! RJ II.4, 13
HORATIO
Mit beszélsz?
MERCUTIO
Hogy a süly esne az ilyen nyegle, nyafka, puccos figurákba! Hogy énekelnek! Issteni jó penge! – Issteni nagy bajnok! – Issteni kis szajha! – Hej, öregapám, de siralmas látni, hogy így elleptek bennünket ezek a csodabogarak, ezek a divatmajmok, ezek a „pardon, madám"-ok! Olyan flancos, francos bugyogót szabatnak, hogy le sem tudnak ülni egy tisztességes padra! És az örökös „merci, merci, merci!"
Jön Rómeó
HORATIO
Ott jön Rómeó! RJ II.4, 38
MERCUTIO (félre)
Kedves fiú, ma a te birtokod SZ 126, 1–4
az Idő sarlója s a gyors homok:
nőttél, más fogyott; s tükrünkként kigyúlsz:
barátaid hervadnak s te virúlsz.
HORATIO
Lássuk, él-e, hal-e? RJ II.4, 38
MERCUTIO
Inkább hal: valóságos szárított hal. Jaj, te szerelmes hering: de összeasztál! No, tegnap benne hagytál minket nyakig.
RÓMEÓ
Látom, nálad most is könnyen áll a tréfa. RJ II.4,
MERCUTIO
Állni nálad is könnyen áll.
RÓMEÓ
Tán nem finom a libahús? RJ II.4, 78/80
MERCUTIO
Kivált a melle meg a combja, mi?
RÓMEÓ
De neked csak a püspökfalatja kell, amilyen nagy ínyenc vagy.
MERCUTIO
Nem is hagyom a püspöknek! Inkább vagyok ínyenc, mint holdkóros szerelmes. Nincs igazam? – Én azt mondom: a sok bolond trubadur addig bámulja a holdat, míg meg nem botlik egy kis lyukba.
Jön a dajka
MERCUTIO
Adjon Isten jó delet, asszonyság! RJ II.4, 116
DAJKA
Tán már dél van?
MERCUTIO
Úgy ám; nézd azt a kurafi napórát, hogy áll a vesszeje!
DAJKA
Ha kegyelmed Rómeó úrfi, volna egy-két szavam négyszem között. RJ II.4, 134
MERCUTIO
Kerítőnő! Megvan: kerítőnő! Persze! RJ II.4, 136/38
Énekel
– Ihol a vén tyúk!
Pajtásom, kell-e?
– Inas a combja,
Száraz a melle.
–Sose félj tőle,
Jó lesz az bőjtbe.
– Vidd innen, pajtás!
Kap rajta majd más.
Gyere haza, Rómeó. Ma nálatok ebédelünk.
(félre)
Mondjon legtöbbet, ki mond többet annál SZ 84, 1–4
a gazdag bóknál, hogy te csak te vagy?
Annyi kincsre hol és kiben akadnál,
hogy versenyre hívd benne másodat?
RÓMEÓ
Majd megyek utánatok. RJ II.4, 149
MERCUTIO
Isten áldja, tisztes donna!
Énekel
Ó madonna, ó madonna!
Mercutio, Horatio el
RÓMEÓ
Hol vagy, Mercutio? HA III.2
Mercutio jő
MERCUTIO
Itt, kedves úr,
Szolgálatára.
RÓMEÓ
Halld, Mercutio:
Te éppen olyan férfi vagy, minővel
Szerettem, hogy közöm volt valaha.
MERCUTIO
Ó, kedves úr –
RÓMEÓ
Nem hízelgek, ne hidd;
Mi boldogúlást várhatnék tetőled,
Kinek mid sincs, jó kedveden kivűl,
Mely táplál és ruház? Mért hízelegni
Egy ily szegénynek? – Nem; a cukrozott nyelv
Ám nyalja a sületlen fényüzést,
Görbessze hajlós térde kapcsait,
Hol a farkcsóválás hasznot terem.
Hallgass ide.
Mióta választásim asszonya
Én drága lelkem, s emberek között
Különbséget bír tenni: tégedet
Pecsételt el magának; mert, bár
Szenvedve mindent, úgy től, mint aki
Semmit se szenved; férfi vagy, ki a
Sors öklözését vagy jutalmait
Egyképp fogadtad; s áldott az, kinek
Vérével úgy vegyült itélete,
Hogy nem merő síp a sors ujja közt,
Oly hangot adni, milyent billeget.
Férfit nekem, ki szenvedélye rabja
Nem lett soha! s én szívem közepén,
Szívem szívében hordom azt, miképp
Most tégedet. De már kissé sok is. –
MERCUTIO
Van új az agyban, amit toll leírhat SZ 108, 1–7
s mintádra nem formált hű szellemem?
Van új szó, új tétel, mutatni, mily nagy
benned a kincs s bennem a szerelem?
RÓMEÓ
Nincs, édes fiú; ahogy a pap misézik,
mondom mégis az örök szöveget:
én s te: nem látom réginek a régit...
Mercutio el
RÓMEÓ
Mondd meg kisasszonyodnak, hogy... RJ II.4, 178
DAJKA
Derék! Megmondom neki, meg én! Uram isten, de boldog is lesz a kisasszonyka! RJ II.4, 180
Mind el
7. szín
Capuleték gyümölcsöskertje.
Jön Júlia
JÚLIA
A nap azóta delelőre hágott; RJ II.5, 9
Kilenctől délig – három hosszú óra,
És mégse jön!
Jön a dajka
Megjött! Ó, istenem! – Mi hír, daduskám? RJ II.5, 18
DAJKA
Fáj minden csontom. Mennyit bódorogtam! RJ II.5, 26
JÚLIA
Od'adnám minden csontom egy igédért!
Beszélj, édes-kedves dadám, beszélj!
DAJKA
Jézus, de sürgős! Nem tudsz várni cseppet?
Nem látod, hogy nincs bennem semmi szusz?
JÚLIA
Már hogyne volna benned szusz, mikor
Kimondod, hogy „nincs bennem semmi szusz!"
Nos, jó vagy rossz? Nyugtass meg végre, szólj! RJ II.5, 37
DAJKA
Egy verébfi sem eshetik le a gondviselés akaratja nélkül. Ha most történik: nem ezután; ha nem ezután, úgy most történik; s ha most meg nem történik, eljő máskor: készen kell rá lenni: addig van. Nem mondom, hogy ilyen-olyan csuda nyájas, de esküszöm, a kezes bárány nem lehet szelídebb. Eredj, kislányom, imádkozz Istenhez! Megvolt már itthon az ebéd?
JÚLIA
Nem, nem: de mindezt tudtam már előbb is;
Az esküvőnkről, arról mit üzent?
DAJKA
Jaj, Istenem, hogy fáj szegény fejem!
Úgy lüktet, mindjárt száz darabra hull.
S a hátam, itt ni – lejjebb – jaj, a hátam!
JÚLIA
Szívem szakad meg, hogy megint beteg vagy – RJ II.5, 54
De ő mit mondott, drága, jó daduskám?
DAJKA
Minden szavában talpig úriember!
És tisztalelkű... Hol van most anyád? RJ II.5, 58
JÚLIA
Hol az anyám! Hát bent van, ott a házban!
Hol volna másutt? Furcsán tudsz felelni!
„Minden szavában talpig úriember –
Hol az anyád?"
DAJKA
Mennybéli szent atyám!
Hogy forr a kis csupor, mindjárt kifut!
Elkéredzkedtél délutánra gyónni? RJ II.5, 73
JÚLIA
El hát.
DAJKA
Akkor siess Lőrinc baráthoz:
Ott férjet is találsz, neked valót. –
Siess hamar! Nekem még más utam van. RJ II.5, 78
Egy létrát szerzek, hogy a kedvesed
Madárfészket szedhessen éjszaka.
Gyerünk! – De Lőrinc cellájába menj be! RJ II.5, 78
JÚLIA
A mennybe, édes-egy dadám, a mennybe!
Mindketten el
8. szín
Lőrinc barát cellája.
Jön Lőrinc barát és Rómeó
LŐRINC
Ragyogva vész el, mint a tűz s a lőpor RJ II.6, 10
Szörnyethal, hogyha összecsókolózik.
A túlédes méz is csömörletes:
Undorra váltja jó étvágyadat.
Jön Júliád! E röpke láb a lépcsőt RJ II.6, 16
El nem koptatná ítéletnapig sem!
Szerelmes lányt röpíthetné akár
A nyári légben hintázó ökörnyál,
Nem hullna földre, oly könnyű a vére.
RÓMEÓ
Azonnal itt lesz. Első kvartó-kiadás
LŐRINC
Könnyedén elér,
Mert hajtja ifju szív és ifju vér. –
Nézd, ott jön, ott!
A friss gyepen nyomot se hágy a talpa;
Milyen csodás a szerelem hatalma!
Júlia sietve jön és átöleli Rómeót
JÚLIA
Rómeó!
RÓMEÓ
Isten hozott, szerelmem! Mint a nappalt
A vak sötétben virrasztók szeme,
Úgy várta Júliáját Rómeó...
És itt vagy, itt!
JÚLIA
Legyek hát én a nappal,
S te légy a nap: ragyogj be engemet!
RÓMEÓ
De megvakultam, arcod úgy ragyog.
JÚLIA
Ha tündöklöm, csak visszfényed vagyok.
RÓMEÓ
Én Júliám! ha szíved úgy repes, RJ II.6, 24
Miként enyém, de szebben szól az ajkad!
JÚLIA
A mély érzés, mely szót alig talál, RJ II.6, 30
Önnön-magára, nem diszére büszke.
