A párizsi toronyőr
626-627

Mert hiányzik belőle a nagy tudású emberekre egyébként gyakorta jellemző öntúlkomplikáció, mesterkéltség és cirádás nyakatekertség. Mert mindig tudnom lehetett, hogy amit mond, azt úgy is gondolja.
Mert életem kritikus pillanataiban mindig számíthattam a segítségére.
Mert a kevés nem erdélyi egyike, aki érti Erdélyt, tett is érte s talán szereti is.
Mert kiváló a humora, mert higgadt és derűs lélek, s mert jártassága nemcsak az irodalom, a politika és a filozófia tartományaiban elbűvölő, hogy mást ne mondjak, ha olyan kedve van, remekül elénekli a Winterreisét, Schubert Téli utazását.
Mert tudja, milyen drámáját játszották Clémenceau-nak Pesten, meg általában ért a drámához, például a böszörményekről írott színdarabomat remekműnek nevezte, ez is mutatja, milyen éles szeme van.
Mert az egyetlen liberális személyiség, aki tisztában van vele, hogy én is az vagyok, és elfogadja, hogy avítt, korszerűtlen módon vagyok az, vagyis amilyen egy nemzeti szabadelvű ember. És ha nézeteink ellentétesek, vagy pláne ütköznek, mint például Károlyi Mihály megítélésében, nem várja el tőlem, hogy egyetértsek vele azon túlmenően is (de ebben egyetértünk), hogy a gróf úr meglepően jó irodalmi vénával rendelkezett.
Mert a rendszerváltás egyik előkészítője, avagy szálláscsinálója, aki számtalan ifjú embernek segített kapcsolatokkal, meghívásokkal, ösztöndíjakhoz való hozzáférhetéssel, és itt szögezzük le rögtön: e feljegyzés nem valamiféle viszonzás, hálás tiszteletkor, személyesen nem jutottam általa sem semmiféle politikai felső kapcsolathoz, sem ösztöndíjhoz vagy hasonlóhoz. Igaz viszont, hogy voltam szállóvendége és meghívottja ebédre-vacsorára, akivel utána mindig remekül el lehetett szívni egy-két szivart is. De jut eszembe, s legyen ez az igazság órája és pillanata: mások, akik énnálam sokkal, de sokkal többet köszönhetnek neki, nemegyszer a közéleti pályán való elindíttatásukat, egyszóval azt, hogy „ember lett belőlük": nos, mindezek, vagyis ezek közül senki nem gondolt rá, nem gondoltak arra, már miután megfutott a szekér, hogy milyen jól járna az ország, ha külügyminisztere Kende Péter volna. Ez nem mai ötletem, már akkor megkérdeztem tőle, nem tartana-e egy ilyen felkérést helyesnek és igazságosnak, amire csak annyit felelt, hogy ő tökéletesen meg lenne elégedve azzal, ha valamiféle szellemi műhely irányításában vehetne részt. De íme, azóta eltelt idestova másfél évtized, most már ő is betölti a nyolcvanat, és nem tudhatjuk, milyenné vált volna politikai életünk, ha Kende Péter Pesten is azzal foglalkozik a kilencvenes években, amivel Párizsban foglalkozott a nyolcvanas években: tehetséges fiatalokat felkészíteni politikai feladatok megoldására.