1. Ki az ördög nyilatkozott?
Azt állítja az Index, hogy „nyilatkoztam” volna lapjuknak. Dehogy nyilatkoztam. Telefonon válaszoltam egy munkatársuk kérdéseire, hogy tájékozódását segítsem, egyféle háttérbeszélgetés keretében. Válaszaimat ő vagy emlékezetből, vagy – amire gondolni sem mernék – engedélyem vagy megkérdezésem nélkül rögzítette, összekutyulva, keverve-kavarva, félreértve és félremagyarázva az információkat.
Kell-e magyaráznunk az egyes szavak és a belőlük összeálló üzenet közti viszonnyal kapcsolatos szakmai alapismereteket? A beszélgetés alapján közölni tervezett szöveget sem szerkesztetlen, sem szerkesztett formában nem bocsátotta rendelkezésemre, közléséhez engedélyt nem kért, a tervezett cikkről nem tájékoztatott: mint újságíró, igazi moral insanityként viselkedett. Az ilyeneket már Bukarestben sem engedik közel a nyilvánossághoz.
2. Újságcikkek, feljelentés, mindent bele, mindent egyszerre
Az Index e szellemi termékét egy nyilvánvaló hadjárat részeként időzítették, instrumentumként néhány politikai gnóm-alakulat fontoskodásához és hecckampányához. Ez önmagában nem újszerű, csak attól különösen cinikus, hogy akciózásuk egy nemzeti ügyet igyekszik kompromittálni, a legkisebb gátlás nélkül.
3. Nem lesz pavilon! Nincs pavilon! Van pavilon, de bukás! Nem bukás, de hol a lóvé?
Ugyanezek az erők és szövetségeseik nemrégiben még azért szorítottak, hiszen emlékszünk még, hogy ne legyen magyar pavilon. Beleélve magukat ebbe, különösen nehéz feldolgozniuk pavilonunk hatalmas sikerét, a napi több mint húszezres látogatottságot, a számtalan elismerő visszajelzést, az erősödő országimázst. E helyzetben borítékolható volt, hogy a „nem készült el a pavilon" és a „szégyenletes leszereplés fenyeget" típusú panelek hasznavehetetlenné váltak, elő fogják rántani a pénzügyi kártyát, a mindenkor hatásos hűtlenkezelés-rágalmat. Legjobb volna, ha nem készülne el a pavilon; ha mégis elkészül, az csak szégyenletes bukás lehet; ha mégsem, akkor elherdálták a pénzt.
4. Nem látta? És nem is fogja látni?
Az Index olyan filmekről ír, amelyeket megrendeltek, kifizettek, de senki sem látta őket. Világosan elmagyaráztam, mikortól és hol válnak ezek láthatóvá (két héten belül), de ez az információ nem érte el az Index ingerküszöbét.
5. Az állami tévé betart a kormánynak
Kétségtelen azonban, hogy óriási felelősség terheli a magyar köztelevíziót, amely gyalázatos módon elzárkózott az Expo megnyitása óta elkészült többszáz órányi képi anyagból történt válogatás közvetítésétől. Ellenezték az expós műsorfolyamot, amely lehetővé tette volna például épp ezeknek a filmeknek (is) a megismerését a magyar nézők számára, megelőzve a „senki nem látta őket" típusú delíriumos hazugságokat.
6. A feljelentő megvonja vállát
A beharangozott feljelentéseket türelmetlenül várom. Történjen meg az ellenőrzés, essenek meg a vizsgálatok, amúgy pedig vessünk véget azoknak az állapotoknak, melyek melegágyai a büntetlen rágalmazásnak.
Ide tartozik: nincs egyetlen olyan döntésünk, szerződésünk, kifizetésünk, amely ne felelt volna meg a közbeszerzési jogszabályoknak, amely ne volna teljesen nyilvános, teljesen ellenőrizhető és transzparens.
Országunkban az ártatlanság vélelme ismeretlen, ehelyett a „gyanú is elég bizonyítéknak" birodalmává lettünk. Méghozzá úgy, hogy a rágalmazó semmit nem kockáztat. Ha belengeti valakiről, hogy hűtlen kezelésben vétkes, két eset lehetséges. Vagy igazat ad neki a vizsgálat, és akkortól kezdve ő válik a közügyek lovagjává. Vagy pedig nem találnak semmiféle visszaélést. Ilyenkor e feljelentő megvonja vállát, és büntetlenül rágalmazhat és hazudhat tovább. Ilyen ország vagyunk, ilyen újságírással.
7. Agónia
Az Index meg a no name pártroncsok a józanabb gondolkodásúak szemében ezzel végleg eljátszották eddig sem imponáló komolyan vehetőségüket.
8. Dobó István és Pulszky Károly fejüket csóválják: még mindig?
Az azonban megdöbbent, hogy honfitársaim közül hányan vevők a maszlagra, a lélekmérgezésre, a népbutításra, a manipulációra. Egyszer már megírtam: olyan nemzet vagyunk, amely megengedte magának, hogy Dobó Istvánt is megrágalmazza hűtlen kezeléssel (meg akkor már, miért ne, hűtlenséggel is), továbbá hogy meghurcolja és a világ végére, majd halálba kergesse azt a Pulszky Károlyt, akinek a Szépművészeti Múzeum világraszóló gyűjteményét köszönhetjük. Azt írtam: addig rosszul fog menni nemzetünk szekere, ameddig ezt az aljasságot, ezt a minősíthetetlenül gonosz és alantas merényletet, amelyet Pulszky ellen elkövetett, valamiképpen jóvá nem teszi.
9. Pátosz. Hazám, hazám, te nincsenem
Kinek ne jutnának eszébe Petőfi szavai, amelyekkel 1849 júliusában saját jövőjéről írt: hogy vajha soha többé a nyilvános életnek mégcsak küszöbére se kényszerítse őt a sors. Meg hogy mely percben végképp felejtem, hogy hazám is van, tökéletesen boldog vagyok.
Persze, a haza nem azonos néhány média-himpellérrel.
10. Petőfi, gyermekéhez
(Mezőberény, 1849. júliusában)
Én álmélkodva nézlek, nemzetem:
Te ezt teszed, te ezt teszed velem?
Apáddal hogy mit tesznek, szívem,
hogy mint gyilkolják honfitársai,
ne figyelj rájuk, hunyd be a szemed, gyermekem.