Csak koldus tudja megszámolni kincsét!
LŐRINC
Gyertek velem! Megesketlek hamar; RJ II.6, 35
Mert értetek továbbra jót nem állok,
Amíg a szentegyház is meg nem áldott.
Ragyogjon úgy az ég e szent kötésre, RJ II.6, 1
Hogy sose férjen hozzá bánat árnya.
Mind el
Harmadik felvonás
1. szín
Capuleték gyümölcsöskertje
JÚLIA
Kedves, jó Rómeóm! OTH II.1
RÓMEÓ
Csodálatos, de éppoly jóleső is,
Hogy itt talállak. Lelkem gyönyöre!
Félek én,
Lelkem ma boldogsággal úgy betölt,
Hogy több ilyen gyönyört aligha rejt
Az ismeretlen sors!
JÚLIA
Ne adja Isten!
Mint napjainknak száma, nőjön egyre
Boldog szerelmünk!
RÓMEÓ
Ámen, jó hatalmak!
JÚLIA
Hízelgek a napnak: beragyogod, SZ 28, 9–12
ha felhőfoltos is a végtelenség;
s a fekete éjnek: te csillagok
nélkül is megaranyozod az estét.
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér SZ 75, 1–8
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet.
RÓMEÓ
Ha nincsen új s mind volt már, ami van SZ 59, 1–12
de rászedi agyunk a képzelet,
mely folyton újra tör, hogy kínosan
megszülje a már megszült gyermeket!
Óh, forgathatnák csak vissza előttem
a Nap körútját ötszázszor az évek,
hogy viszontlássalak egy régi könyvben,
melyben először lett betű a lélek!
Csak látnám, hogy állt tünt korok előtt
szép alakod csodás épülete;
hogy mi vagyunk-e a jobbak, vagy ők;
s a körforgás mindig ugyanaz-e!
...az antik toll oly szépet akart SZ 106, 7–10
festeni, mint amilyen ma te vagy.
Korunkról jósolt tehát toll s ecset
s rólad, te előzetes látomás –
Mily lényeg formált, hogy oly árnytömeg, SZ 53, 1–4
millió idegen kép vesz körül?
Mindennek van, mindennek, árnya, egy,
s te kölcsönként szállsz, mindbe, egyedül.
Nem csodáltam a hó-liliomot SZ 98, 9–14
s a rózsa szirmán a mély karmazsint;
drágák voltak, édesek, gazdagok,
örök mintád utánzatai mind.
Nélküled mégis tél volt mindenütt:
mint árnyaiddal játszottam velük.
JÚLIA
De komor tél volt tőled távol élnem, SZ 97, 1–4
ki a futó év boldogsága vagy!
Hogy dideregtem, nappal is sötétben,
a vén December tar ege alatt!
RÓMEÓ
E bús időköz legyen óceán két SZ 56, 9–14
part közt, ahová folyton kiszalad
két szerető, s a másik visszatértét
látva mindegyik boldogabb.
Vagy mondjuk télnek: épp, mert oly sivár,
háromszor oly szép utána a nyár.
JÚLIA
Pedig nyár volt ez az eltolt idő: SZ 97, 5–14
a terhes ősz nehéz kincsgarmadát,
május kéjét hordozta, mint a nő
özvegy méhe a holt férj magzatát:
e dús özön mégis szinte apátlan
gyümölcs és csak árvák reménye volt,
hisz minden csak veled örül a nyárban,
s ahol nem vagy, ott a madár se szól;
vagy ha szól is, oly bús, hogy a haló lomb
sápad, telet sejt és borzongva bólong.
2. szín
Montague-ék gyümölcsöskertje
Jön Rómeó
RÓMEÓ
Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés. HA III.1
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
Meghalni – elszunnyadni – és alunni! HA III.1
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Útált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hívatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? – Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől – a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó – le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? – Ekképp az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti „tett" nevét. – De csöndesen!
A szép Ophelia jő. – Szép hölgy, imádba
Legyenek foglalva minden bűneim.
OPHELIA
Kegyelmes úr, hogy van, mióta nem
Láttam fönségedet?
RÓMEÓ
Köszönöm alássan; jól, jól, jól.
OPHELIA
Uram, nehány emléke itt maradt,
Már rég ohajtám visszaküldeni,
Kérem, fogadja el.
RÓMEÓ
Nem, nem. Nem adtam egyet is soha.
OPHELIA
Fönséges úr, hisz tudja, hogy adott;
S hozzá illatnak édes szavakat:
Vedd vissza, mert illatjok elapadt;
Nemes szívnek szegény a dús ajándék,
Ha az adóban nincs a régi szándék.
RÓMEÓ
Ki nem árt, bár van benne rá erő, SZ 94
ki nem teszi, mit legjobban mutat,
ki mást megindít, s maga, mint a kő,
kísérthetetlen és lassú marad,
méltán örökli az az ég kegyét
s a föld kincseit joggal rendezi,
arcán hordja a gazda s úr jegyét
s a többi mind csak kasznára neki.
A nyár virágát szereti a nyár,
bár csak magáért van, ha él, ha hal,
de érje csak fertőzés és ragály,
szebb lesz nála a legrosszabb paraj:
édes mézet ecetté ront a kontár;
rothadt liliom büdösebb a gyomnál.
Ha! ha! becsületes vagy? HA III.1
OPHELIA
Uram!
RÓMEÓ
Szép vagy? Mert ha becsületes vagy, szép is: nehogy szóba álljon becsületed szépségeddel.
OPHELIA
Lehet-e a szépség, uram, jobb társaságban, mint a becsülettel?
RÓMEÓ
Lehet, bizony; mert a szépség ereje hamarább elváltoztatja a becsületet abból, ami, kerítővé,
mintsem a becsület hatalma a szépséget magáéhoz hasonlóvá tehetné. Ez valaha paradox volt, de a mai kor bebizonyítá. Én egykor szerettelek.
OPHELIA
Valóban, (...) úgy hitette el velem.
RÓMEÓ
Ne hittél volna nekem; mert hiába oltja be az erény e mi vén törzsünket, megérzik rajtunk a vad íz. Én nem szerettelek.
OPHELIA
Annál inkább csalódtam.
RÓMEÓ
Eredj kolostorba; minek szaporítanál bűnösöket! Én meglehetős becsületes vagyok: mégis oly dolgokkal vádolhatnám magamat, hogy jobb lett volna, ha anyám világra sem szül. Igen büszke vagyok, bosszúálló, nagyravágyó; egy intésemre több vétek áll készen, mint amennyi gondolatom van, hogy beleférjen, képzeletem, hogy alakítsa, vagy időm, hogy elkövessem benne. Ily fickók, mint én, mit is mászkáljanak ég s föld között! Cinkos gazemberek vagyunk mindnyájan: egynek se higgy közülünk. Menj Isten hírével, kolostorba. Hol az apád?
OPHELIA
Otthon, uram.
RÓMEÓ
Rá kell csukni az ajtót, hogy ne játssza a bolondot máshol, mint saját házában. Isten veled.
OPHELIA
Ó, könyörülj rajta, mennybéli jóság!
RÓMEÓ
Ha férjhez mégy, ím, ez átkot mondom jegyajándékul: légy bár oly szűz, mint a jég, oly tiszta, mint a hó: ne menekülhess a rágalom elől. Vonulj kolostorba; menj; Isten veled. Vagy, ha okvetlen férjhez kell menned, menj bolondhoz, mert okos ember úgyis tudja bizony, miféle csudát szoktatok csinálni belőle. Zárdába hát; eredj, hamar pedig. Isten veled.
OPHELIA
Ó, ég hatalma, állítsd helyre őt.
RÓMEÓ
Hallottam hírét, festjük is magunkat, no bizony. Isten megáldott egy arccal, csináltok másikat; lebegtek, tipegtek, selypegtek; Isten teremtéseinek gúnyneveket adtok, s kacérságból tudatlannak mutatkoztok. Eredj! Jóllaktam már vele; az őrjített meg. Nem kell több házasság, mondom; aki már házas, egy híján, hadd éljen; a többi maradjon úgy, amint van. Zárdába; menj!
Rómeó el
OPHELIA
Ó, mely dicső ész bomla össze itten!
Ó, jaj nekem, HA III.1
Hogy amit láttam, láttam; és viszont,
Hogy amit látok, látom az iszonyt!
Ophelia el
3. szín
Csarnok a Montague házban
RÓMEÓ
Miféle színészek? HA II.2
HORATIO
A városi tragédiajátszók.
RÓMEÓ
Hogy esik tehát, hogy vándorolnak?
HORATIO
Azt hiszem, a minapi újítás okozta elzüllésöket.
Négy vagy öt színész jő
RÓMEÓ
Hozta Isten, színész uramék; üdvözlöm mindnyájokat. – Örvendek, hogy egészségben látlak. – Isten hozta, édes barátim. – Édes öregem, beh megrojtosodott a képed, mióta nem láttalak – Nini! az én kisasszony szeretőm! Uraim, üdvözlöm mindnyájokat. Nosza, egy kis ízelítőt ügyességtekből: egy indulatos szavalást! Halljuk!
ELSŐ SZÍNÉSZ
Mit szavaljunk?
RÓMEÓ
Hallottam én valaha tőled egyet – Egy helyet
Szerettem különösen benne – Aeneas mondja
Didónak – hadd lám, hadd lám csak –
Tetőtül talpig most merő piros,
Csíkozva iszonyún atyák, anyák,
Fiak, leányok vérivel. A vér
Rásűl s tapad az utcák pörzs-hevétől,
Amely kegyetlen s átkozott világgal
Az aljasan legyilkoltakra süt.
