Az első őszi hajnalon
azt mondta őrző angyalom,
induljak el, csak önmagamban bízva,
föl Északra, mert így vagyon megírva.
Mert megjött a nap, amely
a tócsák bőrét ráncolja, összehúzza, mint
hűlő Idő hűlő arc vizét.
Úgy mondta őrző angyalom,
legyen vélem az irgalom,
induljak Északra s akként:
bundás, ugráló kutyaként
kísérjen engem el az évszak
paprikás levekben elfövő
forgó nevetése – bundás kutyaként.
*
…
Lelkem azóta már semmi mással nem törődik,
arra figyel: dörgő havazásból mint kél üggyel-bajjal
vörös Malomkőherceg
erre figyel a lélek – mert lám, milyen az ember:
míg égsértő szóval, oly szapora nyelvvel
betelő sorsával oly békétlen nyelvel,
ember-létét szidja, ríva bánja-szánja:
fáradó szemére árny vetül belülről,
csapkodó sírások forróvizű szárnya.