Most folytasd te.
ELSŐ SZÍNÉSZ
„De hajh! ki látná a bóbás királynét –"
RÓMEÓ
Bóbás királynét?
HORATIO
Az jól van; bóbás királyné jól van.
ELSŐ SZÍNÉSZ
„A jaj-sikoltás, melybe most kitört
(Ha földi ügy hat rájok legkevésbé),
Könnyet facsar az ég izzó szeméből..."
HORATIO
Ni, ni! Ha el nem változott a színe, s tele nincs
a szeme könnyel! – Hagyd el, kérlek.
RÓMEÓ
Jól van; majd elmondatom veled másszor a töb-
bit – Édes úr, nem lenne szíves a színészeknek
jó szállást adatni?
HORATIO
Jerünk hát, urak.
RÓMEÓ
Barátim; ma előadásunk lesz.
Színészek és Horatio el
4. szín
Terem ugyanott
RÓMEÓ
Mondd a színészeknek, siessenek.
Készen a játszók?
HORATIO
Igenis, (...) engedelmét várják.
RÓMEÓ
Kisasszony, ölébe fekhetem?
Ophelia lábaihoz dőlve
OPHELIA
Nem, uram.
RÓMEÓ
Az az, ölébe hajthatom a fejem?
OPHELIA
Igen, uram.
RÓMEÓ
Azt gondolja, pórias értelemben vettem?
OPHELIA
Semmit se gondolok, uram.
RÓMEÓ
Mily szép gondolat, egy szép lány lába közt fekünni!
OPHELIA
Tessék?
RÓMEÓ
Semmit se mondtam.
OPHELIA
Jó kedve van (...).
RÓMEÓ
Ó, boldog Isten! hisz én vagyok a világ első bohóca. Ki tehet arról, ha jó kedve van; hisz látja, mily vidor az anyám is, pedig az apám most halt meg csak, két órája.
OPHELIA
Dehogy: kétszer két hónapja is van már.
RÓMEÓ
Oly régen? Gyászolja hát az ördög! Én cobolyköntöst csináltatok. Uram fia! Két hónapja, s még el sincs felejtve! Úgy hát megérjük, hogy valamely nagy embert fél évvel is túlél az emlékezete.
Kezdődik a színjáték
PROLÓGUS
„Magunk imé, s tragédiánk
Fölségtek elé borulánk:
Kérjük, figyeljen tűrve ránk."
RÓMEÓ
Prológus ez, vagy gyűrűbe vésett jelige?
OPHELIA
Rövid biz az, fönség.
RÓMEÓ
Mint a nő szerelme.
Prológus
A szép Veróna tárul itt elénk,
Hol két jeles család vetélkedett.
Ős gyűlölségük új csatákon ég,
és polgár-vér szennyez polgár-kezet.
Vad vérükből egy baljós pár fakadt:
Gonosz csillagzatok szülöttei.
E két szerelmes sírja lesz a hant,
Mely a csaták vasát elföldeli.
Szerelmük eljegyezte a halál,
Mert szüleikben lángol a harag
S le nem lohad, míg el nem vész a pár –
Erről regél e kétórás darab.
Néző, kérünk, hibákra most ne nézz,
Így lesz az is, mi csonka még: egész.
Tér Veronában
HERCEG
Veszett jobbágyok! Pártos zendülők! RJ I.1, 84
Nektek szólok, Capulet, s Montague! RJ. I.1, 92
Szikrányi szókból fellobbant csatátok
Utcáinkat harmadszor dúlja fel!
Ha csak még egyszer összecsapni mertek, RJ. I.1, 96
A rendbontásért fejetek fizet!
Ez egyszer még mindenki elmehet.
El mind! Ki itt marad: halál fia! RJ I.1, 106
Mind el, kivéve Horatiót.
Jön Rómeó
HORATIO
Jó reggelt, öcsém! RJ I.1, 162
RÓMEÓ
Én már elvesztem. Aki erre járt,
Nem Rómeó – ne is kutasd nyomát!
Lázragyúlt szivem folyton arra vágyik SZ 147, 1–4
amitől szenved, mindig betegebben;
habzsolja kórja fenntartó csiráit,
hogy bágyadt étvágyának hízelegjen.
HORATIO
Igaz lelkedre mondd meg: kit szeretsz? RJ. I.1, 202
Jön Mercutio
RÓMEÓ
Azt gyóntatják így, aki félhalott. RJ I.1, 205
Mért emlékeztetsz rá, hogy az vagyok?
Nos, hogy ki az? Meggyónom: egy leány.
MERCUTIO
Mindjárt sejtettem – szinte eltaláltam. RJ I.1, 208
Negyedik felvonás
1. szín
Terem a Montague házban.
A színjáték vége.
A Capulet-kripta
RÓMEÓ
Szemem, tekintsd, RJ V.3, 112
Karom, szorítsd még egyszer őt: s te, ajkam
Te lelkem zára, csókoddal pecsételd
Örök kötésem a kufár Halállal. –
Jer hát te vad, te keserű vezér!
Fogja a mérget
Sötét hajó, repítsd a szirt fokának
E holtra fáradt, megtépett hajót. –
Teérted, Júliám!
Kiissza
Derék vegyész,
Mily gyors a mérged! – Csókkal alszom el...
Meghal.
Jön Jágó
JÁGÓ
Már itt a bűn, csak rajta a lepel: OTH II.1
Valódi arcát a tett tárja fel.
Függöny
Mind el, kivéve Rómeót
RÓMEÓ
Ám sírjon a nyíl verte vad: HA III.2
Ép gímnek tréfaság:
Mert ki vigyáz, ki meg szunyad:
Igy foly le a világ.
2. szín
Köztér
Mercutio, Rómeó jönnek
MERCUTIO
...könnyek, sóhajok sírják, hogy ami SZ 131,9–14
fekete rajtad, nekem gyönyörű.
Csak a tetteidben vagy fekete,
s úgy látszik, ez a vádak gyökere.
Lelkem, hogy te vagy koronája, tán SZ 114,1–12
királyi mérget, ámítást iszik?
Vagy mondjam: szemem jól észlel, s csupán
szerelmedtől rontva bűvészkedik,
mikor szörnyekből s a sok korcs alakból
édes angyal-másaid látja ki
s tökéletes jót varázsol a gazból,
ha fényét érik a lét tárgyai?
Az első áll! Szemem itala ámít
és nagy lelkem királyként hajtja fel:
a szem tudja, ura mily ízre vágyik
s borát ínye szerint készíti el.
Jön Tybalt
TYBALT
...ott az én legényem! RJ III.1,57
MERCUTIO
Tán felfogadtad, hogy nyomodba járjon?
TYBALT
Én úgy szeretlek téged, Rómeó, RJ III.1, 61
Csak egy néven becézhetlek: te rongy!
RÓMEÓ
Rongy én nem vagyok. RJ III.1, 65
Látom, nem ismersz. Jobb, ha búcsuzunk.
TYBALT
Azért a sértésért még megfizetsz!
Fordulj meg, tacskó, húzd ki kardodat!
RÓMEÓ
Az nem igaz, hogy megsértettelek.
MERCUTIO
Alázkodás felel gyalázkodásra? RJ III.1, 74
Alla stoccata! Majd beszél a kard!
Kardot ránt
Patkányölő kandúr – no jöszte, jöszte!
TYBALT
Te mit akarsz tőlem, Mercutio?
MERCUTIO
Húzd ki a vaskód, míg rád nem huzok! RJ III.1, 81
TYBALT
Állok elébe!
Vívnak
RÓMEÓ
Állj meg, Tybalt! Mercutio! RJ III.1, 90
Tybalt Rómeó karja alatt megszúrja Mercutiót és kísérőivel el
MERCUTIO
Talált!
Végem... S elvitte szárazon? RJ III.1, 93
RÓMEÓ
Nyugodj meg, pajtás, nem lehet komoly seb. RJ III.1, 96
MERCUTIO
Nem hát: nem olyan mély, mint egy kút, nem olyan tág, mint a dóm kapuja, de azért megjárja. Holnaptól minden titkodat rám bízhatod: hallgatok, mint a sír. Jól meglékeltek, esküszöm. Te meg mi az ördögnek ugrottál közénk? Hónod alatt nyúlt át a kardja!
RÓMEÓ
Én jót akartam.
MERCUTIO
Ezt megkaptam... Pokolra mind! RJ III.1, 109
mert esküdtem: szép vagy; s hogy: fény, SZ 147, 13–14
te, éjsötét, te pokolfekete.
HORATIO
Jaj, Rómeó! Mercutiónk oda!... RJ III.1, 118
RÓMEÓ
E gyász sok órám gyászba vonja még; RJ III.1, 121
Ez itt a kezdet csak – de vár a vég.
Tybalt visszatér
HORATIO
Jön már a vérszomjas Tybalt – amott!
RÓMEÓ
Él és ujjong! S Mercutio halott!
Pusztulj szívemből, halvérű szelídség!
Vívnak, Tybalt elesik
HORATIO
Fuss, Rómeó, rohanj! RJ III.1, 134
Polgárok szerte... és Tybalt halott...
Mért nézel úgy? Halállal sújt a herceg
Ha itt találnak! Tűnj el és vigyázz!
RÓMEÓ
Én, sors bolondja, én!
HORATIO
Mit állsz? Mit állsz?
Rómeó el
3. szín
Capuleték gyümölcsöskertje
Júlia jön
JÚLIA
Kerítő éj, bocsásd le kárpitod RJ III.2, 5
S vakítsd meg a napot: ne lássa senki
Hogy száll kitárt karomba Rómeó!
Nem kell világ az éji áldozathoz:
Szerelmeseknek szépségük világít.
Jöjj, éj! – Jöjj, Rómeó! – Jöjj, én napom, RJ III.2, 17
Ki tündökölsz az éjszakában is,
Mint holló tollán tiszta hópihe...
...Itt van a dadám, RJ III.2, 31
Megjött a hírrel!... Angyalok zenélnek,
Ha csak kiejti Rómeó nevét...
Jön a dajka, kezében hágcsóval
Mi hír, dadám? Beszélj! Mi az kezedben?
A hágcsó Rómeónak?
DAJKA
Az, a hágcsó.
Ledobja a hágcsót
JÚLIA
Szent Ég! Mi lelt? Mért tördeled kezed?
DAJKA
Irtózat... meghalt... meghalt... jaj nekem!
Végem van... végünk van, kisasszonyom!
Szörnyű... megölték! meghalt! vége, vége!
JÚLIA
Lehet az Ég ilyen gonosz?
DAJKA
Tybalt! Tybalt! Istápolóm, reményem! RJ III.2, 61
Édes Tybalt! Aranyszivű nagyúr!
Mért is kellett halálodat megérnem?!
Tybalt halott, s száműzték Rómeót... RJ III.2, 69
Száműzték, mert ő ölte meg Tybaltot.
JÚLIA
Jézus! Megölte Rómeó Tybaltot?
DAJKA
Úgy, úgy – irtóztató! ... megölte... Ő...
JÚLIA
Ó, kígyó lélek rózsás arc mögött!
Lakott-e szörnyűbb sárkány szebb lakot?
Szépséges zsarnok! Angyalarcu rém!
Galambszín holló! Farkasvérü bárány!
Pokolfajzat, ki égi fényt sugárzol!
Mert esküdtem: szép vagy; s hogy: fény SZ 147, 13–14
te, éjsötét, te pokolfekete.
Fonákja mindannak, mit csak mutatsz; RJ III.2, 78
Te kárhozott szent, szeplőtlen lator! –
Ó, Természet, mi dolgod a pokolban,
Ha ily sátáni lelket egy ilyen
Szép test mulandó édenébe zársz?
Apám, anyám hol vannak, nem tudod? RJ III.2, 127
DAJKA
Mindkettejük Tybalt mellett zokog.
Vezesselek hozzájuk téged is?
JÚLIA
Hadd mossák könnyel bátyámról a vért;
Az én könnyem mind elfoly férjemért. –
Add azt a hágcsót! – Bús szerszám, szegény,
Árván maradtál itt, akárcsak én!
Vezére lettél volna ágyamig;
De ő lányfejjel – özvegyen hagy itt.
Jöjj, hágcsó! – Jöjj, dadám! – Nászágyba vágyom;
De nem férjem: halálom vár az ágyon.
4. szín
Lőrinc barát cellája
RÓMEÓ
Szólj, szentatyám: RJ III.3, 105
Testem melyik gyalázatos zugán
Fészkel nevem? – Mondd meg: hadd rontom össze
Az átok odvát!
LŐRINC
Vidd onnan kezed!
Hát férfi vagy te? Arcod férfi-arc,
A könnyed asszony-könny, s veszett dühöd –
Vadállatnak vérszomjas tombolása.
Te asszony-állat férfi szín alatt!
Te állat-fajzat ember-arc mögött!
Délceg tested viasz-nyomat csupán: RJ III.3, 126
Visszája minden férfiú-erénynek:
Szerelmi esküd csak kongó hazugság,
Mely szív-szerelmed szívtelen kivégzi;
Lelked, mely tested és szerelmed éke,
Csak éktelen veszély forrása lesz.
5. szín
Szoba a Capulet-házban.
Jön Capulet, Capuletné és Páris
CAPULET
Te, asszonyom, keresd fel még ma este RJ III.4, 15
És tolmácsold Páris fiunk szerelmét.
Mondd, hogy szerdán – érted? – szerdán... de nem...
Milyen nap van ma?
PÁRIS
Hétfő, jó uram.
CAPULET
Hétfő... igen... hát szerda még közel van...
Csütörtökön... mondd, hogy csütörtökön
Az ifju gróf oltár elé viszi. –
PÁRIS
Kivánnám, volna bár holnap csütörtök. RJ III.4, 29
CAPULET
Most búcsuzunk. Tehát: csütörtökön! –
Fekvés előtt zörgess be Júliához:
Készítsd elő a nászra, asszonyom. –
Isten vele, grófom!
Capulet és Capuletné el
PÁRIS
Mily erő adja iszonyú erőd, SZ 150, 1–8
hogy te irányíts, te, érdemtelen?
hogy megesküdjem: nem ragyog az ég,
s meghazudtoltasd két látó szemem?
Aljasságod mért olyan tetszetős,
hogy, bár tetteid elriasztanak,
bűnöd vad s édes varázsa legyőz
lelkemben minden jót és igazat?
6. szín
Júlia szobája.
Jön Rómeó és Júlia
JÚLIA
Már menni készülsz? Messze még a reggel, RJ III.5, 1
Ne félj, szerelmem: nem pacsirta szól!
A csalogányunk csattog minden éjjel:
Amott tanyáz a gránátalmafán.
Hidd el, szivem, hogy csalogány dalol!
RÓMEÓ
Pacsirta szól, a reggel hírnöke.
Maradni édes, elköszönni fáj. RJ III.5, 23
Döntöttél rólam. – Üdvözlégy, Halál! –
Beszélj, szerelmem: hosszú még az éjjel!
JÚLIA
Dehogy, dehogy! Siess, csak most ne késs el!
Pacsirta hangja szól ilyen sikoltva,
Siess, ott fenn a fény, a fény kigyúl! RJ III.5, 35
RÓMEÓ
A fény, a fény! – S rám vaksötét borúl.
A dajka jön
DAJKA
Úrnőm!
JÚLIA
Tessék!
DAJKA
Anyádasszony készül bejönni hozzád.
Hajnal hasad. Légy résen, édesem!
El
JÚLIA
Tárulj, ablak! Zárulj le, életem!
Rómeó leereszkedik
JÚLIA
Azt gondolod, találkozunk mi még? RJ III.5, 51
RÓMEÓ
Találkozunk! és mind e fájdalom
Egy szép napon csak édes tréfa lesz.
JÚLIA
Jaj Istenem, egy sejtelem gyötör...
Amint ott lenn állsz, úgy nézel reám,
Mint egy halott a kripta mélyiről.
Káprázom, vagy valóban oly fehér vagy?
RÓMEÓ
Hidd el, te is fehérnek látszol innen:
A bánat issza vérünk... Áldjon Isten!
(Rendezői ötlet: Júliának kezdettől fogva nagy, kifestett, vörös szája van. Rómeótól búcsúzva most csókot hint neki – „csókot dob" utána –: így repül Rómeó után a nagy vörös száj. S hogy alatta maradt-e még egy Júlia arcán, vagy sem, ez rendezői felfogás kérdése. Sz. G.)
El
7. szín
Júlia szobája.
Capuleték, Júlia
CAPULET
De ott légy, angyalom, csütörtökön RJ III.6, 153
Páris karján Szent Péter templomában,
Vagy gúzsba kötve hurcoltatlak el!
Kotródj te béka, te penészvirág!
Te lárva-képű!
JÚLIA
Térden könyörgök hozzád, jó apám, RJ III.6, 159
Légy most türelmes: hadd szólok csak egy szót!
CAPULET
Pusztulj, te rongy! Te nyelvelő cseléd!
Annyit mondok, kész légy csütörtökön,
Vagy többet itt a színedet se lássam!
Elég! Ne szólj! Egy mukkanást se halljak!
De úgy vigyázz, hogy nem játszom szavammal! RJ III.6, 191
Csütörtök itt van! Tedd kezed szivedre:
Ha itt maradsz, övé leszel! Ha nem:
Éhen gebedhetsz, megfagyhatsz az utcán,
Mert esküszöm, nem vagy többé a lányom!
8. szín
Lőrinc barát cellája
Júlia, Lőrinc, Páris
JÚLIA
Ha úgy lesz, annál többet ér szavam, RJ IV.1, 27
Mert hátmögött s nem szembe mondom el.
PÁRIS félre
Óh, milyen mézbe mártod a bünöd! SZ 95, 4; 9–11
Óh, micsoda boldog székhelyre lelt
a bűn, amely épp tebenned lakik,
hol minden foltot szépség fátyla rejt!
fenn
Szegénykém, könnyek hervasztják el arcát. RJ IV.1, 29
JÚLIA
A könnyek könnyü diadalt aratnak:
Nem volt az arcom azelőtt se szép.
PÁRIS
Ily szó arcának többet árt a könnynél.
Enyém az arca már: ne sértse meg. RJ IV.1, 35
JÚLIA
Való igaz, hogy arcom nem enyém. –
Van most időd számomra, szent atyám,
Vagy jöjjek inkább el vecsernyekor?
LŐRINC
Ráérek most is, bánatos leányom.
Lőrinc el
PÁRIS
Ni, hogy kergeti tollas szökevényét SZ 143
a féltő háziasszony! Leteszi
kicsinyét, szalad, és lelke egy éhség,
hogy utolérje, ami kell neki,
míg az otthagyott gyermek őutána
fut, sírva, kinek minden gondja csak
az üldözendő és csöppet se bánja
a szegény fiút, akit megrikat.
Így futsz az után, ami menekül,
s igy én, kicsinyed, jó hátul, utánad.
De, ha vágyad elfognod sikerül,
térj vissza, csókolj meg, s mondd, hogy anyám vagy,
s imám lesz: akaratod meglegyen,
csak jöjj s csöndesítsd zokogó szivem.
JÚLIA
Védd bennem a szabad akaratod. SZ 136, 4
PÁRIS
Vágyammal nem lesz versenyezni ló: SZ 51, 9–11
a vágy, a legteljesebb szerelem
nyerít majd, nem rest hús, de vágtató:
Úgy fogok élni, hűnek tartva téged, SZ 93
mint rászedett férj: így szerelmes arcod,
noha változtál, megjátssza hüséged:
szemed rajtam csügg, míg szived csatangol.
Tekintetedbe nem fér gyűlölet,
így abból nem tudom meg árulásod;
sok szem körül elmondják a szivek
álnokságát a mord vagy sunyi ráncok:
de te úgy gyúrattál, hogy arcodat
ne lakja más, csak édes szerelem
s bármit tesz benned szív vagy gondolat,
szemed szava csak édesség legyen.
Jön Lőrinc
LŐRINC
Gróf úr, kegyes lesz és magunkra hagy. RJ IV.1, 40
PÁRIS
Ments Isten, hogy a szent gyónást zavarjam! –
Tehát csütörtök reggel, Júliám!
Bucsúzásul fogadja szűzi csókom
Páris el, közben félre:
...s mondd, hogy anyám vagy. SZ 143, 12
Ha esküszik a nő, hogy hű s igaz SZ 138, 1–4
hiszek neki, bár tudom, hazudik:
tartson gyereknek, ki nem sejti az
élet s a világ finom cseleit.
Vágyammal nem lesz versenyezni ló... SZ 51, 9
JÚLIA
Mindent inkább, mint azt az esküvőt! RJ IV.1, 77
Mondd, hogy vessem magam le bástyafokról,
Hogy rablók közt, vagy kígyók közt tanyázzam;
Kötözz egy orditó medvével össze:
Vagy zárj egy kripta-boltba éjszakára,
Hol garmadában állnak vézna vázak,
Lekoppadt csontok, csempe koponyák;
Akár a frissen ásott sírba fektess,
Az új halottal egy lepelbe burkolj:
Bármit kérhetsz, mit fogvacogva félek –
S én szemrebbenés nélkül megteszem,
Ha Rómeóhoz hű maradhatok!
LŐRINC
Nézd, itt e csepp üveg: ha ágyba tértél, RJ IV.1, 93
Hörpintsd ki hirtelen, mi benne van.
Lélegzeted se jelzi majd, hogy élsz; RJ IV.1, 98
Pillád lecsuklik, mintha a halál
Zárná ki lelked ablakán a fényt.
A zord halálnak álcáját viselvén, RJ IV.1, 104
Így fekszel majd negyvenkét óra hosszat,
S végül – mint könnyű álomból – felébredsz.
Ha reggel vőlegényed érkezik,
Hogy ébresszen: holtan talál az ágyon.
Aztán, amint a városban szokás,
Nyitott koporsóban, legszebb ruhádban,
Elvisznek a családi kripta-boltba,
Ahol Capulet őseid pihennek.
Én Rómeót tervünkről értesítem,
Még mielőtt te álmodból felébredsz,
S ő levelemre városunkba jön.
Itt vélem együtt várja ébredésed,
S még aznap éjjel Mantovába szöktet.
9. szín
Júlia szobája
JÚLIA
Jer hát, üveg! – RJ IV.3, 20
S mi lesz velem, ha nem hat ez a szer?
Akkor holnap meglesz az esküvő?
Nem, nem! Segít e tőr. – Heverj csak itt! –
Kiteszi tőrét
De hátha méreg?... hátha a barát
Mesterkedik csalárdul és megöl,
Hogy elkerülje a gyalázatot,
Mert Rómeóval összeesketett?
Úgy rettegek... De mégse! Nem lehet!
Távozz tőlem, förtelmes gondolat! – RJ IV.3, 30
S mi lesz velem, ha tán a föld alatt
Előbb ocsúdom, mintsem Rómeó
Megmentésemre jön? Irtóztató!
Nem fojt-e meg a bűzös száju kripta,
Hová nem csap be tiszta fuvalom –
Jaj, nem talál-e holtan Rómeó?
S ha élek is, mi lesz velem, mi lesz,
Ha éjtől és haláltól viszolyogva,
Ott ébredek e dermesztő tanyán,
A bolt alatt az ősi kamra mélyén,
Hol annyi század óta tornyosulnak
A porrá omlott ősök csontjai,
S az új halott, a vérvaros Tybalt
Már bomladoz a szemfedő alatt;
Hol éjféltájon szellem-had repes –
Ó, jaj! ha tán korán ocsúdom ott,
Hol dögletes bűzben sikoly riad,
Mint egy kitépett mandragóra jajja,
Melytől megőrül minden földi lény...
Mi lesz, mi lesz, ha elvész ép eszem
Szorongató rémségek gyűrüjében:
Ha ősök vázát csörgetem bomolva,
Ha roncs Tybaltot lepléből kirántom,
Ha egy üköm csontját botul kapom fel
S széjjelloccsantom lázas agyvelőm?
Ni, ott!... Mi az? Tybalt kisértete...
Kutatja szerte Rómeót, ki őt
Tőrhegyre tüzte... Állj, Tybalt! Megállj! –
Megyek, jó Rómeó! Ezt rád köszöntöm!
Kiissza az üveget és az ágyra roskad
Ötödik felvonás
1. szín
Csarnok a Montague házban
OPHELIA dalol
Hogy ismerem én meg HA IV.5
Hív szerelmed mástól?
Pörge kalap-, botja-,
S fűzött sarujáról.
MONTAGUE-NÉ
Édes kisasszony, mit jelent e dal?
OPHELIA
Tessék? Nem; kérem, hallgassa csak.
Dalol
Meghalt, kimúlt ő, asszonyom;
Meghalt, kimúlt, bizony!
Fejtül neki zöld-hant gyepágy,
Lábtul egy kő vagyon.
Ó, hó!
MONTAGUE-NÉ
No de, Ophelia –
OPHELIA
Kérem, hallja csak.
Dalol
Oly hófehér a szemfedél –
Virággal van tele:
Sírjába őt a szeretet
Siratva nem tette le.
MONTAGUE NAGYBÁCSI
Hogy van, szép kisasszony?
OPHELIA
Jól, Isten fizesse meg. Azt mondják, a bagoly egy pék leánya volt. Uram Isten! Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk. Isten áldja meg az ebédjöket.
MONTAGUE NAGYBÁCSI
Atyjával tépelődik.
OPHELIA
Kérem, egy szót se erről; de ha kérdik, mit jelent, csak mondja ezt:
Holnap Szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.
Kelt a legény, felöltözött,
Ajtót nyitott neki:
Bement a lány, de mint leány
Többé nem jöve ki.
MONTAGUE NAGYBÁCSI
Kedves Ophelia!
OPHELIA
Biz'úgy, hen! No de végzem már, esküdö-
zés nélkül:
Irgalmas ugyse! a legény,
Ó, jaj! szégyen! piha!
Ha hozzáfér, hát megteszi;
Bizisten, rút hiba.
Mig meg nem csaltál, elveszesz,
Nem azt igérted-e?
Ugy is lett volna, esküszöm:
Ne jöttél volna be!
MONTAGUE NAGYBÁCSI
Mióta van így?
OPHELIA
Remélem, minden jóra fordul. Az embernek tűrni kell: de én nem állhatom meg sírás nélkül, ha rágondolok, hogy teszik abba a hideg földbe. Ezt a bátyámnak meg kell tudni, most hát köszönöm a jó tanácsukat. Álljon elő a kocsim! Jó éjt, hölgyeim; jó éjt, kedves asszonyságok; jó éjt, jó éjt!
El
2. szín
Júlia szobája
CAPULET
Hol az a lány? Megjött a vőlegény! RJ IV.5, 22
DAJKA
Meghalt... örökre itt hagyott. Nagy Isten!
CAPULETNÉ
Nagy Isten! Vége, vége, vége, meghalt!
CAPULET
Mutassátok! Uristen! Jéghideg...
A vére meghült, teste megmeredt;
Szederjes ajka régen nem lehel:
Halál megülte, mint a kora dér,
Minden mezők legédesebb virágát.
DAJKA
Jaj, átokverte nap!
CAPULETNÉ
Ó, szörnyü végzet!
CAPULET
Itt a halál, hogy jajra nyissa szám,
De torkon markol és szavam szegi.
Jön Lőrinc barát és Páris zenészekkel
LŐRINC
Nos hát, indulni kész az ifju mátka?
3. szín
A Montague ház
OPHELIA
Vitték födetlen arccal őt, HA IV.5
S haja-lálom! s haja-nálom!
Sírjába sírtak könny-esőt –
Áldj' Isten, galambom!
LAERTES
Ha ép ésszel bosszúra ösztönöznél,
Nem hatna így meg.
OPHELIA
Te csak azt danold, hogy: Haj alá-alálom, alá, halálom! Ni lám, mint rámegy a vers. A csalfa számtartó az, ki ellopta urasága leányát.
LAERTES
E semmi több, mint a valami.
OPHELIA
Itt egy rozmarinszál, az emlékezetre; kérlek, édes rózsám, hogy jussak eszedbe; itt meg a háromszín ibolya, ez való a gondolatra.
LAERTES
Értelem, az őrültségben; összeillesztve gondolat és emlékezet.
OPHELIA
Nesze neked ánis meg galambvirág; neked ihol a ruta: ebből nekem is egy kicsit; vasárnap úgy hívhatjuk, hogy: irgalomfű; ön a rutáját egy kis különbséggel viselheti. Ne neked százszorszép; adnék violát is, de mind elhervadt, mikor az atyám meghalt. Azt mondják, istenesen múlt ki –
Dalol
Jancsi hívem az én szívem minden öröme –
LAERTES
Bánat, levertség, a pokol maga
Őnála mind kellemre változik.
OPHELIA dalol
Hát már vissza se jő?
Hát már vissza se jő?
Nem, nem; a sírba ment:
Vess ágyat odalent.
Soha nem tér meg ő.
Szakálla hófejér,
Len-fürtök a fején;
Oda van, oda van!
Siratni hasztalan.
Ég, könyörülj lelkén!
És minden keresztyén lelken, kérem az Istent.
Isten velök.
El
LAERTES
Látják ezt? – Ó Isten!
4. szín
Temető
Két sírásó jön, ásóval, kapával
ELSŐ SÍRÁSÓ
El szabad temetni keresztyén temetőbe egy olyan leányt, ki maga jószántából keresi az üdvösséget? HA V.1
MÁSODIK SÍRÁSÓ
Hát el azt, én amondó vagyok; ássuk meg neki szaporán a sírt; a halottvizsgálók törvényt tettek rá, s úgy találták, hogy megilleti a keresztyén temetés.
ELSŐ SÍRÁSÓ
Hogy lehet az, hacsak önvédelemből nem fúlt a vízbe?
MÁSODIK SÍRÁSÓ
Már pé'g azt úgy találták.
ELSŐ SÍRÁSÓ
Se offendendo kellett esni; nem lehet különben. Mert hát ez a bibéje: ha én készakarva fúlok vízbe: jele, hogy az tett; a tettnek pedig három ága van; úgymint: tenni, cselekedni és elkövetni; ergo készakarva fúlt belé. HA V.1
MÁSODIK SÍRÁSÓ
Megmondjam hát az igazat? Ha őkelme nagy kisasszony nem lett volna, bizony kivűl temetnék ám a keresztyén temetőn. HA V.1
Ásnak
ELSŐ SÍRÁSÓ
Várj, teszek még egy kérdést: ha arra meg nem felelsz, ismerd el magadat... HA V.1
MÁSODIK SÍRÁSÓ
Halljuk.
ELSŐ SÍRÁSÓ
Ki az, aki tartósabb munkát csinál, mint akár a kőmíves, akár az ács, vagy a hajóépítő?
MÁSODIK SÍRÁSÓ
Hát az akasztófa-csináló; annak a készítménye ezer lakót is elnyű.
ELSŐ SÍRÁSÓ
Becsülöm az eszed, bizisten; az akasztófa éppen jó; de kinek jó?
Ásnak
MÁSODIK SÍRÁSÓ
Már hogy ki épít tartósabbat, mint a kőmíves, az ács vagy a hajómester? HA V.1
ELSŐ SÍRÁSÓ
Igen; ezt fejtsd meg, aztán kifoghatsz, pihenni.
MÁSODIK SÍRÁSÓ
Ahá! tudom már.
ELSŐ SÍRÁSÓ
Ki vele hát!
MÁSODIK SÍRÁSÓ
Bizistók, már nem tudom.
Rómeó távol megjelenik
ELSŐ SÍRÁSÓ
Ne törd tovább a csürhejárást; nem üget az a te szamarad jobban, hiába püfölöd. Ha máskor ezt kérdik tőled, hát mondjad: a sírásó; mert az olyan házat csinál, hogy ítéletnapig eltart. Eredj csak, lódulj amoda Jáfethez, hozz nekem egy itce valamit.
Második sírásó el
ELSŐ SÍRÁSÓ ásás közben dalol
Hajdanta, míg ifjú valék,
Tartottam szeretőt;
Kényemre, hej! kedvemre, húj!
Tölthettem az időt.
RÓMEÓ
Nem érzi e fickó, amit csinál, hogy dalol, midőn sírt ás?
ELSŐ SÍRÁSÓ dalol
De meglopott öregkorom,
Öklébe markola;
S elhányt-vetett, hogy azt se t'om,
Ki voltam valaha.
Feldob egy koponyát
RÓMEÓ
E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott da- HA V.1
lolni; s hogy vágja földhöz e pimasz, mintha Kain áll-
kapcája volna, ki az első gyilkosságot elkövette. Egy
államférfi agya is lehetett, kinél most e szamár kü-
lönb cselszövő; vagy udvaroncé, ki oly szépen tudta HA V.1
mondani: „Jó reggelt, édes úr! Hogy vagy, jó uram?"
És most Féreg asszonyságé; beesett pofával, melynek HA V.1
csontját leüté a sírásó szerszáma. Furcsa átalakulás
foly itt; ha belé láthatnánk. Hát csak anynyiba került
táplálni e csontokat, hogy most tekézzenek velök? Az
enyémbe nyilallás áll, ha erre gondolok.
ELSŐ SÍRÁSÓ dalol
Ásó, kapa, veremvágó,
Egy szemfedő lepel;
Ó! az ily vendégnek egy gödör,
Egyéb semmi se kell.
Másik koponyát dob
RÓMEÓ
Itt egy másik; mért ne lehetne ügyvéd koponyája? Hol vannak most szőrszálhasogatásai, ármányai, tény-álladéka, birtokjoga és fogásai? Mért szenvedi most, hogy e goromba ripők fültövön csapja egy piszkos ásóval, anélkül hogy perbe fogná „súlyos testi sérelem" miatt? Hm! Ki sírja ez, hé! HA V.1
ELSŐ SÍRÁSÓ
Az enyém, uram. –
Dalol
Ó! az ily vendégnek egy gödör,
Egyéb semmi se kell.
RÓMEÓ
Meddig áll el az ember, rothadás nélkül, a földben? HA V.1
ELSŐ SÍRÁSÓ
Hát bizony, ha már halála előtt meg nincs rohadva (mert mai napság annyi francu ette test kerül ide, aki a temetést is alig bírja), eláll az nyolc vagy kilenc esztendeig; cserzővarga eláll kilencig.
RÓMEÓ
Miért tovább az, mint más?
ELSŐ SÍRÁSÓ
Mert hát, uram, annak a bőre úgy kicserződik a mesterségivel, hogy soká nem ereszti átal a vizet; márpedig a víz leggonoszabb pusztítója ennek a mi kurafi testünknek, ha meghalt. Látja ezt a koponyát: huszonhárom esztendeje fekszik a földben.
RÓMEÓ
Kié volt az?
ELSŐ SÍRÁSÓ
Hej, kurafi bolond egy fickóé volt ez: mit gondol, kié?
RÓMEÓ
Nem tudom.
ELSŐ SÍRÁSÓ
Nyavalya essék a gaz bolondjába! egyszer egész palack rajnait a nyakam közé öntött. Ez a tulajdon kaponya, uram, ez a tulajdon kaponya Yorick koponyája volt, (...) az udvari bolondé.
RÓMEÓ
Ez?
Elveszi a koponyát
ELSŐ SÍRÁSÓ
Éppen ez.
RÓMEÓ
Hadd lám. Haj, szegény Yorick! – Ismertem; végtelen
tréfás, szikrázó elmésségű fiú volt: engem a hátán
hurcolt ezerszer: és most hogy irtózik tőle a képzele-
tem! gyomrom is émelyedik rá. Itt függött az ajk, me-
lyet én összecsókoltam, azt se tudom, hányszor. Hová
lettek gúnyjaid, bakugrásaid, dalaid? villámló élceid,
melyek az egész asztalt hahotára fakaszták? Egy sincs
már belőlük, hogy kimajmolnád saját torzképedet?
Bezzeg, most esett le az állad! No, eredj ő asszonysá-
ga öltözőjébe, s mondjad neki: fesse bár magát ujjnyi
vastagon, erre jut az arca; eredj, kacagtasd meg ve-
le. Nagy Sándor meghalt; Sándort eltemették; porrá HA V.1
vált; a por föld; földből sárt csinálnak: és így azzal a
sárral, mely őbelőle lett, miért ne dughatnák be a sö-
röshordót? Ó, hogy ki a világ félelme volt E sár, most HA V.1
egy repedt falon a folt! De lassan! félre!
Laertes, urak és Lőrinc barát, Ophelia koporsóját kísérve jőnek.
Rómeó hátravonul
LŐRINC BARÁT
...halála kétes, HA V.1
S ha egy parancsszó rendet nem zavar,
Beszenteletlen várná e gödörben
Ama vég-harsonát: imák helyett
Cserép, kavics, kő hullna rá; de így,
Szűz dísze a virág-hintés, harangszó,
S köz temető-hely megengedtetett.
LAERTES
Ennél több nem szabad?
LŐRINC BARÁT
Több nem szabad.
Fertőzve lenne gyászszolgálatunk
A requiem-mel, mely békében elszállt
Lelkekre mondatik.
LAERTES
Tegyék a földbe;
Szeplőtlen szűz testéből violák
Fakadjanak! – De tudd meg, durva pap,
Szolgáló angyal lesz hugom, midőn te
Ott lenn üvöltesz.
RÓMEÓ
Mi! Ophelia!
Mind el, kivéve Rómeót, közben:
HORATIO
Egy fűzfa hajlik a patak fölé, HA IV.7
Mely szürke lombját visszatükrözi.
Ahhoz vivé ő eszelős füzérit:
Csalán-, kakukfű-, torma-, kosborát
(Ezt pásztorink durvábban nevezik,
Holtember-ujjnak szűz leányaink),
Ott egy behajló ágra koszorúját
Függesztené, s amint kapaszkodik,
Egy gonosz ág letört; s ő maga is
Gyom-ékszerével a siró folyamba
Zuhant alá. Ruhája szétterülve
Mint hableányt tartá fenn egy korig;
Miközben régi nótákból danolt,
Mint ki nem is gyanítja önbaját;
Vagy oly teremtmény, ki a víz-elem
Szülötte és lakója. Csakhamar
Azonban ittas és nehéz ruhái
Dallam-köréből levonák szegényt,
Sáros halálba...
El
5. szín
A Capulet-kripta előtt.
Páris fáklyával, virággal jön
PÁRIS
...mondd, hogy anyám vagy SZ 143, 12
Virág borítsa nászágyad, virágom! RJ V.3, 12
Jaj, föld és kő a baldachin feletted!
Megöntözöm majd gyászos éjszakákon.
Ha bánatomban könnyeim peregnek.
Mindig, ha már a nap leáldozott,
Mától virággal, könnyel áldozok.
...Lépések zaja... RJ V.3, 18
Mily átkozott láb jár e síri kertben,
Hogy megzavarja gyászom és szerelmem?
Fáklyával jön... Takarj el, éjszaka!
Jön Rómeó fáklyával, csákánnyal stb.
Feltöri a kripta ajtaját
RÓMEÓ
Vad és sötét a kedvem és az éj, RJ V.3, 37
Irtóztatóbb, kérlelhetetlenebb,
Mint éh-tigris, vagy bőgő óceán.
Mily szemet rakott fejembe szerelmem, SZ 148, 1–4
hogy nem jól jelzi, amit összeszed,
vagy, ha jól, mivé lett bennem a szellem,
hogy elrontja az igaz képeket?
PÁRIS
A száműzött garázda Montague az, RJ V.3, 49
S a gyilkos eljön holtakat gyalázni! RJ V.3, 52
De elfogom, ha addig élek is! –
Megállj, szentségtörő, gaz Montague!
Add meg magad, te cégéres gazember! RJ V.3, 56
Kövess azonnal; halál vár reád.
RÓMEÓ
Fuss, jámbor ifju! Holtak járnak itt: RJ V.3, 61
Kerüld el őket messze!
Ne terheld újabb bűnnel lelkemet:
Ne ingerelj, eredj!
Menj, éld világod! Mondd, ha kérdenek:
Egy jámbor őrült futni engedett.
PÁRIS
Jaj, föld és kő a baldachin feletted! RJ V.3, 13
RÓMEÓ
Krisztusra! mit tennél meg érte, hadd lám: HA V.2
Sírnál? viaskodnál? tépnéd magad?
Innál-e mérget? ennél krokodilt?
Én megteszem. Hát ríni jössz ide?
Jer hát, temetkezz mellé eleven,
Én kész vagyok.
PÁRIS
Elfoglak téged, mint halott-gyalázót. RJ V., 68
RÓMEÓ
Nem nyughatol? Hát védd magad, fiú!
Vívnak
PÁRIS elesik
Végem! – Ha van szivedben irgalom:
A kriptaboltba fektetsz Júliához.
Vágyammal nem lesz versenyezni ló... SZ 136, 4
...s mondd, hogy anyám vagy SZ 143, 12
A kriptaboltba... Júliához. RJ V.3, 73
Meghal
RÓMEÓ
Hitemre, megteszem. – HA III.3
Most van az éjnek rémjáró szaka,
Minden sir ásit, s maga a pokol
Dögvészt lehell ki. Most hő vért meginnám,
S oly szörnyü tettet bírnék elkövetni
Hogy a napfény reszketve nézne rá.
– Ó, szív! el ne nyomd
Természeted –
Dobjon szavam tőrt, ne rántson kezem.
Nyelv s szándok ebben kétszínű legyen:
Hogy, bármi zokon ejtsem a beszédet,
Tettel ne nyomjon lelkem rá pecsétet.
Tovább töri a kriptát
Mi az ember, HA IV.5
Ha drága idején vett fő java
Alvás, evés csak? Nem több, mint barom.
Én nem tudom, mért élek, mondogatva: HA IV.5
„Ez a teendő!" bár ok, akarat,
Erő, eszköz, mind kész, hogy megtegyem.
Szellem jő
Ó, irgalomnak minden angyali HA I.4
S ti égi szolgák, most őrizzetek!
Légy üdvözült lény – kárhozott manó,
Hozd ég fuvalmát, vagy pokol lehét,
Gonosz legyen bár célod, vagy kegyes:
De oly kérdéses alakban jelensz meg,
Hogy szólnom kell veled.
Idézlek – atyám – felelj!
Miért hogy a sír, melybe csöndesen
Láttunk betéve, megnyitá nehéz
Márvány inyét, hogy így kivessen újra?
Szólj, mit jelent ez, hogy te, holt tetem,
Egész acélban így feljársz a hold
Fakó fényére, borzasztván az éjt?
S mi, természet bohói, annyira
Megrázkodunk sok rémes gondolattól,
Mely túlhaladja értelmünk körét?
Szólj mit jelent ez?
A szellem int Rómeónak
RÓMEÓ
Hová vezetsz? szólj! nem megyek tovább! HA I.5
SZELLEM
Figyelj.
RÓMEÓ
Fogok.
SZELLEM
Az én órám közel,
Hogy visszatérjek gyötrő kénköves
Lángok közé.
RÓMEÓ
Ó jaj, szegény szellem!
SZELLEM
Ne szánj; figyelmezz arra komolyan,
Amit beszélek.
RÓMEÓ
Szólj, meghallani
Köteles vagyok.
SZELLEM
Az, megbosszulni is,
Ha meghallottad.
RÓMEÓ
Mit?
SZELLEM
Én atyádnak szelleme vagyok;
Kárhozva, éjjel bolygnom egy korig,
S nappal bezárva lenni láng között,
Míg földi létem undok bűne mind
Kiég s letisztul. Csak ne voln' tilos
Börtönlakom titkát elmondani:
Olyat fedeznék föl, hogy legkisebb
Szavára lelked hánytorogna fel,
Megfagyna ifjú véred, s két szemed,
Köréből, mint csillag szökellne ki,
Szétválna fürtbe kondorult hajad
S élére állna minden szál külön,
Mint tüske-állat zörgő tollai:
De ily örök jelentés nem való
Hús-vér füleknek. – Ó, figyelj, figyelj! –
Ha szeretted édes atyádat valaha –
RÓMEÓ
Ó, Isten!
SZELLEM
Bosszúld meg rút, erőszakos halálát.
RÓMEÓ
Erőszakos?
SZELLEM
Rút és erőszakos – nincs rá egyéb szó,
De szörnyü rút, s természet elleni.
RÓMEÓ
Ó, hadd tudom hát, s oly gyors szárnyakon,
Mint a fohász s szerelmi gondolat,
Szálljak bosszúmra.
SZELLEM
Képesnek talállak.
Butább is volnál, mint a buja gyom,
Mely Léthe partján lustán gyökerez,
Ha erre meg nem indulnál. Figyelj hát.
Kertemben alvám – így adják elő –
S megmart a kígyó: ily koholt mesével...
de tudd meg, lelkes ifju,
Amely kígyó atyád halálra marta...
RÓMEÓ
Nagybátyám! Ó, az én próféta lelkem!
SZELLEM
Az, a parázna, vérnősző barom!
De halkan! érzem a hajnal lehét,
Rövid legyünk. Amint kertemben alvám
– Ez volt szokásom minden délután –
Meglopta bátyád ezt a biztos órát,
Üvegben átkos csalmatok levével,
S fülhézagomba önté e nedű
Bélpoklos csöppjeit, melyek hatása
A vérnek oly halálos ellene,
Hogy gyorsan átfut, mint a kéneső,
A testbe minden ösvényt és kaput,
S mint tejbe csöppent oltó a tejet,
Megoltja, összerántja hirtelen
A híg, az ép vért: így történt velem:
Egyszerre undok ótvar kérgezé,
Csömörletes héjjal, Lázár gyanánt,
Szép sima testemet.
Így lettem én el, hajh! testvérem által,
Levágva épen bűneim virágján,
Nem gyónva, kenve, nem áldozva meg,
Irtóztató! irtóztató! irtóztató!
Ha van belőlem benned vér, ne tűrd ezt.
Most Isten veled;
A fénybogár jelenti, hogy virad,
Halványodik hatástalan tüze.
Isten veled! Eszedbe jussak, Rómeó!
El
RÓMEÓ
Ó, ég minden lakói! Föld! S mi még?
A poklot is mondjam? Csitt, csitt, szivem.
Ne váljatok tüstént vénné, inak!
Eszembe juss?
Igen, letörlök emlékezetem
Lapjáról minden léha jegyzetet,
És csak parancsod éljen egyedül
Agyam könyvében, nem vegyülve más
Alábbvalókkal: úgy van, esküszöm.
No, bátya, itt vagy. Most a jelszavam:
És az: „Isten veled! Eszedbe jussak."
Ó, gaz – mosolygó, átkozott gazember!
Ó, jaj! rémséges asszony!
Haljon meg csak Ő, többé senki sem! SZ 146, 14
6. szín
Hálószoba a kriptában.
Júlia az ágyban alszik; gyertya ég.
Rómeó jön
RÓMEÓ
Lobogó szolga, ha eloltalak, OTH V.2
Még föllobbanthatom korábbi fényed,
Ha megbánnám, de téged oltva el...
JÚLIA
Ki az? Rómeó?
RÓMEÓ
Igen, Júlia.
JÚLIA
Kedves, jó Rómeóm! OTH II.1
RÓMEÓ
Csodálatos, de éppoly jóleső is,
Hogy itt talállak! Lelkem gyönyöre!
Félek én,
Lelkem ma boldogsággal úgy betölt,
Hogy több ilyen gyönyört aligha rejt
Az ismeretlen sors!
JÚLIA
Ne adja Isten!
Mint napjainknak száma, nőjön egyre
Boldog szerelmünk!
RÓMEÓ
Ámen, jó hatalmak!
Csak ne kérkedj, Idő, hogy más leszek; SZ 123
friss hatalmad nagy gúlái nekem
se nem ujak, se nem különösek:
ruhák csak már volt jelenségeken.
Létünk rövid: ez csodáltatja meg
elénk csempészett ócskaságaid,
s áltatni, hogy most s értünk született
a sok szépség, csak ezért tud a hit.
JÚLIA
Hízelgek a napnak: beragyogod, SZ 28
ha felhőfoltos is a végtelenség;
s a fekete éjnek: te csillagok
nélkül is megaranyozod az estét.
RÓMEÓ
Ujítsd erődet, édes szerelem; SZ 56
ne mondják: éled tompább, mint az éhség,
Ölelkeznek
melynek, bár ma torkig lakva pihen,
étvágya holnap ujra feni kését.
Tégy így te is; és ha éhes szemed
ma gyönyörök el is nehezitették,
holnap nézz újra: így nem öli meg
szellemed az örök túltelitettség.
Ha a föld teherbe esnék női könnytől, OTH IV.1
Minden egy csöppje krokodilt foganna.
JÚLIA
Lefekszel, uram? OTH V.2
RÓMEÓ
Imádkoztál az este, Júlia?
JÚLIA
Igen, uram.
RÓMEÓ
Ha jut eszedbe még valami bűnöd,
Amelyet nem bocsátott meg az Úr,
Könyörögj érte haladéktalan.
JÚLIA
Mit akarsz ezzel mondani, uram?
RÓMEÓ
Tedd meg s rövid légy. Majd odább megyek.
JÚLIA
Meg akarsz ölni?
RÓMEÓ
Meg.
JÚLIA
Az Úr legyen
Irgalmas hozzám!
RÓMEÓ
Szívből mondom: ámen!
JÚLIA
Ha így beszélsz, nem ölsz meg, azt remélem.
RÓMEÓ
Hm.
JÚLIA
És mégis félek; rémes, mikor így
Forog a szemed. Mért is rettegek?
Jaj, mit marod fogaddal úgy az ajkad?
Tetőtől talpig véres indulat ráz:
Baljós jelek; de remélem, remélem,
Nem nékem szólnak.
Hogy szeretlek,
Csak az a bűnöm.
RÓMEÓ
Ez lesz a halálod.
JÚLIA
Fonák halál, mely megöl egy szerelmest.
Hogy szeretlek,
Csak az a bűnöm?
RÓMEÓ
Igen jó tolmács tudnék lenni ön és szerelme közt. HA III.2
Csönd, egy szót se szólj! OTH V.2
JÚLIA
Nem szólok. Mit akarsz?
RÓMEÓ
Halálos ágyadon vagy. OTH V.2
JÚLIA
De talán csak
Nem most halok meg!
RÓMEÓ
De igen, azonnal.
JÚLIA
Egy lány szolgált anyámnál, Barbara: OTH IV.3
Szerelmes volt, és akit szeretett,
Faképnél hagyta. Ez a lány tudott
Egy régi dalt, a fűzről – nagyon illett
Sorsához – s úgy halt meg, hogy ezt dalolta.
S ma éjjel egyre a fülembe zsong;
S fejem félrehajtva úgy szeretném
Dalolni, ahogy szegény Barbara.
Kérlek, siess.
Énekel
Jávorfa tövén zokogott a szegény,
Susogj, zöldlombu fűz,
Térdén a feje, keze árva szivén,
Fűz, fűz, szomorú fűz,
Kibugyan a könnye s ellágyul a kő...
Tedd le...
Fűz, fűz, szomorú fűz.
Kérlek, iparkodjál, mindjárt jön...
Zöld fűz puha lombja legyen koszorúm.
Őt senki se bántsa, ha hűtelen is...
Nem, nem ez következik... hallga! Ki kopog?
RÓMEÓ
A szél az.
JÚLIA
Mondtam neki: csalfa! De csak kacagott,
Fűz, fűz, szomorú fűz.
Légy csalfa te is hát, ha csalfa vagyok...
Most mehetsz; jó éjt. Viszket a szemem;
Sirást jelent?
Kergess el inkább, uram, csak ne ölj meg! OTH V.2
Ölj meg holnap! Hadd élek reggelig!
RÓMEÓ
Ha húzod...
JÚLIA
Egy félórát!...
RÓMEÓ
Döntöttem, nincs halasztás.
JÚLIA
Engedj időt, csak egy imára!
RÓMEÓ
Késő
Fojtogatja.
Kivülről zaj
Mi ez a zaj? Még nem halott egészen?
Iszonytató de irgalmas vagyok:
Nem akarom nyujtani szenvedésed –
Igy, így.
DAJKA kívülről
Drága uram, csak egy szót mondanék!
RÓMEÓ
A dajka az. No mindjárt. Ez halott.
Nagy volt a zaj. He... Most már nem mozog?
Csöndes, akár a sír. Ezt bebocsássam?
Megint mozog? Nem. Mi lesz hát a legjobb?
Ez nyilván szól majd hitvesemhez is...
Hitves! Hitves! Nincs nékem hitvesem!
Ajtót nyit.
A dajka jön Rozáliával
JÚLIA
Megöltek álnokul, jaj, álnokul!
DAJKA
Istenkém, ez az úrnőm hangja volt!
Hé, segítség! Asszonyom, szólj megint!
JÚLIA
Ártatlanul halok meg.
DAJKA
Ki tette ezt?
JÚLIA
Senki; én magam tettem; Isten áldjon –
Ajánlj majd jó uramnak; Isten áldjon!
Meghal
RÓMEÓ
Hogy ölhették meg?
DAJKA
Jajjaj, mit tudom!
RÓMEÓ
Hallottad: maga mondta, hogy nem én.
DAJKA
Mondta: s az igazat kell vallanom.
RÓMEÓ
Hazudva szállt a poklok parazsába:
Mert én öltem meg.
Végső hajlékom itt legyen nekem: RJ V.3, 109
Rossz csillagok jármát itt rázza le
Az élet-nyűtte hús! Szemem, tekintsd,
Karom, szoritsd még egyszer őt: s te, ajkam,
Te lelkem zára, csókoddal pecsételd
Örök kötésem a kufár Halállal. –
Jer hát te vad, te keserű vezér!
Fogja a mérget
Sötét hajós, repítsd a szirt fokának
E holtra fáradt, megtépett hajót. –
Teérted, Júliám!
Nem! Vagyok, aki vagyok. S kik betörték SZ 121
bűnömbe nyiluk: magukról itéltek;
én vagyok az egyenes, ők a görbék,
rút tetteim csak rút agyukban élnek.
Vagy az egyetemes rosszat hiszik.
DAJKA
A szellemet mocsokban tékozolni SZ 129
kéj, amig tesszük; s már előtte kéj,
becstelen, gyilkos, véres, szörnyü, talmi,
vad, állati és hazug szenvedély;
mihelyt élvezted, már csömöre éget;
észbontó inger, s mihelyt megkapod,
észbontó undor, mint lenyelt csalétek,
mely megőrjíti, akit csábitott;
örjít, ha elérted, s ha csak kivánod;
vágyd, élvezd, ott hagyd: érzed viharát;
próbálva áldás, kipróbáltan átok;
előbb igért üdv, aztán délibáb.
Mindezt tudjuk, de kerülni ki tudja
a mennyországot, mely e pokol útja?
Leszúrja Rómeót.
Jönnek Lőrinc barát, Horatio
RÓMEÓ
Halott vagyok, Horatio. – HA V.2
Ti, kik halványan és remegve álltok,
Néma személyek s nézők e darabnál,
Ha volna még időm (de a halál
Kemény poroszló, nem ereszti foglyát),
Ó! majd beszélnék – de maradjon az.
Horatio, halott vagyok; te élsz:
Győzd meg felőlem és igaz ügyemről
A kétkedőket.
A többi, néma csend.
Meghal.
Jönnek apródok, őrök, polgárok, a herceg. Capuleték, Montague-ék, sírásók, Fortinbras
A Shakespeare-játék szövegforrásai
RÓMEÓ ÉS JÚLIA – fordította MÉSZÖLY DEZSŐ
HAMLET, dán királyfi – fordította ARANY JÁNOS
OTHELLO, a velencei mór – fordította KARDOS LÁSZLÓ
SZONETTEK – fordította SZABÓ LŐRINC
A bevezetőként idézett négysoros (Látogatás Stratford-on-Avonban) szerzője MOLNÁR VILMOS
A szövegrészletek forráshelyére a jobb oldali margón levő megjelölés utal:
RJ – Rómeó és Júlia
HA – Hamlet
OTH – Othello
SZ – szonettek
A 71. oldalon mintegy 15 sor a Rómeó és Júlia első kvartóban olvasható, ritkán felhasznált szövegváltozatából való. Fordítója ugyancsak MÉSZÖLY DEZSŐ.
